Málta
(Hivatalos nevén Máltai Köztársaság; máltaiul: Repubblika ta’ Malta) szigetország, törpeállam Dél-Európában. A Földközi-tenger középső részén, stratégiai pozícióban elhelyezkedő szigetek fölötti uralomért az évszázadok során sok nagyhatalom harcolt. Málta az Európai Unió (EU) tagállama. A világ kilencedik, és Európa ötödik legkisebb nemzetközileg elismert független országa. A törpeállam ezek mellett az Európai Unió legkisebb tagállama.
Földrajz
Domborzat
Málta a Földközi-tengerben található kis szigetcsoport, Szicíliától 81 kilométerre délre. Területe 316 km². Csak a három legnagyobb szigete, Malta, Ghawdex (Gozo) és Kemmuna (Comino) lakott. Kisebb szigetei Kemmunet (Cominotto), Filfla, Il-Gżejjer ta’ San Pawl (Szent Pál-sziget), Manoel Island (Manoel-sziget) és az Il-Ġebla tal-Ġeneral (Generális-szikla, Fungus Rock). Legmagasabb pontja a Malta-szigeti Ta’ Dmejrek, magassága 253 méter.
Geológia
A szigetek réteges felépítésűek, üledékes kőzetei 40-15 millió évvel ezelőtt rakódtak le a Tethys-óceánban. Az alapot és a felszínt kemény mészkő alkotja, amely puhább kőzetek rétegeit fogja közre. A sorrend a felszíntől lefelé: korallmészkő, zöld homokkő, kék agyag, globigerinás mészkő és végül ismét korallmészkő.
A szigeteken a fő építőanyag a globigerinás mészkő, amit külszíni fejtéssel művelnek. Nagy előnye, hogy a levegővel érintkezve megkeményedik, így ellenáll az időjárásnak. Ritkábban korallmészkőből is építkeznek, különösen a tengerparton, mivel ez jobban bírja a vizet. Ez a Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Lovagrend erődítéseinek fő építőköve. A zöld homokkő és a kék agyag csak vékony rétegben települ egyes területeken. A kék agyag – bár csak a dombok lábánál fordul elő – nemcsak talajképző üledékként fontos, de azért is, mert vízzáró, így a felszínre vezeti a kőzetekbe szivárgott esővizet. A réteges szerkezetet sok helyen törések szakítják meg.
Malta szigetének északnyugati részét rengeteg párhuzamosan futó törés szabdalja, irányuk jellemzően délnyugat-északkeleti. Közülük a legnagyobb a Great Fault (Nagy Törésvonal), amely Fomm ir-Riħtől Baħar iċ-Ċagħaqig tart. Az erózió hatására törésvonalakban termékeny talaj gyűlt össze. A törések mentén kialakult sok kis öböl és a terep egyenetlenségei miatt ezek a részek sokáig védhetetlennek számítottak – a máltaiak általában a Nagy Törésvonalon igyekeztek védekezni az északról támadók ellen. E mentén az északi – amúgy termékeny – részeket feladva több védelmi rendszert is építettek; legnagyobb a britek építette Victoria Lines. A Nagy Törésvonaltól délre a táj kevésbé szabdalt. A Rabat-Dingli-plató korallmészkő tömbje általában kevés termőföldet tart meg, ám kiszögelléseire előszeretettel építkeztek a máltaiak. A sziget többi része északkelet felé enyhén lejtő síkság, amit ritkásan wiedek (vízfolyások) tagolnak. A sziget történelmileg legfontosabb alakzatai a mély öblök: északról dél felé haladva a Marsamxett, Il-Port Il-Kbir (Great Harbour, Nagy Kikötő) és a Marsaxlokki-öböl védett kikötőhelyet jelentett a szigetek lakóinak.
Kemmuna és Kemmunet szigete a két legnagyobb sziget közötti csatornából emelkedik ki. Mivel döntően korallmészkőből állnak, gyakorlatilag terméketlenek. Kemmuna egyetlen jelentősége a csatorna védelmében betöltött szerepe volt.
Vizei
A szigeteken legalább ezer éve nincs állandó vízfolyás, de vannak időszakos patakmedrek (wied). A lehulló csapadék egy része természetes módon megreked a kőzetekben, ám a nagyobb mértékű tárolásra is készültek tervek. A kutakból egész évben lehet ivóvizet nyerni.
Éghajlat
Az éghajlat mediterrán, enyhe, esős telekkel és forró, száraz nyarakkal. Az év nagy részében kék ég és ragyogó napsütés jellemzi. A nyár forróságát szerencsére enyhítik a szinte folyamatosan fújó északnyugati szelek. Ezt időnként a Szahara felől érkező forró és rendkívül párás légáramlat szakítja meg, amely nehézzé teszi az emberi szervezet lehűlését. Ezt a szelet Máltán xlokknak nevezik. Szerencsére meglehetősen ritkán fordul elő szélsőséges mértékben.
A nyár általában szeptember végén ér véget, amikor az Atlanti-óceán felől érkező légáralmatok elérik a szigeteket. A hirtelen viharos időjárás után a hőmérséklet lassan csökken, és még a Szent Márton nyara (október vége, november eleje) is napos és meleg lehet. Ez a mezőgazdasági művelés fő időszaka.
A máltai telet az európai hideg, a szaharai forró, és az atlanti-óceáni hűvös légtömegek váltakozása határozza meg. Hidegebb időszakokban hó is hullhat, ám a fagy ismeretlen a szigeteken.
További jelentősebb szelei a majjistral (misztrál, az Atlanti-óceán felől), tramuntana (északról) és a grigal (északkeletről).
Az évi csapadék mennyisége: 560 mm. Ennek jelentős része a heves téli záporok során hull. Az átlagos mennyiség azonban Máltán nem mérvadó adat, mert évről évre drasztikus változások lehetnek a csapadék mennyiségében (1015 mm-től a szinte teljes szárazságot jelentő 255 mm-ig).
Környezeti gondok
Málta legsúlyosabb gondja az ivóvízhiány. A téli csapadék nagy része gyorsan a tengerbe kerül, nem szivárog be eléggé a talajba. A nyár hosszú, meleg, száraz. A mészkőbe beszivárgott víz összegyűjtésére alagútrendszereket építettek, de ez nem elég, a felhasznált ivóvíznek kb. a fele tengervíz sótalanító üzemekből származik. Ezek működtetésére viszont üzemanyag kell, annak elégetése viszont a környezetet szennyezi.
Természetvédelmi problémák
Málta az európai madárvonulás egyik fő útvonalára esik. Madarak milliói szállnak le a szigeten a vonulási időszakban. A nemzetközi természetvédelmi szervezetek erőfeszítései [6] és a helyi hatóságok erősen korlátozott fellépése ellenére évente több millió madár esik áldozatul a lakosság körében elterjedt illegális vadászatnak. Lőfegyverek mellett többek között hálókkal és lépvesszőkkel – a fagyöngy terméséből főzött ragacsos anyaggal bekent és a bokrok ágaira erősített pálcikákkal – ejtik zsákmányul a madarakat.
Történelem
A szigetek első lakói Szicília felől érkeztek. Kőkori földművesek és állattartók voltak, akik magokat és állataikat is magukkal hozták. Az első emberi nyomok a gozói il-Mixta barlangban találhatók, és kb. Kr. e. 5200-re datálhatók. Ez a kultúra legfejlettebb időszakában hatalmas megalitikus templomokat emelt a szigeteken (Kr. e. 3600–3500 után mintegy egy évezreden át). Ezek közül több ma is látható (Ġgantija, Tarxien, Mnajdra, Ħaġar Qim). Legtöbbjük idősebb, mint a Stonehenge, vagy az egyiptomi piramisok. Kr. e. 2500 körül nyomtalanul eltűntek, helyüket egy teljesen más jellegű, ám szintén ismeretlen eredetű népcsoport foglalta el.
Kr. e. 700 körül a föníciaiak szállták meg a szigeteket, akik a főszigetet Malet-nak, „biztonságos kikötő”-nek nevezték el. Kr. e. 550 körül a szigetek Karthágó fennhatósága alá kerültek, akitől a második pun háborúban (Kr. e. 218) a római Tiberius Sempronius Longus foglalta el. Melita és Gaudos önálló római települések lettek Sicilia provincián belül, előbbi a mai Mdina, a másik a gozói Citadella helyén, amelyek saját pénzt is vertek. Később municipiumi rangra emelkedtek (117 és 138 között). Róma uralmára csak néhány villa alaprajza és tárgyi emlékek utalnak.
60-ban Szent Pál apostol hajótörést szenvedett Melitán, ezt követően mintegy három hónapot töltött a szigeten. Róla nevezték el a sziget északnyugati részén lévő öblöt, hajótörésének állítólagos színhelyét. Az ezt követő századokból számos őskeresztény katakomba maradt fenn.
Róma uralmát 455-ben a vandálok döntötték meg, akiktől 493-ban az osztrogótok, majd 535-ben a Keletrómai Birodalom szerezte meg Melitát, ezzel megerősödött a kereszténység. 870 körül egy arab sereg űzte el őket, akik a római település helyét megerősítve létrehozták Medina városát. Ebből az időből származik a mai máltai kultúra legrégebbi rétege, a máltai nyelv alapjai, személy- és helynevek. Ekkor lett a sziget neve Malta.
Az 1090-es szicíliai normann megszállás a kereszténység végleges térhódítását jelentette. Az arab lakosságnak nem esett bántódása, hamar áttértek a keresztény hitre, s így a máltai arabokból részben olasz és normann keveredéssel létrejöhetett egy új nemzet és nyelv, a máltai. 1127-től normann közigazgatás volt a szigeteken, 1154-től a szigetek egyháza a palermoi püspökséghez tartozott. Ezekben a századokban alakult ki a máltai nemesség, amely – nem hivatalosan – ma is létezik: 32 nemesi címet ma is használnak, ezek közül a legrégebbi: Diar el Bniet bárója (1350-től). 1224-ben nagyrészt kitelepítették a megmaradt arabokat Szicíliából és Máltáról. 1397-től a tartomány részleges önkormányzatot kapott, az Università-t.
V. Károly német-római császár 1530. október 26-án a szigeteket a Jeruzsálemi Szent János Lovagrendnek adományozta, akiket a terjeszkedő Oszmán Birodalom 1522-ben elűzött Rodoszról. Ezzel megkezdődött a szigetek megerősítése, és a török támadások is. 1551-ben a Szinán pasa vezette törököknek nem sikerült elfoglalniuk a Nagy Kikötő erődjeit, ám Gozo teljes lakosságát elhurcolták, és Tripoli erődjét is elfoglalták a lovagrendtől. 1565-ben a harcos szerzetesrend, akik ma „Szuverén Máltai Lovagrend” néven ismertek, visszaverte a legnagyobb, több hónapos török támadást (Málta nagy ostroma). Ezután végleg megtelepedtek Máltán, és hozzáfogtak a további erődítéshez, és az új főváros, Valletta építéséhez. 1732-ben megnyílt a szigetek első színháza. A század második felében több felsőfokú iskola jött létre, ezek egy része ma a Máltai Egyetem színeiben működik tovább.
1798-ban Bonaparte Napóleon tábornok seregei megszállták Máltát, és elűzték a lovagokat. Még ebben az évben felkelés tört ki a fosztogató franciák ellen, először Gozón, majd Maltán is. Ezután két évig az Alexander Ball brit katonatiszt, rangja szerint szicíliai kormányzó és brit miniszteri biztos vezette Nemzetgyűlés irányította az államot, a franciák Valletta erődjébe szorultak. 1802-ben az amiens-i békében még a lovagrendnek ítélték szigeteket, ám a britek nem tágítottak, és 1814-ben a párizsi szerződés értelmében Málta hivatalosan is brit koronabirtok lett.
1831-ben a máltai egyházmegye elszakadt Palermótól. 1835-ben a britek új alkotmányt vezettek be, amelynek értelmében a héttagú kormányzótanács három tagját helyben választhatták. Ez 1849-ben 17-re és 8-ra módosult. A krími háború (1853-1856) alatt Málta egészségügyi háttérközpontként működött. 1864-ben Gozo is önálló püspökséggé vált. 1880-tól megkezdődött a máltai oktatásban az „anglicizálás”, amely különböző pártok kialakulásához vezetett: a britpárti reformerek utódaiból lett később a Munkáspárt, az olaszpárti antireformerek utóda a kereszténydemokrata Nemzeti Párt. 1883-ban megindult a vasútforgalom Valletta és Notabile (Mdina) között. 1905-től néhány városban megindult a villamosforgalom is.
Az első világháború idején Málta ismét egészségügyi központtá vált. 1919-ben egy felkelés katonai beavatkozásba és négy helyi lakos lelövésébe torkollt, ennek eredményeként azonban 1921-ben Málta nagyobb autonómiát kapott, megtartották az első választásokat. 1933-ban az angolt és a máltait tették hivatalos nyelvvé, kizárva ezzel az olaszt, amely 800 éven keresztül a közigazgatás, kereskedelem, oktatás és kultúra nyelve volt Máltán, ez olyan ellenállást váltott ki a máltai vezetőkben, hogy a britek felfüggesztették az alkotmányt.
Málta kikötői fontos szerepet játszottak az egész második világháború során. A sziget a világ legjobban megerősített helyei közé tartozott, a kb. fél budapestnyi területű szigeten négy repülőtér (Ħal Luqa, Ta’ Qali, Ħal Far és Kalafrana) volt, a számtalan erődítményen kívül. Fontos tengerészeti szerepe miatt a tengelyhatalmak folyamatosan bombázták a szigeteket; a máltaiak bátorságukért megkapták a György-keresztet, amely azóta is az ország zászlaján látható. 1943-ban innen indultak a szövetségesek Olaszország elfoglalására. 1945. január-februárban Vallettában találkoztak a szövetségesek vezetői, Franklin D. Roosevelt amerikai elnök és Winston Churchill brit miniszterelnök.
1947-ben a britek visszaállították Málta kormányzatát. 1955-ben érvénytelen népszavazáson a választók 75%-a arra szavazott, hogy Málta csatlakozzon Nagy-Britanniához. Miután a britek kivonták a gazdaság gerincét alkotó haditengerészetet, Málta komoly válságba került, ez megakasztotta a Málta jövőjéről folytatott tárgyalásokat is.
1964. szeptember 21-én az ország függetlenné vált Nagy-Britanniától. Az ekkor született alkotmány még megtartotta II. Erzsébet brit királynőt mint Málta államfőjét, akit a szigeten egy főkormányzó (governor general) képviselt. 1970-től az állam az Európai Közösség társult tagja lett. 1974. december 13-án Málta köztársasággá vált, utolsó főkormányzója, Sir Anthony Mamo lett első elnöke.
Málta 1964 óta a Nemzetközösség és az ENSZ, 2004. május 1. óta az Európai Unió tagja. 2008. január 1-jén megszűnt a máltai líra, bevezették az eurót.
Államszervezet és közigazgatás
Alkotmány, államforma
Málta 1964. szeptember 21-e óta független. 1974. december 13-a óta parlamentáris köztársaság. Az ország feje az államelnök, reprezentatív feladatkörrel rendelkezik.
Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás
Az elnök, akit az egykamarás parlament, a Képviselőház (Kamra tar-Rappreżentanti) választ, a parlamenti többséget szerzett párt vezetőjét jelöli ki miniszterelnöknek.
Szintén az elnök jelöli ki, a miniszterelnök javaslata alapján, a kormányhivatalokat vezető minisztereket. A kabinet tagjait szintén a Képviselőház tagjai közül választják, amely 65-69 tagú, tagjait az arányos képviselet alapján választják. Választásokat 5 évente tartanak.
Közigazgatási felosztás
1993-ban Máltán megszüntették a tíz körzetet, ezek helyett 67 helyi tanács jött létre. 2000-ben Mtarfa önállósodott, így ma 68 helyi tanács működik. Ezek képviselik a kormányzó hatalmat, köztes szint a helyi tanácsok és a kormány között nincs. 2010 márciusától 16 településrész ún. mini-tanácsot (részlegesen önálló önkormányzatot)[7] kapott. Ezek célja az anyatelepüléstől távolabb eső részek lakosságának jobb képviselete. A mini-tanácsok a települések forrásainak egy részével önállóan rendelkezhetnek.
Népesség
Általános adatok
Lakossága: 413 609 fő.
Népsűrűség: Málta a világ egyik legsűrűbben lakott országa, négyzetkilométerenként körülbelül 1309 lakossal.
Népességnövekedés: +6,9%.
A népesség a föníciaiak, arabok, britek és olaszok leszármazottaiból áll. A szigeten élő külföldiek nagy része brit. A muszlim közösség létszáma 2250 fő, ők észak-afrikaiak, akik máltaiakkal házasodtak össze.
A lakosság 89%-a városlakó. Málta nem rangsorolja a településeket, az egyetlen felosztás a 68 helyi tanács és az azon belül lévő 16 mini-tanács. Egy tanácshoz tartozhat egy, de akár több település is. Legnépesebb helyi tanácsai: Birkirkara, Mosta, Qormi.
Etnikai kisebbségek Máltán hivatalosan nincsenek, hivatalos adatok szerint 4000 fős afrikai közösség él a szigeten. Illegális bevándorlók a Ħal Far repülőtéren kialakított sátortáborban kapnak helyet.
Nyelv: Málta két hivatalos nyelve a máltai (egy, a sémi nyelvcsaládba tartozó nyelv) és az angol, de olaszul, franciául, néhol arabul is beszélnek.
A katolikus vallás az ország (törvény szerinti) államvallása, 90% körüli hívővel, a vallásszabadság biztosított. Egyéb fontosabb vallások: anglikán, muzulmán.
Gazdaság
Málta fő kincsei a mészkő, a jó földrajzi elhelyezkedés, és a termelékeny munkaerő. Az ország csak mintegy 20%-át termeli meg élelmiszerszükségletének, ivóvízkészletei szűkösek, és nincsenek saját energiahordozói. A gazdaság a külkereskedelemtől (a sziget hajózási csomópont), az ipartól (elektronikai és textilipar), és a turizmustól függ.
A gazdaság legfőbb ágazata a szolgáltatás, az idegenforgalom.
Málta privatizálta az állami vállalatokat, és felszabadította piacait az Európai Unióhoz történt csatlakozása előtt. Málta és Tunézia tárgyalásokat folytat az országok közti kontinentális talapzat gazdasági, főleg olajkitermelési célú kihasználásáról.
Gazdasági ágazatok
Mezőgazdaság
Ipar
Kereskedelem
Fontos partnerei: Németország, Olaszország és Nagy-Britannia.
Közlekedés
Közúti közlekedés
Máltán bal oldali közlekedés van. A megengedett maximális sebesség külterületen 80 km/h, míg lakott területen 50 km/h. A főbb útvonalak elfogadható minőségűek, de főleg a nyugati és északi részeken sok a murvás és földút. Autópálya nincs, néhány részen (pl. Attard–Mosta környékén) vannak 2×2 sávos szakaszok.
Tömegközlekedés
A tömegközlekedés hagyományosan a régi buszokat jelentette, amelyek koruk ellenére többnyire jó műszaki állapotban vannak. A buszok Máltán sárga, Gozón szürke színűek. A jegy nem drága (0,59–1,59 euró), és a hálózat elég sűrű ahhoz, hogy a lakott helyek között autó nélkül is lehessen közlekedni. Az EU-szabványok bevezetése miatt 2010-től átalakul a járműpark, az állam – amely új üzemeltető kezébe adja a buszközlekedést – hosszas tárgyalások után megegyezett a járműtulajdonosokkal a szabványnak nem megfelelő járművek kivonásáról és az új munkalehetőségről.
A tömegközlekedés különleges eszközei a kompok és menetrend szerinti kishajók. Ezek közül a legfontosabbak:
A Gozo Channel Line által működtetett – autókat is szállító – kompjárat a két legnagyobb sziget között. Ezen az útvonalon három komphajó jár Ċirkewwa és Mġarr kikötői között, csúcsidőben 45 percenként. A menetidő 25 perc.
Kishajók (csak személyszállító) Valletta és a környező városok (Sliema, Gżira, Kalkara, Birgu, Senglea) között általában minden fél órában. Ára 0,75 euró körül van, a menetidő 8–15 perc.
A brit uralom idején (1883–1931) a szigeten vasút is üzemelt, Valletta és Notabile (Mdina és Rabat közelében) között. 1900-ban egy Mdina alatti alagúton keresztül meghosszabbították Mtarfáig. Egykori útvonala: Valletta – Floriana – Ħamrun – Msida – Santa Venera – Birkirkara – Balzan – San Anton – Attard – San Salvatore – Notabile – Museum. Emlékét ma múzeum őrzi.
Légi és vízi közlekedés
Málta légitársasága az Air Malta, 1973. március 21. óta működik. 1992 óta cargo-részlege is van. Jelenleg 98%-ban állami tulajdonban van, 12 géppel közlekedik 50, többségében európai városba. Az Association of European Airlines 2006-os felmérése szerint az Air Malta veszíti el a legkevesebb csomagot.
Egyetlen nemzetközi repülőtere a luqai Malta International Airport[18] Vallettától délre. Helyközi hidroplánjáratok járnak Valletta és a gozoi Mġarr, illetve helikopterek Luqa és a gozói repülőtér között.
Legnagyobb kikötője a Valletta és a Három Város közti Nagy Kikötő (Il-Port Il-Kbir, Grand Harbour). Birżebbuġa mellett található a szabadkikötő. Gozo legjelentősebb kikötője Mġarr.
Kulturális világörökség
Málta gazdag örökségéből az UNESCO a kulturális világörökséggé nyilvánította
a Ħal Saflieni-i hipogeumot (őskori földalatti szentély),
Valletta városát,
Málta megalitikus templomait (Ġgantija, Mnajdra)
Várólistán szerepelnek még:
Dwejra és az Qawra (beltenger)
Lovagi erődök Málta kikötőiben
Citadella (Gozo)
Mdina
Viktória-vonalak
Tengerparti sziklafalak
Máltai katakombarendszer
Bár a máltai nyelv első írásos emléke is irodalmi mű, az il-Cantilena, a máltai nyelvű szépirodalom csak a 19. századtól kezdett elterjedni, és a 20. században vált általánossá. Málta nemzeti költője Karmenu Psaila, legnevesebb kortárs szerzői Oreste Calleja, Oliver Friġġieri, Trevor Zahra.
Hagyományok, néprajz
Málta hagyományos mesterségei, ételei és szokásai ma már főként Gozón találhatók meg. Szinte az egész országban létezik még azonban a templom búcsújának nagyszabású megünneplése (festa), amely egyes helységekben körmenettel egészül ki. A hagyományos mesterségek művelésének és bemutatásának helyszíne a két Crafts’ Village (Ta’ Qaliban és Ta’ Dbieġiben), ahol a látogatók munka közben figyelhetik meg a mestereket, majd vásárolhatnak is a kész termékekből. A hagyományos halászat leginkább Marsaxlokkban maradt fenn, itt a halpiacon a friss fogásból lehet halat vásárolni.
Gasztronómia
A máltai konyhára erős olasz hatás jellemző, helyi specialitásnak számítanak a különböző halételek, a nyúlpaprikás, a tengerparton sütött barbecue, de az ünnepi alkalmaknak is megvannak a speciális ételei. Boraik erősek. Gozón ezenkívül mézet készítenek, illetve az itt nagy számban élő kaktuszfügéből készítenek lekvárt, pálinkát.
Forrás: Wikipedia; Képek: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu;
Cím: Nem köthető városhoz Málta
Tel: 0036705322177
E-mail: szerkesztoseg@hirmagazin.eu
Web: www.hirmagazin.eu
