Home Főhírek Gazdaság Már nem csak az év végén durrognak a pezsgők

Már nem csak az év végén durrognak a pezsgők

forrás: M1

A pezsgőzés egyre inkább szokássá válik a születésnapokon, névnapokon és egyéb alkalmakkor. A fiatalok körében is egyre népszerűbb az ital és az abból készített koktél.

 Már nem csak az év végén durrognak a pezsgők

Magyarország az 1890-es évektől kiváló pezsgőkultúrával bírt, nagy hagyománya volt a palackban érlelt pezsgők fogyasztásának egész évben. A magasabb minőségre ma is van igény, a hazai pezsgőfogyasztás főszezonja azonban még mindig szilveszter környékére tehető, pedig a pezsgő minden fogásnak és alkalomnak kiváló kísérője lehet.

– A pezsgőfogyasztás 45-50 százaléka az év utolsó két hónapjában történik, legalábbis termelőként ezt tapasztaljuk, ezt a mennyiséget szállítjuk ki a kereskedőknek. Előfordulhat, hogy a kereskedelemből való kimenetel még inkább decemberre tevődik – magyarázta Kovács György, a Törley Pezsgőpincészet Kft. ügyvezető igazgatója az M1 Magyar gazda című műsorában. A következő népszerű időszak – Kelet-Közép-Európával ellentétben – itthon nem húsvétra tevődik, hanem a nyári hónapokra – tette hozzá.

A fogyasztás mértékére jelentősen hatással van a hagyomány és kultúra is, melyek megvannak, de még fejlesztésre szorulnak. A pezsgő ugyanis nemcsak abból áll, hogy szilveszterkor durrantunk egyet, ami nagyon fontos része a pezsgőfogyasztásnak, és meg kell őriznünk, ám fejlődik a nyári, illetve a születésnapokon, névnapokon és egyéb alkalmakkor történő fogyasztás is, továbbá a fiataloknál is egyre népszerűbb az erjesztett ital és az abból készített koktél – fejtette ki Báno Zoltán, a Törley marketingvezetője.

Hogy melyik időszakban milyen fajta pezsgő a legkelendőbb, azt mindig az aktuális trendek határozzák meg. Magyarország követi is a világot, de el is tér tőle. Utóbbi az illatos pezsgők fogyasztásában mutatkozik meg leginkább, a muskotályos pezsgők nagyon kedveltek itthon – emelte ki Báno Zoltán.

A trendek, bár meghatározzák, évről évre milyen újdonságokkal rukkol elő a piac, mégis minden évben a fogyasztóktól függ, mikor, mely pezsgőféléből fogy a legtöbb. Az elmúlt pár év tendenciái azt mutatják, hogy a pezsgő egy picit elnőiesedett itthon. Nagyon szépen fejlődtek a rozék is, amelyek ízben, illatban ugyanazt az élvezetet adják, mint egy fehér pezsgő, de mégis ott van benne az a plusz, amit a szép szín ad – mutatott rá Kovács György.

A magyar pezsgőt nem csak mi fogyasztjuk, jó néhány országba exportálunk. A különleges, nagy múltra visszatekintő ital iránt több ország is érdeklődik, a Törley körülbelül 40 országba szállít. Ezek közül legfontosabbak a Benelux, a balti és a skandináv országok. A cég piacvezető Észtországban és Svédországban, illetve Kanada Québec tartományában, annak ellenére, hogy francia anyanyelvű területről van szó – részletezte Báno Zoltán.

A hazai minőségi termék minden esetben büszkeségünkre válhat. Különösen étkezések mellé nagyon jó, így ha meghívnak minket egy vacsorára, érdemes egy palack jó magyar pezsgőt vinni, hiszen azzal nem lőhetünk mellé – vélte Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára. A minisztérium várakozásai szerint a bormarketing és a pezsgőt népszerűsítő kampányok pozitív hatással lesznek a fogyasztási kedvre és a szektor piaca tovább bővülhet.

 

Exit mobile version
Megszakítás