Makovecz-kiállítás nyílt Finnországban

Dátum:

Forrás: MTI

Makovecz Imre templomépítészeti alkotásait bemutató kiállítás látható keddtől a finnországi Vantaa városában, a Balassi Intézet – Helsinki Magyar Intézet szervezésében.

 

Makovecz Imre templom rajzai
A Makovecz Imre tervezte fogadócsarnok, a fürdő főbejárata Fotó: wikipedia

Az április 30-ig nyitva tartó tárlat Máté Gábor fotóiból és Makovecz Imre rajzaiból ad válogatást a Helsinkihez közeli finn nagyvárosban, majd – Dél-Finnország evangélikus gyülekezeteivel együttműködve – egy éven keresztül több településen is látható lesz – közölte kedden a Balassi Intézet.

Mint emlékeztetnek, a Magyar Művészeti Akadémia alapító tagjaként és örökös tiszteletbeli elnökeként is ismert Makovecz Imre az organikus építészet legjelentősebb magyarországi képviselője.

A Balassi Intézet közleménye idézi Máté Gábort is. „Képeim elkészítésénél arra törekedtem, hogy Makovecz Imre épületeinek lényegét ragadjam meg, amely véleményem szerint maga a szakralitás. Mindegyik épület közelében legalább egy napot és egy éjszakát töltöttem el, hogy minél több benyomást gyűjtsek. Ennek során megismerkedtem a templomokat látogató emberekkel. Érdekelt, hogy mi köti őket Makovecz Imre épületeihez, milyen kapcsolatban vannak templomukkal, milyen emlékeik vannak a tervezésről és a megvalósulásról” – számolt be munkájáról a fotográfus.

 

Megosztás:

Weblap4u weboldal karbantartás

Népszerű

További hasonló
Related

A világ élvonalába tartozó művészeket hozza el Magyarországra a Margitszigeti Színház

Május 7-én megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház....

Húsvétváró közösségformálás Pákozdon – videó, galéria

Jócskán túl a csillagászati tavasz első napján a szombati...

Szabadakarat: innovatív koncertszínház sztárokkal a Margitszigeti Színházban

A reformkor első „celeb párjának” szerelmét mutatja be a...
Megszakítás