Home Főhírek Külföld Már több mint ezer halottja van a mekkai zarándoklatnak

Már több mint ezer halottja van a mekkai zarándoklatnak

 

Mintegy 1100 ember halt meg a mekkai zarándoklaton történt tülekedés során Minában – közölték indiai és pakisztáni hatóságok hétfőn a szaúdi hatóságoktól a halottak azonosításának céljából kapott fotókra hivatkozva.

A két ország hatóságai állításukat arra alapozzák, hogy elmondásuk szerint a szaúdi hatóságok mintegy 1100, a katasztrófa során meghalt zarándokokról készült képet adtak át diplomatáiknak. A szaúdi hatóságok szombaton arról számoltak be, hogy a tragédiában összesen 769 ember halt meg és 934 sérült meg.

Tarik Fazal Csaudri, a kormányzó Pakisztáni Muzulmán Liga-Navaz párt egyik parlamenti képviselője sajtótájékoztatóján közölte, hogy a képeket meg lehet tekinteni Szaúd-Arábia diplomáciai kirendeltségein.

Szusma Szvarádzs indiai külügyminiszter egy Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy a halálos áldozatokról kiadott képek alapján „1090 zarándok” vesztette életét. „Ez a mártírok hivatalos száma szaúdi illetékesek közlése szerint” – tette hozzá.

A múlt heti katasztrófa tovább mélyítette a Teherán és Rijád közötti ellentéteket, ugyanis Minában 144 iráni állampolgár is életét vesztette. Szaíd Ohadi, a zarándoklattal foglalkozó teheráni hivatal vezetője múlt héten közölte, hogy a szaúdi statisztikák alapján mintegy 1200 ember halt meg a tülekedés során, és 1500-an sérültek meg.

A szaúdi belügyminisztérium szerint a tragédia azért következett be, mert zarándokok két nagy csoportja szembetalálkozott egy útkereszteződésben. Egy szemtanú szerint a zarándokok két hulláma egymással ellentétes irányban haladt, és a hátul jövők nyomása miatt már nem tudott kitérni egymás elől. Egy libanoni lap ezzel szemben azt írta, hogy a zűrzavar akkor támadt, amikor a zarándoklat helyszínére érkezett a szaúdi király fia, Mohamed bin Szalmán Ál Szaúd herceg, népes 200 katonából és 150 rendőrből álló kíséretével.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás