Home Hírek Főhírek „Magyarország köztársasági elnöke nem lehet egy köztörvényes bűnöző, ezért a mai nappal...

„Magyarország köztársasági elnöke nem lehet egy köztörvényes bűnöző, ezért a mai nappal kezdeményezem, hogy az Országgyűlés indítsa meg a megfosztási eljárást Sulyok Tamás köztársasági elnökkel szemben, és mondja ki, hogy Sulyok Tamásnak távoznia kell az államfői tisztségből” – mondta Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-listavezetője facebookos bejelentkezésében.

0
www.tiktok.com

Dobrev azt mondta, hogy az eljáráshoz szükséges aláírásokat már elkezdték összegyűjteni, ehhez elsőként a DK, az MSZP és a Párbeszéd-Zöldek parlamenti képviselőit kereste meg.

Az Alaptörvény szerint valamely törvényt szándékosan megsértő, illetve a szándékos bűncselekményt elkövető köztársasági elnökkel szemben az országgyűlési képviselők egyötöde indítványozhatja a tisztségtől való megfosztást, de a megfosztási eljárás megindításához már a képviselők kétharmada kell, tehát a Fidesz-KDNP nélkül biztosan nem indul el jelen esetben ilyen eljárás.

Dobrev szerdán állt elő azzal, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök „egy köztörvényes bűnöző”, aki a 2000-es évek elején ügyvédként közreműködött abban, hogy a csongrádi földmaffia külföldi kézbe játszott át magyar termőföldeket.

Állítása szerint Szeged környékén több mint ezer hektárnyi termőföld került strómanokon és zsebszerződéseken keresztül külföldi kézbe. Dobrev azt mondta, az adásvételekben három-négy ügyvéd játszott szerepet pénzért cserébe, az egyik ellenjegyezte az ajándékozást, a másik a kölcsönszerződést, a harmadik pedig a haszonélvezeti jogot intézte. Dobrev szerint egy ilyen szervezetnek volt az egyik tagja Sulyok Tamás, akit egy konkrét termőföld-ügylettel is összefüggésbe hozott.

A DK politikusa pénteken már hivatali visszaélés miatt feljelentést tett Polt Péter legfőbb ügyésznél, különösen nagy kárt okozó csalás bűncselekményi gyanúja, illetve hivatali kötelesség megszegésével elkövetett hivatali visszaélés bűncselekményi gyanúja miatt.

Kép: HVG;
Forrás

#dobrevklára , #sulyoktamás , #miavéleményed , #monddmegte , #tiktok , #hirmagazin ,

Hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás