2.2 C
Budapest
2023. január. 30. hétfő

Magyar tej kerülhet a kínai boltokba

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

forrás: MTI

Megnyílhat a kínai export a hazai tejfeldolgozók előtt, október 17. és 23. között ugyanis megkezdi a magyar tej átvilágítását a Kínai Népköztársaság Tanúsítási és Akkreditációs Hivatala.

Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa a lapnak elmondta, hogy a kínaiak először öt feldolgozóvállalatot vizsgálnak meg, amelyek pozitív elbírálás esetén a tejpor mellett tejsavót és ultrahőkezelt (UHT) tejet is szállíthatnak a távol-keleti piacra. A kelet-közép-európai régióból ma csupán Lengyelország rendelkezik exportengedéllyel, most azonban Magyarország mellett Bulgária is lehetőséget kaphat a szállításra.

D__AS20110601006-1024x575

A kínai piacra lépésben az egyik legnagyobb visszatartó erőt a távolság jelenti, a miniszteri biztos szerint azonban a tej és tejkészítmények kiszállítása nemcsak légi úton, hanem a szibériai expresszel is könnyen megoldható.

Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke úgy vélte, a legnagyobb lehetőség az UHT-tej exportjában rejlik, Kínában ugyanis a folyamatos hamisítás miatt megrendült a fogyasztók bizalma a tej és tejtermékek iránt, ezért olyan országból szeretnének vásárolni, ahol biztosan tejből és nem tejporból készülnek a termékek.

Magyarország legnagyobb előnye a megbízhatóság, ugyanakkor a nagyságrendek merőben eltérnek Kínában és Magyarországon. Az ágazati szakértő szerint a tej mellett a magyar sajtra is nagy igény lenne a Távol-Keleten, ugyanakkor a hazai feldolgozóipar nem tart ott, hogy sajtot tudjon exportálni, hiszen még a belső piacot sem tudja ellátni.

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Idősotthonra csaptak le a rendőrök Kecskeméten

Illegális idősotthont számolt fel Kecskeméten a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) - írja az infostart.hu A szervezet honlapján vasárnap közzétett közlemény...

Halálos baleset a fővárosban, vasárnap késő este..

Gyalogost gázolt halálra egy gépkocsi Budapest VI. kerületében a Bajcsy-Zsilinszky út és a Zichy Jenő utca kereszteződésében vasárnap...

Ezt mondta Erdogan Putyinról

Recep Tayyip Erdogan török elnök őszintének és tiszteletteljesnek nevezte Vlagyimir Putyin orosz vezetővel való kapcsolatát - írja a lenta.ru. "Az...

Halálos gázolás történt az M3-as autópályán tegnap, késő este..

Egyelőre nem tudják, mit keresett a sztrádán a 29 éves gyalogos férfi, akit egy személyautó ütött el. A...