0.6 C
Budapest
2023. december. 7. csütörtök

Már kevesebb brit támogatja a szíriai beavatkozást

Dátum:

Megosztás:

forrás: MTI

Jelentősen csökkent az elmúlt néhány hétben, és már nem éri el az abszolút többséget azoknak a brit választóknak az aránya, akik támogatják az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet szíriai állásai elleni brit katonai fellépést.

A The Times megbízásából elvégzett, a tekintélyes konzervatív brit napilap által szerdán ismertetett országos felmérés szerint a lakosság 48 százaléka pártolja, hogy a brit királyi légierő (RAF) bekapcsolódjon a nemzetközi koalíció szíriai hadműveleteibe. Az előző, november második felében elvégzett hasonló felmérés 59 százalékos támogatottságot mutatott ki, vagyis azóta 11 százalékponttal esett az RAF szíriai bevetését helyeslők aránya.

Már kevesebb brit támogatja a szíriai beavatkozást
A brit királyi légierő (RAF) Tornado GR4 típusú vadászgépe. MTI/EPA/Neil Bryden/Brit védelmi minisztérium

Ugyanennyivel, 20 százalékról 31 százalékra bővült az Iszlám Állam elleni brit hadműveletek szíriai kiterjesztését ellenzők tábora.

A YouGov közvélemény-kutató felmérése arra vall, hogy a brit közvélemény jelentős részét nem sikerült meggyőzni az Iszlám Állam elleni légitámadások hatékonyságáról. A szerdán ismertetett új vizsgálat szerint egy hét alatt 37 százalékról 42 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik úgy vélik, hogy a légierő bevetésével nem lehet hatékonyan fellépni a dzsihadista terrorcsoport ellen.

A londoni alsóházban éppen szerdán tartanak maratoni, tízórásnál is hosszabbra tervezett vitanapot – és várhatóan késő éjjel szavaznak is – arról, hogy Nagy-Britannia bekapcsolódjon-e az Iszlám Állam szíriai állásai elleni hadműveletekbe.

Az RAF részt vesz a terrorszervezet iraki hadállásai elleni támadásokban, ám a szíriai légi hadműveletekben nem, mivel ehhez a brit parlament eddig nem adta hozzájárulását.

A brit kormány 2013-ban már beterjesztett az alsóház elé egy indítványt, amelyben kérte, hogy a légierő részt vehessen szíriai hadműveletekben. London akkor Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimje ellen akarta bevetni az RAF harci gépeit, miután olyan értesülésekhez jutott, hogy a szíriai kormányerők vegyi fegyvereket használtak a felkelők ellen.

A kormány azonban annak idején váratlan és kínos vereséget szenvedett a parlamenti szavazáson, és a Downing Street hivatalos álláspontja azóta az, hogy csak akkor terjeszt ismét az alsóház elé ilyen indítványt, ha biztos abban, hogy elérhető a jóváhagyás.

A múlt havi párizsi merényletsorozat után a kormány intenzív meggyőzési kampányba kezdett a képviselők körében, elsősorban azzal érvelve, hogy az Iszlám Állam ugyanilyen mértékű fenyegetést jelent a brit nagyvárosokra, és ezért Nagy-Britanniának önvédelmi és nemzetbiztonsági megfontolásokból is ki kell terjesztenie hadműveleteit a dzsihadista szervezet által ellenőrzött szíriai területekre.

A Downing Street stratégáinak megítélése szerint ezúttal kényelmes többséggel sikerül elfogadtatni ezt az indítványt az alsóházban.

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Scott Adkins: Tökéletes célpont 2 – videó

A második részben is folytatódik az embervadászat. Ezúttal Burma dzsungeleiben és Thaiföldön. A visszavonult harcmûvész Wes Baylor (Scott Adkins),...

Videóra vettek egy horrorisztikus keddi gázolást Solymáron, keresik a sofőrt

A német rendszámú BMW-s sérült kocsival, fékezés nélkül hajtott tovább. A rendőrség a lakosság segítségét kéri. Két embert gázolt...

A babérlevél antioxidánsként segíti a vesék egészségét

Napjainkban is sokan használnak a húsételek készítésekor, sütésekor babérlevelet. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy nagyon sok előnnyel...

Konyhai- és háztartási gépeket adományoztak rászorulóknak! Nemes cselekedet, köszönjük a rászorulók nevében is!

Nélkülöző családok juthatnak a mindennapi életet megkönnyítő készülékekhez Budapest, 2023. december 6. – Konyhai kisgépeket adományozott a Sencor magyarországi...