A budapesti sakkolimpia nyolcadik fordulójában a magyar férfi csapat az örményekkel játszott, és ért el fontos győzelmet, amivel garantáltan a dobogóról várja a következő ellenfelét.

Lékó Péter partija ért a leggyorsabban véget, döntetlenezett sötéttel. Rapport Richárd 31 lépés után egyezett meg döntetlenben Martiroszjannal szemben, nem tudta megingatni ellenfelét. A honosított Szjugirov Szanan és Szargiszjan addig játszott, hogy már csak két-két gyalog és egy bástya volt a táblán, ezek után állapodtak meg remiben – írja a Telex.

A sötéttel játszó Gledura Benjámin partijára azt írta a számítógép, hogy a magyar nagymester kisebb hátrányba került a megnyitás után, de ezt tökéletesen ellensúlyozta a középjátékban,

majd a 29. lépésben könyörtelenül lecsapott ellenfele hibájára, és egyértelműen jobb lett az állása.

A folytatásban fokozatosan növelte előnyét, és Hovhanyiszjan pedig a 45. lépés után nyújtott kezet ellenfelének, amikor már észlelte, hogy az Amerikában tanuló magyar nagymester két középen előretörő gyalogját semmiképpen sem tudja feltartóztatni.

India megerősítette vezető helyét, miután simán verte Iránt is, 16 ponttal áll az élen. Magyarországnak 14 pontja van, és a pénteki játéknap előtt biztosan a dobogóról várja következő ellenfelét.

Hogy melyik nemzet jön, csak később derül ki.

A férfiaknál a B csapat döntetlenre végzett Belgiummal, a C válogatott kikapott Angolától. A női A csapat Ukrajnától, a B csapat Moldovától szenvedett vereséget, a C válogatott viszont legyőzte Tunéziát.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőMélyen Oroszországban csaptak le öngyilkos ukrán drónok az orosz nehézbombázók bázisára – képek, videók
KövetkezőMár „polcról levehető” a Moderna rák elleni védőoltása
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza