Home Tudástár Természetvédelem, élőlények védelme Már láthatóak az új debreceni oroszlánok

Már láthatóak az új debreceni oroszlánok

2015 04 03 164024

hirado MTI | 2015. 04. 03. 16:00:00

Először láthatták az érdeklődők a debreceni állatkert új oroszlánjait : Sachin, Lótusz és Szimba több mint egyhetes karantén után pénteken mutatta meg magát, miután gondozóik kiengedték őket a külső kifutóba.
Sándor István, az állatkert gyűjteményvezetője elmondta: a három harcias, süldő ázsiai oroszlán 2013-ban Budapesten született, ahol már gondot okozott elhelyezésük.

A debreceni állatkertbe azt követően kerülhettek, hogy decemberben elpusztult Elza, a 20 éves nőstény, a másik oroszlán pedig visszakerült tulajdonosához – tette hozzá a gyűjteményvezető.

A három, úgynevezett agglegénycsoportot alkotó ragadozó ideiglenesen lesz együtt Debrecenben: kettőnek végleges elhelyezést keresnek, a harmadik mellé pedig 3-5 éven belül nőstény oroszlán érkezik – tette hozzá.

Kifutójukba kerültek a debreceni állatkert új oroszlánjai

Egyébként a napsütés ellenére hűvösnek találták az időt: egyikőjük ki se bújt a meleg oroszlánházból, a két kimerészkedő közül az egyik pedig rendre vissza-visszatért a meleg falak közé.

Az oroszlánok mellett pénteken birtokukba vehették új szabadtéri körletüket a kapucinus majmok és a gyűrűsfarkú makik, más néven katták is. Utóbbiak közé az úgynevezett Katta-sétányon a látogatók is bemehetnek szombattól, és akár tenyerükből etethetik a játékos makikat.

Kép: Googel;

Exit mobile version
Megszakítás