Varga Juditnak a hétfő volt az utolsó munkanapja igazságügyi miniszterként, lemondásával a kormány nő nélkül maradt.

Az igazságügyi miniszter június végén jelentette be lemondását, és közölte: a 2024-es EP-választáson vezeti majd a Fidesz kampányát.

Varga 2019 óta volt igazságügyi miniszter, utódja Tuzson Bence, vele együtt pedig Magyarország 14 miniszteri posztját egytől egyig férfiak töltik be. Vargától Novák Katalin köztársasági elnök is elbúcsúzott egy Facebook-posztban, ahol meg is jegyezte, hogy augusztus 1-től már nem lesz női minisztere az országnak.

Az Euronews utánajárt 27 uniós tagország kormányai augusztus 1-jei összetételének, és megállapította, hogy az Unióban a miniszteri posztok alig több mint 33 százalékát töltik be nők. A kutatásban a miniszterhelyettesi és az államtitkári posztok nem számítanak.

Finnországban a legmagasabb a női miniszterek aránya, az új jobboldali kabinetnek ugyanis a kétharmada nő. Az északi állam után öt másik uniós országban 50 százalék vagy annál több több a nők aránya a kormányokban, ide tartozik Hollandia, Spanyolország, Belgium, Portugália és Ausztria.

A holland és a spanyol kormány összetétele azonban várhatóan hamarosan megváltozik, Hollandiában ugyanis novemberben tartanak előrehozott választásokat, miután Mark Rutte miniszterelnök kormánya a múlt hónapban megbukott.

Spanyolországban is változások jöhetnek, a július végi választások ugyanis hetekig tartó politikai patthelyzethez vezettek: a jobboldali Néppárt és a hivatalban lévő Szocialista Párt éppen próbál koalíciós partnereket találni.

A női miniszterek számában 50 százalékhoz áll még közel Svédország, Németország és Franciaország, viszont Máltán, Csehországban és Lengyelországban arányuk nem éri el a 15 százalékot.

Magyarországgal nulla női miniszterrel a rangsor végén áll.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőDwayne Johnson, Jason Statham, Idris Elba, Vanessa Kirby – Halálos iramban: Hobbs & Shaw – videó
KövetkezőNincs több titok: kiderült, drágult-e a csirkemell, a cukor és a tojás az árstop kivezetése után
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza