A kormány ezért most jogi lépéseket tesz, hogy a határvédelemmel kapcsolatos költségek miatt érvényesítse igényeit az Európai Bizottsággal szemben. Nagyon úgy tűnik, hogy Magyarország visszavág Brüsszelnek a rekordbírság miatt.

A kormány érvényesíteni akarja a határvédelemmel kapcsolatos igényeit Brüsszellel szemben – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken.

Rétvári Bence nyilatkozatának előzménye, hogy a csütörtök esti Magyar Közlönyben megjelent egy kormányrendelet végrehajtási kérdésekről. Ebben a kormány a következő állításokat fektette le:

  1. Magyarország az Európai Unió felé irányuló tömeges és ellenőrizetlen illegális bevándorlással szemben folyamatosan és hatékonyan védte az  Európai Unió külső és schengeni határait, biztosította a belső határellenőrzések nélküli schengeni térség zavartalan működését.
  2. Brüsszel mintegy kétmilliárd euróval, azaz mintegy 800 milliárd forinttal tartozik Magyarországnak, ugyanis Magyarország ennyit költött 2015 óta határvédelemre. Ezekhez a terhekhez az Európai Unió érdemben nem járult hozzá és a határait védő Magyarországgal szolidaritást nem vállalt.
  3. Magyarországgal szemben az  Európai Unió intézményei éppen a határok hatékony védelme miatt indítottak politikai támadásokat és politikailag motivált jogi eljárásokat.

A fentiekre hivatkozva a magyar kabinet fontos megállapítást tett. Ennek az Európai Unió Bírósága által az Európai Bizottság kontra Magyarország ügyben 2024. június 13-án kihirdetett ítélet (ez az a döntés, amely 200 millió eurós bírság megfizetésére kötelezte Magyarországot az uniós bevándorlási politika megsértése miatt – a szerk.) az alapja.

Régi magyar igényt érvényesítene a kormány

A kormány arra hívta fel a figyelmet az ítélet értelmében a hatáskörrel rendelkező döntéshozó jogosult az ítélettel kapcsolatos valamennyi tény és jogi körülmény mérlegelése alapján dönteni a bírság közvetlen 

vagy a fizetési kötelezettség Európai Bizottság általi beszámítással történő teljesítéséről, valamint a közvetlen teljesítés időpontjáról.

Vagyis ha jól értjük, Magyarország úgy tenne eleget a minimum 200 millió eurós bíróság kifizetésének, hogy azt a neki járó 800 milliárd forintból írná le.

Rétvári Bence most úgy nyilatkozott, hogy Brüsszel azért támadja Magyarországot egy példátlan mértékű bírsággal, mert „nem engedjük be az illegális migránsokat, miközben hazánk hatalmas összeget költött az elmúlt években a határvédelemre”.

A kormány ezért most jogi lépéseket tesz annak érdekében, hogy a határvédelemmel kapcsolatos költségek miatt érvényesítse igényeit a brüsszeli Európai Bizottsággal szemben – fogalmazott. Erről egyelőre annyit árult el, hogy a kormány nemzetközi jogi szakemberek bevonását követően lépéseket kíván tenni a határvédelemmel kapcsolatos költségek miatti igények érvényesítése érdekében. 

A magyar kormány torkig van Brüsszellel: ha kell, migránsok tízezreit fogja átengedni Ausztriába és Németországba

Gulyás Gergely szerint gyalázat, hogy az európai bíróság tízmilliárdokra büntette Magyarországot a migrációs szabályok megsértése miatt. A magyar kormány igyekszik megállapodni Brüsszellel, de ha ez azt jelenti, hogy a határvédelem nem tartható fenn, akkor 2015 után újabb migránskaravánok indulhatnak meg Ausztriába és Németországba.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőBúcsúznak a kallerek a MÁV-nál
KövetkezőPutyin jövő héten olyan országba utazik, ahol kötelesek letartóztatni..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza