18.5 C
Budapest
2023. szeptember. 28. csütörtök

Már gyerekként egymásba szerettek: vőlegénye tartja a lelket Szilágyi Liliánában..

Dátum:

Megosztás:

Már gyerekként egymásba szerettek

Szilágyi Liliána hálás vőlegénynek, Zsombornak, aki a legnehezebb időkben is mellette volt/ Fotó: Pozsonyi Zita

Szilágyi Liliána hálás vőlegénynek, Zsombornak, aki a legnehezebb időkben is mellette volt/ Fotó: Pozsonyi Zita

Budapest – A legnehezebb időszakokban is számíthatott a szerelmére, immár a vőlegényére Szilágyi Liliána.
Az Eb- ezüstérmes úszónő, aki nemrég vallotta be, hogy édesapja, a korábbi olimpikon, ügyvéd Szilágyi Zoltán gyerekkora óta bántalmazta őt testileg, lelkileg és szexuálisan is, mára láthatóan megtalálta a boldogságot kedvese, Lengyel Zsombor oldalán, akivel együtt érkeztek meg az M4 Sport – Az év sportolója Gálára is.A 25 esztendős sportoló bő egy héttel ezelőtt D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorában elhangzott megrendítő vallomásával sokkolta az országot. Arról beszélt, hogy édesapja rettegésben tartotta, a 2016-os Eb előtt például fojtogatta is. A rá irányuló figyelem ellenére nem bújt el a világ elől, a csütörtök este a Nemzeti Színházban rendezett gálán mosolyogva jelent meg párja mellett a vörös szőnyegen.

Legfrissebb életmódhírek, itt!

Szilágyi Liliána párjával, Zsomborral érkezett Az Év Sportolója Gálára /Fotó: Fuszek GáborSzilágyi Liliána párjával, Zsomborral érkezett Az Év Sportolója Gálára /Fotó: Fuszek Gábor

Az ifjúsági olimpiai bajnok úszónő és vőlegénye nemrég a Hír TV Magánterület című műsorában már beszéltek kapcsolatuk különleges történetéről.

Liliána és Zsombor gyermekként találkoztak először egyúszóedzésen. A férfi szerint nagyjából 13 éves lehetett.

– Eljött az első edzés, akkor jóval hosszabb, derékig érő haja volt. Nekem ott akkor kiderült, hogy ez a gyengém, és igazából minden, ami Lilu volt – emlékezett vissza első találkozásukra Zsombor.

Az úszónő édesapja miatt azonban csak kevés időt tölthettek együtt – a háttérben zajló családi drámától igyekezett megkímélni Zsombort, arról ő is csak később szerzett tudomást. Pedig az úszónő is fülig szerelmes volt…

Legfrissebb életmódhírek, itt!

– Nagyjából azon a napon el is kezdtem vezetni egy naplót arról, hogy én mennyire szerelmes vagyok Zsomborba. Pár évvel később odaadtam ajándékként, és tényleg minden egyes oldalon ott volt egy szívecske Zsombor nevével – mesélte mosolyogva az úszónő.

Bár valódi kapcsolat csak hosszú évekkel később tudott kialakulni köztük, ez az időszak is megerősítette a köteléküket. Zsombor igazi támasza lett Liliánának, s ma már elválaszthatatlanok.

– Zsombor kitartott mellettem úgy is, hogy nem tudta, miért viselkedem vele néha furcsán. Előfordult olyan is, hogy este felhívott és gitározott nekem a telefonba, hogy el tudjak aludni. Nekem ez mindvégig hihetetlenül sokat jelentett

– árulta el Liliána.

Együtt jógáznak

Szilágyinak a meditáció és a jóga rengeteget segített a nehézségek feldolgozásában, hamarosan oktatói képesítést is szerez belőle. Párjával is megszerettette ezt a mozgásformát.

– Van, hogy együtt jógázunk, de sajnos nem eleget, pedig tudom, hogy jót tenne nekem is. Inkább légzőgyakorlatokat csinálunk együtt – árulta el Zsombor.

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ukrajna állig felfegyverkezik – több ezer kilométer lőtávolságú rakétákhoz juthat

Az ukrán hadsereg eddigi legmasszívabb csapásait a krími célpontok és az orosz Fekete-tengeri flotta ellen mérte. A sugár...

Győr Rally Metabond szemmel

Élménybeszámoló az Országos Rally Bajnokság helyszínéről Szerző: Metabond 2023. szeptember 8-10. között a HUMDA Országos Rally Bajnokság keretén belül került...

Kate Hudson, Matthew McConaughey – Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt – videó

How to Lose a Guy in 10 Days - amerikai-német romantikus vígjáték Andie Anderson a Nőmérő Magazin újdonsült rovatvezetője,...

„Hajrá, Gelencsér Ferenc!” – Orbán Viktor a TikTokon is bíztatta a Momentum elnökét (VIDEÓ)

Mint ismert, a Momentum-elnök mikrofonja bekapcsolva maradt a legutóbbi parlamenti felszólalása után. Ahogy korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk róla,...