3.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekGazdaságMagyarország kiemelkedő az önvezető járművek fejlesztésében

Magyarország kiemelkedő az önvezető járművek fejlesztésében

Magyarországon jelenleg több mint 10 ezer fejlesztőmérnök foglalkozik elektronikus – vezető nélküli – járműrendszerek fejlesztésével, ami kiemelkedőnek számít – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Infoparlament konferencián csütörtökön Budapesten.

Napi.hu

A miniszter az Informatika a Társadalomért Egyesület idén 8. alkalommal megrendezett kétnapos tanácskozásának megnyitóján kiemelte: az ország jó példát mutatott a járműipar átalakítására. Sikerült eljutni odáig, hogy a járműipar szereplői élen járó kutatásokban vesznek részt, aminél lényegesen többet nem tudnak sem Németországban sem Kaliforniában. Több olyan cég működik Magyarországon, amely innen irányít a Szilícium-völgyben működő rendszereket, mert ott van partnere – jelezte, hozzátéve: az ilyen cégek száma a következő években nőni fog.

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

Kitért arra, hogy az autonóm járművek egyre jobban elterjednek, az új technológiákkal új szereplők jelennek meg, és új üzleti modellek szükségesek.

Az eredmények közé sorolta a kormány által létrehozott komplex zalaegerszegi tesztpályát, amelyet nem csak járműgyártók, hanem információtechnológiai és más cégek is használhatnak. Az ott felépített mesterséges városban pedig forgalmi helyzeteket szimulálnak, ilyen nem létezik máshol a világon – mondta.

Kiemelte: jelenleg dolgoznak azon a közlekedési felhőn, amely az autonóm járművek közötti kommunikációt, és annak feldolgozását teszi lehetővé.

A pálya tudományos-szakmai környezetéhez létre kellett hozni az egyetemi, kutatóintézeti programokat, szeptembertől autonóm járművek fejlesztésével foglalkozó mesterkurzus indul angol nyelven. Közölte azt is, hogy Magyarországon az ilyen járműveket fejlesztők bizonyos feltételekkel hely és időbeli korlátozás nélkül vizsgálhatnak autonóm járműveket országúti környezetben.

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

Palkovics László a feladatok között említette, hogy a digitális készségekkel rendelkezők köre az uniós átlaghoz képest alacsony, a vállalatok digitalizáltsági szintjében sem áll jó helyen az ország, miközben az infrastruktúra kiemelkedő. Rövid időn belül nagy ugrást tud megtenni, de ehhez a szakmai közösség segítsége, együttműködése szükséges – mondta.

Soltész Attila, az Informatika a Társadalomért Egyesület elnöke megnyitójában elmondta: a 8. Infoparlament fő témája a mobilitás, amely a 21. század meghatározó jelensége. A mobilitás a helyváltoztatásban, a munkavégzésben, vagy az információáramlásban is megjelenik. A tanácskozáson a kormányzati, iparági és civil döntéshozókkal, kutatókkal keresik a válaszokat a mobilitás jelenségének kérdéseire, annak érdekében, hogy Magyarország nyertese lehessen a zajló globális átalakulási folyamatoknak – húzta alá.

Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára közölte: az elektronikus közigazgatásban az eddig megvalósult fejlesztéseket tervezik továbbvinni. A fejlesztések között kiemelte a kormányzati adatközpont létrehozását, ami az eddigi 3000-nél is több szerverszoba megszűntetését jelenti. A központ elkészült, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. menedzselte a kialakítását és üzemelteti is, megfelelve a legkorszerűbb követelményeknek. A magyarorszag.hu személyre szabható ügyintézési felületének kialakítása is elkezdődött – jelezte.

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

A digitalizáció szintet lépett az új Innovációs és Technológiai minisztérium létrejöttével, nagy várakozásaik vannak a szakképzés vagy a hátrányos helyzetűek felzárkóztatásában – mondta Bíró Albert, az Informatika a Társadalomért Egyesület főtitkára. Kitért arra: szeretnének javaslatokat megfogalmazni annak érdekében, hogy legalább egy magyar egyetem a világ 100 legjobb egyeteme közé kerüljön.

Forrás: kormany.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work