Magyarország büszke lehet arra, hogy a határzár létrejöttével képes megvédeni a saját határait, és képes saját polgárai számára a biztonságot garantálni – fogalmazott Gulyás Gergely a nemzeti konzultáció szerdai kispesti fórumán.
A Fidesz frakcióvezetője – utalva az elmúlt időszak európai választásaira – közölte, Európa és Magyarország egyik legfontosabb kérdése a bevándorlás. Büszkén mondhatjuk azt, hogy míg nagyon sokan változtattak az álláspontjukon 2015 után – amikor Európát elérte a modernkori népvándorlás -, a magyar kormány azok közé tartozott, amelynek nem kellett változtatnia az álláspontján – fogalmazott a képviselő. Hozzátette: a magyar kormány az első pillanattól kezdve azt a helyes álláspontot foglalta el, hogy a jog uralmának kell érvényesülnie és meg kell védeni a külső határt.
Aláhúzta, Magyarország büszke lehet arra, hogy a határzár létrejöttével képes megvédeni a saját határait, és képes saját polgárai számára a biztonságot garantálni. Európa nagyon sok kormánya nem tudott az elmúlt években ennek a feladatnak megfelelni – jegyezte meg.
Gulyás Gergely leszögezte, Magyarország nem kíván bevándorló országgá válni. A magyar kormány álláspontja toleráns és megértő: soha nem gondoltuk azt, hogy nekünk kellene eldönteni, kivel éljenek együtt például a németek, a hollandok vagy a svédek, mi csak annyit vártunk mindvégig ebben a vitában, hogy ez fordítva is megtörténjen – jegyezte meg. Hozzátette: a magyar választópolgároknak is joguk van annak meghatározásához, hogy kivel kívánnak együtt élni.
„MAGYARORSZÁG NEM KÍVÁN BEVÁNDORLÓ ORSZÁGGÁ VÁLNI.”
A fideszes képviselő kitért arra is, hogy Európában a bevándorlók integrációja komoly gondot jelent, és felhívta a figyelmet arra is, hogy az elmúlt években a terrorcselekmények többségét bevándorlók vagy bevándorló hátterű emberek követték el. A demográfiai problémákat nem bevándorlással, hanem felelős családpolitikával kell megoldani – húzta alá.
Gulyás Gergely emlékeztetett arra is, hogy 2008-ban államcsőd fenyegetett, csak külföldi hitelből tudtak nyugdíjakat és közalkalmazotti béreket fizetni, ide vezették a szocialisták az országot. Elmondta, 2010 óta sikerült közteherviselésbe olyanokat is bevonni, akiket korábban nem, és ezek az intézkedések is kellettek, hogy helyre álljon a költségvetési egyensúly. Ezután megindult a gazdasági növekedés, mely már meghaladja a 3 százalékot, az elmúlt egy évben a nettó béremelkedés meghaladta a 10 százalékot, és 730 ezerrel több ember dolgozik, mint 2010-ben – sorolta az eredményeket. Éppen ezért semmiképpen nem szabad ráengedni az országra a szocialista kormányzást jellemző felelőtlen gazdaságpolitikát – tette hozzá.
A Fidesz frakcióvezetője kitért az ellenzékre is. Elmondta, ha valaki ránéz a magyar politika térképére és balra néz, akkor nemcsak teljes tehetetlenséget és koncepciótlanságot lát, hanem azt is, hogy a 2002 és 2010 közötti legsikertelenebb kormányzás után 7 évvel ma a baloldal vezetőjét ismét Gyurcsány Ferencnek hívják. Aláhúzta, a Jobbik politikája hiteltelen, már mindenben mást mondanak, mint néhány éve anélkül, hogy megindokolták volna. A Jobbik alapító dokumentumaiban világosan benne van, hogy számukra elfogadhatatlan az uniós tagság, ehhez képest ma azzal kampányolnak, hogy hogyan lehet még több hatáskört Brüsszelbe telepíteni – fejtette ki.
Gulyás Gergely mindazonáltal felhívta a figyelmet, hogy az ellenzék látszólagos gyengesége ellenére nem lefutott a 2018-as választás; ezért egyértelművé kell tenni: a választás tétje nagy, valamint a kormánypártok támogatása személyesen mindenkinek a jobb jövő ígéretét jelenti.
Forrás: fidesz.hu