Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Magyarország: Cserbenhagyásos gázolás Debrecenben! Oszd meg!

Magyarország: Cserbenhagyásos gázolás Debrecenben! Oszd meg!

Felhívás!

A múlt héten szombaton tette közzé ezt a felhívást az apuka, akinek a gyermekét elgázolta és cserbenhagyta egy autós debrecenben:

„Tegnap délután a kisfiam, Erik, az iskolából tartott hazafelé biciklivel, amikor egy autós előszőr elütötte, majd pedig cserbenhagyta! Kérek mindenkit hogy segítsetek megtalálni, hogy elnyerhesse büntetését!”

Debrecen – Tegnap a 12 éves kisfiam Erik, az iskolából tartott hazafele biciklivel, amikor a Böszörményi út és Ötvenhatosok terének kereszteződésében egy autós nem állt meg a piros jelzésnél és elütötte a zebra melletti kerékpárút-átvezetésen. A vétkes a balesetet követően elhajtott a helyszínről, magára hagyva a gyermekemet és ezzel megpróbálva megúszni a felelősségre vonást.

Eriknek eltört a bal karja és több helyen is zúzódásokat szenvedett. Jelenleg is a Kenézy Gyula kórházban fekszik megfigyelésen.

A szemtanúk elmondása szerint a balesetet egy színű Nissan Navara okozta, és a tettes ez idáig nincs meg!

Kérem, aki a balesettel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, az hívja az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámát, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikét. 

Abban nem bízom, hogy a lelkiismerete nem hagyja nyugodni és előbb-utóbb feladja magát a rendőrségen, így csak reménykedem, hogy sikerül együtt megtalálnunk azt az embert, aki ezt tette a gyermekemmel.

Minden megosztást köszönök!

Forrás: netujsag

ElőzőCalais-nál a helyzet változatlan: Ismét katasztrofális a migránshelyzet. Megdöbbentő Videó! Oszd meg!
KövetkezőChuck Norris jövő februárban újra mozifilmet forgat! Oszd meg!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás