14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárMár 7-szer műtötték Miló Vikit, évek óta küzd a rákkal!

Már 7-szer műtötték Miló Vikit, évek óta küzd a rákkal!

Magyarország legismertebb bokszolóját, Miló Vikit már 7. alkalommal kellett megműteni rákos betegsége miatt.

A híres bokszolónőnél még évekkel ezelőtt kezdték el kezelni bőrrákja miatt. Ő maga úgy gondolja, hogy fehér bőre és a régi nyarak állhatnak a háttérben.

Habár mára tünetmentes, nem tartózkodhat a napon, rákszűrésre is 3 havonta kell járnia.

– Sokan nem hiszik el, hogy a bőrrákra való hajlamot a gyerekkori leégéseknek köszönhetjük – magyarázta a Borsnak Miló Viki, s hozzátette: – Persze, hogy kiképeztem magam a témában, sajnos volt időm ezzel foglalkozni. Nekem “szerencsém” volt, mert minden esetben baseliomát diagnosztizáltak nálam. Ez a fajta bőrráktípus jól kezelhető műtéttel, és mindössze egy százalékban okoz áttétet. A műtétek azonban csak tüneti kezelések, az életem minden percében oda kell figyelnem magamra. Napra egyáltalán nem mehetek, ha utcán vagyok, a napsütésben 30-50 faktoros krémmel kenem magam, de még ez is kevés, a kocsiban is be kell kennem magam, mert az üvegen keresztül is leéghetek – árulta el a légsúlyú bokszvilágbajnok.

– Ma már rengeteg csodaszer van, az én időmben a tejföl volt a terápia. Sajnos meg is lett az eredménye…. A folyamatos védekezés mellett háromhavonta kell szűrésre járnom. Azt az érzést senkinek nem kívánom egyébként, amíg várom a citológia eredményét – vallotta be Miló Viki. Minderről a blikk.hu számolt be.

Forrás: tudasfaja.com

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem