Home Főhírek Gazdaság Magyarország az uniós támogatások egyik fő haszonélvezője

Magyarország az uniós támogatások egyik fő haszonélvezője

forrás: MTI

A támogatásokat tekintve Magyarország a következő hét évben is az unió egyik legnagyobb nettó haszonélvezője marad – mondta Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője kedden, a Sikeres Uniós Pályázatokat Előkészítő Rendezvénysorozat (SUPER) szombathelyi állomásának konferenciáján.

Felidézte, hogy Magyarország 2014-2020 között 25 milliárd eurónyi támogatást kap az Európai Unió strukturális és beruházási alapjaitól, amelyhez hozzáadódnak a mezőgazdasági közvetlen kifizetések és az ágazati támogatások. Ezekkel együtt a várható támogatás eléri a 34 milliárd eurót, vagyis 12 ezer milliárd forintot.

hirmagazin_2015-07-15_063929

A következő hét évben Magyarországra jutó uniós támogatások egy főre vetítve meghaladják a 700 ezer forintot – tette hozzá.

Szavai szerint a jövőben azokra az ágazatokra helyezik a hangsúlyt, ahol a támogatások hatása maximalizálható. A gazdasági és civil partnereknek nagyobb szerepet szánnak, a támogatás minden fázisában minden tagállamban elvárás lesz a velük való folyamatos párbeszéd.

Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium EU-s fejlesztésekért felelős államtitkára beszámolt arról, hogy a 2014-2020 közötti uniós fejlesztési ciklusban a korábbi 15-ről 10-re csökkentették az operatív programok számát.

Elmondta, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alá tartozó operatív programok közül a legjelentősebb a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív (GINOP) Program, amelyben több mint 2700 milliárd forint szerepel gazdaságfejlesztésre, versenyképesség növelésre, iparfejlesztésre, alapvetően kis- és középvállalkozások támogatására.

A Területfejlesztési Operatív Programban (TOP) 1300 milliárd forintos keretéből Szombathely várhatóan 14,5 milliárd forintot, Vas megye pedig 21 milliárd forintot használhat fel saját prioritásai alapján.

Rákossy Balázs közölte: a kormány következő ülésén, július végén dönt a megyei jogú városok és a megyék által benyújtott integrált területfejlesztési programokról, ezek elfogadása után indulhat a fejlesztési projektek végrehajtása, illetve a támogatások kifizetése.

Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség országgyűlési képviselője a konferencián a szombathelyi fejlesztési tervekről szólva kiemelte: uniós támogatással fejlesztenék a város északi ipari területét, belterületi utakat építenének, integrált kutató- és konferenciaközpontot és egy új inkubátorházat alakítanának ki. Felújítanák továbbá a szabadidőközpontot, megépítenék kalandváros második ütemét, fejlesztenék a Vasi Skanzent, bölcsődéket és óvodákat újítanának fel, kerékpárutakat építenének, és megújulna a vásárcsarnok épülete is.

Ágh Péter országgyűlési képviselő fejlesztési miniszteri biztos a konferencián elmondta: a most lezárult fejlesztési időszakban Vas megyébe összesen 140 milliárd forintnyi uniós fejlesztési forrás érkezett.

 

Exit mobile version
Megszakítás