Háromszáz évvel Jézus megfeszítése után, 326-ban az akkori római császár, Nagy Konstantin (272–337) édesanyja, Flavia Iulia Helena (később: Szent Ilona) a Szentföldre utazott, hogy felkutassa a megváltó relikviáit.
Erőfeszítéseinek – meg a titkot őrző helyi zsidók közösségének – hála megtalálta a Golgotán Jézus és a két lator keresztjeit. Mivel az I.N.R.I. feliratú tábla külön került elő, nem lehetett tudni, melyik lehetett Krisztusé. Makárius jeruzsálemi püspök javaslatára egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő nőhöz vitték őket, és azt a keresztet nyilvánították Jézusénak, amelynek érintésére a nő meggyógyult.
A Szent Kereszt egy darabja Jeruzsálemben maradt, egyet Konstantinápolyba küldtek, egyet pedig Helena magával vitt Rómába. Ennek maradványai ma is megtekinthetők az olasz fővárosban, a Jeruzsálemi Szent Kereszt-bazilikában (Santa Croce in Gerusalemme Basilica). Azt a fatáblát, amelyre felvésték az I.N.R.I feliratot (Iesus Nasarenus Rex Iudaeorum, azaz Názáreti Jézus, a zsidók királya), és amit Jézus feje fölé szegeztek a keresztfára, szintén ebben a bazilikában őrzik.
A későbbi századok során a relikviából a mindenkori pápa engedélyével kisebb darabokat más templomoknak, illetve fejedelmeknek adományoztak ereklyeként. Mária Terézia (1717–1780) Habsburg-házi magyar királynő a Szent Kereszt neki juttatott darabját a Győr-Moson-Sopron megyében fekvő Nyúl község katolikus templomának ajándékozta, itt őrzik azóta is.
Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu
