6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldMár a guantánamói terroristák is kaphatnak oltást - videó

Már a guantánamói terroristák is kaphatnak oltást – videó

Hálid Sejk Mohammed, a 9/11-et kitervelő egykori al-Kaida-tag, és a többi guantánamói fogoly is hamarosan megkaphatja a koronavírus elleni védőoltást – erősítette meg az amerikai védelmi minisztérium.

A pakisztáni származású terrorista most 57 esztendős, 2003 óta raboskodik a kubai fegyházban. Azzal vádolják, hogy ő az egyik fő szervezője és kitervelője a háromezer életet követelő 2001-es amerikai merényleteknek, de volt szerepe a 2002-ben Balin és Indonéziában éjszakai klubok ellen elkövetett támadásokban is.

Állítólag korábban már vallomást tett, vállalta a felelősséget 9/11-ért „A-tól Z-ig”, és készen állt a „mártírhalálra”.

Később azzal védekezett, beismerését kínzással csikarták ki belőle. Tárgyalásai azonban rendre elmaradtak. Legutóbb arról adtak hírt, hogy 2021. januárjában állhat bíróság elé, ha bűnösnek találnák, minden bizonnyal halálbüntetés várna rá. Talán a járvány miatt, de tárgyalása eddig még nem volt. Soron kívüli beoltása is azzal állhat kapcsolatban, hogy felgyorsítsák az immár 18 éve húzódó jogi folyamatot. A guantánamói fogolytábor bezárására már többször kísérletet tettek, jelenleg körülbelül negyven fogoly raboskodik ott.

Hálid Sejk Mohammed elfogása után

A bejelentés mindenesetre elég nagy vihart kavart az Egyesült Államokban.

– Ez aztán egy igazi tökön rúgás! Nagyon dühítő. Egészen gusztustalan

– nyilatkozta a New York Postnak Michael O’Connell, nyugdíjas tűzoltó, aki maga is részt vett a mentésben, miután a repülőgépek a World Trade Centerbe csapódtak. A támadás utáni mentésben 343 tűzoltó áldozta életét.

– Dühös vagyok. Ez vérlázító. Én 75 éves vagyok, és még nem kaptam meg a vakcinámat. Tényleg inkább Hálid Sejk Mohammednek fogják adni? – fakadt ki a lapnak egy másik New York-i férfi.

A New York Post szerint a döntést Terry Adirim, Joe Biden adminisztrációjának egy újonnan kinevezett tagja hagyta jóvá. Emlékeztettek arra is, hogy közben az Egyesült Államok is vakcinahiánnyal küzd, New Yorkban például a tanárok oltását kellett elhalasztani, mert nem jutott nekik elég oltóanyag.

Vér tapad a kezéhez

Hálid Sejk Mohammed egy másik, botrányos ügyben is főszerephez jutott a napokban. A terrorista ugyanis korábban beismerte, hogy ő fejezte le Daniel Pearlt még 2002-ben. A Wall Street Journal 38 esztendős amerikai újságíróját elrabolták Pakisztánban, tíz részre darabolt holttestére napokkal később találtak rá. A megrázó ügyben három férfit letartóztattak, egyiküket halálra, kettejüket életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Csaknem húsz évvel a történtek után azonban minap a pakisztáni legfelsőbb bíróság megsemmisítette a döntést, az áldozat hozzátartozóinak tiltakozása ellenére a feltételezett gyanúsítottakat szabadon engedték. az indoklás szerint tévesen, ártatlanul ítélték el őket. Daniel Pearl szomorú sorsáról Hatalmas szív címmel egyébként film is készült, özvegyét Angelina Jolie alakította.

Hasonló felháborodást keltett a tengerentúlon az is, hogy O. J. Simpson is elbüszkélkedett vele: már megkapta a koronavírus elleni védőoltást. Az egykori amerikaifoci-sztár és színész 73 éves, a veszélyeztetett korcsoportba tartozik. Csakhogy három éve szabadult: 2007-ben fegyveres rablás miatt ítélték el, miután több társával együtt felfegyverkezve betörtek egy szállodába, hogy visszaszerezzenek több „ereklyét”. Jó magaviselete miatt végül nem kellett leülnie a teljes büntetését. O. J. Simpson azzal vált igazán ismertté, hogy megvádolták felesége meggyilkolásával. Ügyét óriási médiafelhajtás kísérte, az esküdtszék végül bizonyítékok hiányában felmentette. Vagyonának jelentős része azonban elúszott a perben. A közösségi média felhasználói cinikusan megjegyezték: „ezúttal O. J.-t döfte le egy fehér nő”.

magyarnemzet

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work