6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóMajdnem elgázolta az igazoltató rendőrt, .. járőrtársa tüzet nyitott az autóra

Majdnem elgázolta az igazoltató rendőrt, .. járőrtársa tüzet nyitott az autóra

Illegális bevándorlókat szállító kisteherautóra adott le lövéseket egy rendőr csütörtök délután a harkai határátkelő közelében, miután a járművet vezető sofőr majdnem elütötte járőrtársát, aki megpróbálta feltartóztatni az autót. Senki sem sérült meg – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az esetről beszámoló közlemény szerint a rendőröknél felmerült a gyanú, hogy a harkai határátkelő közelében ellenőrzött litván rendszámú személyautó és utasai egy embercsempész előfutáraként érkeztek a magyar-osztrák határhoz. Értesítették a közelben lévő egységeket, és nem sokkal később a Harkán ellenőrző járőrök észrevettek egy nagy sebességgel a határ felé tartó furgont.

Szóltak kollégáiknak a kisteherautó érkezéséről, majd egyikük az úttestre kilépve szabályos rendőri jelzéssel megpróbálta megállásra késztetni a járművet.

A magyar rendszámú autó vezetője azonban a rendőr felé kormányozta a járművet és felgyorsított. A rendőr el tudott ugrani a közeledő autó elől.

Társa, mielőtt szintén elugrott volna a jármű elől, több lövést adott le szolgálati fegyverével, hogy a furgont irányváltoztatásra kényszerítse.

A kisteherautó sofőrje áthajtott Ausztriába, ahol a furgon néhány száz méter után üzemképtelenné vált.

Az osztrák rendőrök elfogták az autót vezető egyiptomi férfit és – ez első információk szerint – harminc, ismeretlen állampolgárságú utasát.
Nyitókép: aijohn784/Getty Images
infostart

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem