Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Magyarország – Cserbenhagyásos gázolás: Döbbenetes videó: 20 métert repült az elgázolt 11 éves kislány biciklije – videó

Segítségnyújtás nélkül elhajtottak a tettesek.

Csodával határos módon, néhány karcolással túlélte a horrorba illő balesetet a 11 éves kislány, aki nagymamájával biciklizett Győr mellett, amikor elütötte egy román vendégmunkásokat szállító jármű.

Az eset 2022. januárjában történt. Az öt román férfi reggel munkába indult, a sofőr későn vette észre a biciklizőket. Hirtelen ki akarta őket kerülni, de elvesztette uralmát a kocsi felett, és tehetetlenül sodródva elütötte a kislányt. Az ütközéstől a gyermek az út melletti füves területre esett, kerékpárja pedig több mint 20 métert repült. Az esetről videó is készült.

 

Miután a kocsi megállt, az öt férfi ugyan kiszállt, de senki sem ment oda a földön fekvő kislányhoz, hanem amilyen gyorsan csak tudtak, kereket oldottak. Olyannyira siettek, hogy az ütközéstől letört rendszámukat is a helyszínen hagyták. A kislány csodával határos módon „csak” nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a sofőrt és négy társát segítségnyújtás elmulasztásával vádolja. A sofőr akár három, társai pedig két év börtönt is kaphatnak. Emellett az ügyészség pénzbüntetést javasolt, és azt, hogy a sofőrt tiltsák el vezetéstől.

ügyészség

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda: Otthoni droglabort számoltunk fel! .. Köszönjük rendőreink áldozatos munkáját! – képek, videó (18+)

Géza

Elfajult a Pride-tüntetés: Szabó Bálint át akarta úszni a Dunát, végül rendőreink mentették ki és újra kellett éleszteni.. – videó (18+)

Géza

Figyelem! Eltűnt a 17 éves Vidák Naomi Zseraldina! Rendőreink a lakosság segítségét kérik! .. Oszd meg, segítsük ezzel is a leány felkutatását!

Géza