4.9 C
Budapest
2022. november. 28. hétfő

A török határnál már több mint 15 ezer menekült gyűlt össze

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Tömegesen menekülnek Aleppó ostroma elől az emberek. A török határnál már több mint 15 ezren gyűltek össze. Az orosz bombázások után a szíriai hadsereg, az iráni milíciákkal és a Hezbollah harcosaival előrenyomult, és szinte már teljesen bevette a lázadók egyik utolsó bástyáját.

Már legalább 15 ezer ember menekült el Aleppó ostroma elől
A civilek nem akarják megvárni a várható atrocitásokat és Törökországhoz közeli Kilis felé próbálnak biztonságosabb helyre jutni. Őket egyelőre nem engedik át a hatóságok a határon, de egy humanitárius korridort nyitottak a megsegítésükre.

Az orosz hadsereg beavatkozása óta a lázadók szinte teljesen elvesztették a fontos városaikat. Damaszkusz lázadó negyedei után az Aszad-rezsim ostromolja Homszt és Deraát. Aleppót is jóformán körbezárták, és akárcsak Homszban, itt is kiéheztetik a lázadókat és a lakosságot. Megfigyelők szerint nagyon nehéz alap élelmiszerekhez jutni a városban.

Aleppó megszerzésével teljesen más irányt venne a szíriai polgárháború, és ehhez az orosz hadsereg minden eszközt megad az Aszad-rezsimnek. A vadászgépek folyamatosan bombázzák a lázadók állásait, a szíriai hadsereg pedig ugrásra készen áll. Az ostromot az iráni forradalmi gárda egyik parancsnoka Kasszám Szulejmani személyesen készíti elő.

Közben Homsz környékét is bombázza az orosz hadsereg. Megfigyelők szerint itt hordóbombákat is bevetettek.

Forrás: euronews

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ma este a két legromatikusabb James Bond film Daniel Craig főszereplésével! .. Nincs idő meghalni; Casino Royale; – videók

Daniel Wroughton Craig CMG (született: 1968. március 2.) angol színész, aki nemzetközi hírnévre tett szert James Bond titkos...

Íme egy holland kezdeményezés, amiből a budapestiek profitálnak

A zöld szemlélet megerősödése magával hozta a hangzatos szólamokat is. Ugyanakkor vannak olyan cégek, amelyek számos remek, valódi...

Ennyi magyar csajszit láttatok már Balin? – kép

Durva fotó: együtt vetkőzött le Dér Heni, Horváth Éva és Marton Adrienn Bikiniben gyűltek össze Balin. Horváth Éva egy ideje...

Ha nem hagynak neki más választást, Elon Musk saját mobillal állhat elő

Reméli azért, hogy erre nem lesz szükség. Meglepő kommentet írt a Twitteren a közösségi platform újdonsült tulajdonosa, Elon Musk....