17.5 C
Budapest
2023. október. 3. kedd

Manfred Weber: elegem van abból, hogy Orbán Viktortól függünk

Dátum:

Megosztás:

Igazságosan kell elosztani az Európai Unióba érkező földgázt a tagországok között, az orosz gázszállítások korlátozása miatt pedig rendkívüli EU-csúcsot kell tartani júliusban az Európai Néppárt elnöke szerint.

Az Európai Néppárt (EPP) elnöke a Der Tagesspiegel című német lap vasárnapi számában közölt interjúban kiemelte, hogy az EU nem részese Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának, de „háborús célpont”, mert Vlagyimir Putyin orosz elnök „gyűlöli az életmódunkat”, és „visszataszítónak tarja a szabadságot, demokráciát és a jogállamiságot”.

Ezért „nehéz télre kell számítanunk”, mert az orosz államfő eddigi tevékenysége alapján abból kell kiindulni, hogy tovább korlátozza vagy akár teljesen leállítja a földgázszállítást az EU-ba, erre pedig már most fel kell készülni – tette hozzá Manfred Weber.

Mint mondta, a tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanácsnak még júliusban rendkívüli ülést kell tartania, amelyen előkészítik az EU „vészhelyzeti ellátását” őszre és télre.

Feltétlenül dönteni kell a „kötelező érvényű energiaszolidaritásról”

– húzta alá a német politikus, kifejtve: el kell kerülni a koronavírus-világjárvány első szakaszában kialakult „zűrzavart”, amikor mindenki lezárta a határokat és „Európa kudarcot vallott”.

A járvány elejét jellemző hektikus válságkezelés helyett előrelátóan kell dolgozni, fel kell készülni, „kötelező érvényű mechanizmusokat” kell kidolgozni a tározókban lévő földgáz „szolidáris” felhasználásáról, hogy „ne mindenki csak magával törődjön” – mondta Manfred Weber.

„Ezeknek a mechanizmusoknak működniük kell ősszel, amikor igazán komolyra fordulnak a dolgok” – jelentette ki az EU jobbközép pártjait összefogó EPP vezetője.

A politikus szerint a rendkívüli uniós csúcson „a gáz méltányos elosztását célzó kötelező intézkedésekről” kell dönteni. A közösség területén működő gáztározókat közösen kell üzemeltetni, mert elfogadhatatlan lenne, hogy a „szerencsés” tagországok feltöltött tározókkal, mások pedig energiahiánnyal sújtva vágnának neki az őszi-téli időszaknak.

A beszerzést is közösen kell intézni, hiszen csökkennének a fogyasztói árak, ha az EU tagjai együtt vásárolnának földgázt – mondta Manfred Weber.

Arra a felvetésre, hogy az EU-s szerződések alapján mindez nem tűnik könnyen megvalósíthatónak, rámutatott, hogy az unió működését szabályozó Lisszaboni Szerződés valóban csak korlátozott hatásköröket biztosít az energiaágazatban, de ez így volt a koronavírus-világjárvány esetében is, és az EU mégis közösen szerezte be a vakcinákat.

Hozzátette, hogy át kell alakítani az EU-t, mert nincs felkészülve a jelenkor „viharaira”, megpróbáltatásaira. A többi között kifejtette, hogy a járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozását szolgáló közös hitelfelvételhez hasonló „úttörő” megoldásokat kell alkalmazni a védelmi ipar összehangolt működésére, mert a NATO-n belül fel kell építeni egy „európai védelmi pillért”.

Kiválogatjuk Neked a legfontosabb – és legérdekesebb híreket, amit megspékelünk saját híreinkkel! Nézd meg az összeállításunkat!

Ha a Kalinyingrádból indított rakéták Varsót, Berlint és Koppenhágát is elérhetik, akkor nem elég például Berlin körül rakétavédelmi rendszert telepíteni tagállami, nemzeti szinten – húzta alá.

Arról is szólt, hogy a kül- és biztonságpolitikában szakítani kell a teljes egyetértésen alapuló döntéshozatallal.

„Elegem van abból, hogy Orbán Viktortól függünk külpolitikai kérdésekben vagy az uniós olajembargó ügyében”

– mondta a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa.

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

infostart

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Még a hónapban megszűnik egy népszerű dohánytermék

2023. október 23-tól Magyarországon is alkalmazni kezdik azt az uniós irányelvet, ami megtiltja a természetes dohányízt ízesítéssel elfedő...

Súlyos baleset, mindkét oldalon lezárták az M5-öst – videó

Összeütközött egy kamion és egy személyautó az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán hajnalban, a 91-es kilométernél lévő...

Megvan, pontosan mennyivel emelkedik a nyugdíj január 1-jétől

Varga Mihály pénzügyminiszter közölte az idősek világnapjához kapcsolva. Februárban pedig jön a 13. havi ellátás. Az idősek világnapján jelent...