Home Főhírek Időjárás Már tudni, mikor jöhetnek esők

Már tudni, mikor jöhetnek esők

Nyitókép: TommL/Getty Images

Az előttünk álló héten derült, napos idő várható, csütörtöktől zivatarok is érkezhetnek – derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn száraz, túlnyomóan derült idő várható helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az északi, északnyugati szél ismét sokfelé megélénkül, amit néhol erős lökések is kísérhetnek. A hétfői legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 31 Celsius fok között várható.

Kedden derült, napos, száraz időre számíthatunk, helyenként kevés fátyolfelhővel. Az északi szél többfelé megélénkül, majd mérséklődik a légmozgás. A hajnali 9, 17 Celsius fokról 27 és 31 Celsius fok közé emelkedik a hőmérséklet kedden.

Szerdán derült, napos, száraz idő várható. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A hőmérséklet szerda hajnalban 10, 19, a délutáni órákban 30 és 34 Celsius fok között alakul.

Csütörtökön is derült, napos időre számíthatunk, majd fátyolfelhők érkeznek, az északnyugati határ közelében gomolyfelhők is megjelenhetnek, ott nem kizárt egy-egy zápor, zivatar. A déli, délnyugati szél sok helyütt megélénkül, Sopron környékén erős lökések is lehetnek. A csütörtöki minimum-hőmérséklet 13, 21, a csúcsérték 32 és 37 Celsius fok között várható.

Pénteken az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett sok napsütés valószínű. Szórványosan előfordulhat zápor, zivatar. Az északnyugati, nyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A péntek hajnali 16, 23 Celsius fokról 31 és 38 Celsius fok közé melegszik fel a levegő.

Szombaton az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés, illetve a fátyolfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk. Szórványosan kialakulnak záporok, zivatarok. Az északnyugati, északi szelet gyakran élénk, időnként erős lökések kísérik. A szombat hajnali 15, 23 Celsius fokról 29 és 35 Celsius fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap napos időre van kilátás gomoly- és fátyolfelhőkkel, néhol záporral, zivatarral. Sokfelé megélénkül az északi szél. Vasárnap hajnalban 13, 20, délután 29, 34 Celsius fok várható.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőHúsz év után ismét győzelemmel kezdte az olimpiát a férfi vízilabda-válogatott
KövetkezőPupp Réka olimpiai ötödik helyezett
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás