13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekMagyarország az unió legnagyobb adócsökkentője

Magyarország az unió legnagyobb adócsökkentője

Tavaly Magyarország volt az Európai Unió legnagyobb adócsökkentője.

A címvédésre jó esélyünk van, idén ugyanis mintegy 290 milliárd forintot, jövőre pedig több mint kétszázmilliárd forintot hagynak az adócsökkentések a gyermekes családoknál, a lakosságnál és a vállalkozásoknál – mondta Izer Norbert államtitkár.

Az Eurostat – az Európai Unió statisztikai hivatala – adatai szerint tavaly Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a GDP-arányos adóterhelés – tájékoztatott a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a Joint Venture Szövetség és a Raiffeisen szervezte adókonferencián. Izer Norbert hozzátette: hazánkban az uniós trenddel ellentétben – ahol ez a ráta összességében emelkedett – a 2016-os 39,3 százalék után tavaly 38,4 százalékra csökkent az adók mértéke.

Adókedvezmények sorát vezette be az Orbán-kormány

Jövőre többek között a kétgyermekes családok adókedvezménye havi ötezer forinttal emelkedik, az UHT és az ESL tej áfája pedig a legalacsonyabb mértékű, azaz ötszázalékos  lesz – hívta fel a figyelmet, és hozzátette, hogy a két intézkedés összességében negyvenmilliárd forintot hagy az érintetteknél.

A kisvállalkozók lehetnek a jövő év legnagyobb nyertesei, hiszen nyolcmillió forintról tizenkétmillió forintra nő január 1-jétől a legkisebb vállalkozások áfamentessége – emelte ki az államtitkár. Az érintett cégek összességében mintegy tízmilliárd forintot spórolnak, és sokkal egyszerűbbé válik az adózásuk is.

Izer Norbert arra is kitért, hogy a dolgozó nyugdíjasoknál és az őket foglalkoztató cégeknél is több pénz marad, mivel az öregségi nyugdíj mellett dolgozók adóterhe mindössze a 15 százalékos személyi jövedelemadó lesz januártól.

Az adócsökkentések a hitelintézeteket is érintik: az EBRD-megállapodás értelmében a bankadó felső kulcsa 0,21 százalékról 0,2 százalékra csökken – szögezte le az államtitkár.

Egyszerűsödik a cafeteria-rendszer

A magánszemélyek egyes jövedelmeit terhelő 75 százalékos különadót már idén sem kell megfizetni, és 2019. január 1-jétől megszűnik a hitelintézeti különadó, valamint a kulturális adó is. A baleseti adó a biztosítási adóba, az egészségügyi hozzájárulás pedig a szociális hozzájárulási adóba olvad.

Emellett egyszerűsödik a cafeteria-rendszer is, a közterhek alapjának meghatározásához a béren kívüli juttatások esetében nem kell alkalmazni az 1,18-as szorzót, viszont a Szép-kártya marad az egyetlen kedvező adózású cafeteriaelem – tette hozzá az államtitkár.

szerző: Hunyor Erna Szofia

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner