Magyar Péter viszont azt állítja, egykori partnere folyamatosan zsarolja.

„Ő az az ember, aki feltett mindent egy lapra. Neki nem volt elképzelése, meggyőződése, ő nem akart változást az országban” – nyilatkozta az Indexnek szerdán Magyar Péterről, a Tisza Párt elnökéről Vogel Evelin, a politikus egykori párja, aki elmondta: az emberek nem jól látják, kicsoda Magyar, „mert ő nem az, akinek látszik”.

Vogel Evelin azt mondta: „az, hogy Péter miért juthatott el idáig, nem csak rajta múlt. Nagyon jó emberek dolgoztak mögötte, nagyon ráéreztek arra, hogy mikor mit kell betenni, milyen eszközökhöz kell nyúlni, és nem azért, mert ők el akartak valamilyen politikai célt érni. Ezek az emberek, akik Péter mögött voltak, akikkel én együtt dolgoztam, nekik hitük volt, ők hittek a jóban, a jobban, a változásban”.

Elmondta azt is, hogy a kapcsolatuk nagyon jól indult, később viharossá vált a viszonyuk, ami miatt tavaly szeptemberben szakítottak, mire a férfi egy hónappal később megkérte a kezét, de ő nemet mondott.

Azzal indokolta döntését, hogy nem érezte önazonosnak Magyar Pétert, akinek szerinte nem értek össze a szavai és a tettei.

Vogel Evelin elmondta, megkérdezte akkor, hogy miért ment be a Partizánba interjút adni Magyar Péter, de konkrét választ soha nem kapott. Magyar Péter azt mondta neki, hogy önként mondott fel a NER-ben lévő pozícióiról, de Vogel Evelin ma már nem biztos benne, hogy ez tényleg így volt: szerinte azért lépett csak a nyilvánosság elé, mert nem maradt veszítenivalója.

„Ő alapvetően nem bátor ember, ő az az ember, aki feltett mindent egy lapra. Neki nem volt elképzelése, meggyőződése, ő nem akart változást az országban. Mindig nagy volt a szája, de valójában ő a biztosra játszott” – fogalmazott Vogel Evelin.

A következő nagy lépés a március 15-én tartott rendezvény volt, amihez Vogel Evelin megmozgatta a kapcsolatrendszerét, mivel Magyar Péternek nem maradtak kapcsolatai, miután megtámadta a NER-t.

Vogel Evelin úgy emlékszik, március 15-én Magyar „még nem érezte magában azt az erőt, amit most érez”.

Vogel Evelin emlékei szerint nem volt óriási dilemma Magyar Péterben arról, hogy felhasználja-e a volt feleségéről készített felvételeit, amelyek tartalmáról még akkori barátnőjének sem számolt be.

Magyar Péter úgy gondolta, sokkal erősebb ütőkártyát jelentenek a nála lévő hangfelvételek annál, mint amekkora hatást kiváltottak – vélekedik Vogel Evelin, aki nem tud róla, hogy volt párjának lennének egyéb hangfelvételek is a birtokában. „Neki már nem ez kéne, hogy legyen az eszköze” – tette hozzá.

Vogel Evelin beszélt arról a vállalkozóról is, akit ő mutatott be Magyarnak Péternek, és aki a párt pénztárnokaként dolgozik. Ő az egyik személy, akire máig hallgat a Tisza Párt elnöke, ráadásul fontos kormányközeli információkat is kaptak ettől a rejtélyes üzletembertől, akiről azonban Vogel Evelin nem akart többet elárulni.

A kampányidőszakra Magyar Péter volt párja úgy emlékszik, hogy a politikus elsősorban önmagát építette, míg csapata a szervezetépítésen igyekezett dolgozni. „Én voltam az, akin csapódott Péter haragja, az elégedetlensége. Nem volt ott velünk, nem dolgozott a többiekkel, nem volt meg a személyes kapcsolata, néha bejött, végigrohant az irodán” – fogalmazott, hozzátéve, „nehéz eset volt, és amit mondott, a visszajelzései negatívak voltak, mindenki, aki neki dolgozik, rossz, rosszul végzi a dolgát, mindenki hülye, mindenki agyhalott. Nagyon sokszor ezt mondta, és valójában az én munkámat is leszarozta”.

Vogel Evelin emlékei szerint akkoriban romlott el a viszonyuk, és ezért nem is kísérte el párját az országjáró körútra.

Ennek apropóján egy veszekedésüket is felidézte, és elmondta, hogy míg gyermeke az autóban ült, Magyar Péterrel a kocsi mellett összeszólalkoztak, és a férfi egyre agresszívabban viselkedett.

„Elkezdett velem úgy üvöltözni az utcán és közben közeledni felém, hogy – nem szeretném túldramatizálni a helyzetet –, de ott megijedtem, fenyegetve éreztem magam és féltem. És én nem szoktam annyira félni valójában, de amikor egy nővel szemben áll egy férfi, aki minden dühét, erejét, hangját kiadja, az tényleg nagyon ijesztő tud lenni egy nő számára. És ha jól emlékszem, én akkor sírva is fakadtam, vagy csak később. Mindenesetre láttam, hogy ül a gyerek az autóban és sír” – emlékezett vissza Vogel Evelin.

Vogel Evelin egy másik pillanatra is visszaemlékezett, ami eltávolította Magyartól, elmesélte, hogy a választások előtt pár nappal párja azt mondta neki, szeretne vele maradni, de annyira azt se bánja, ha szakítanak, mert úgyis „bárkit megkaphat ebben az országban, ebben a pozícióban”.

Ez a beszélgetés volt az utolsó csepp a pohárban, ami után Vogel Evelin eldöntötte, szakít Magyar Péterrel. A férfi azt is mondta kedvesének, hogy élete legnagyobb hibáját követi el, ha szakít vele, majd arra kérte, a választásokig még tegyen úgy, mintha a barátnője lenne.

Vogel Evelin szerint Magyar Péter titka abban rejlik, hogy olyan környezetből jött, hogy hitelesen tud beszélni, és olyan képességei vannak, amelyekkel fel tudja kelteni az emberek érdeklődését. „Ő az apátiából keltette ki az embereket, neki elképesztően jó szónoki, kommunikációs képességei vannak. Az tényleg zseniális” – fogalmazott.

Hozzátette, az emberek nem jól látják, kicsoda Magyar, „mert ő nem az, akinek látszik”. Arra, hogy akkor kicsoda Magyar Péter valójában, Vogel Evelin azt mondta: „Erre a kérdésre, azt hiszem, nem is merek válaszolni.”

Arra kérdésre, hogy mit gondol, hogyan fogadja Magyar Péter az ő nyilvánosság elé lépését azt mondta: „Nagyon mérges lesz, dühös. De azt fogja mondani, hogy ő erre számított, sőt talán azt is, hogy ez a Fidesz műve, mert nyilván mindenre ez a válasza. És hogy velem mit fog csinálni, azt nem tudom, de remélem, a családomat nem bántja. Nem mondom azt, hogy bármire képes, de sok mindenre képes.”

„A volt barátnőm, Vogel Evelin május óta zsarol engem és a Tisza Pártot. 30 millió forintot akart fenyegetéssel kizsarolni tőlünk. Nemcsak tőlem, hanem a párt másik 5 kollégájától is követelte az említett összeget” – reagált Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke az egykori barátnőjének az Indexen megjelent interjújában tett kijelentéseire.

Magyar Péter szerdán a közösségi oldalán azt írta: miután a zsarolását visszautasították, Vogel Evelin felvette a kapcsolatot a Fidesz alelnökével, Kubatov Gáborral és havi 5 millió forintos és egyéb juttatásokért cserébe elvállalta az indexen megjelent „hazug propaganda interjút”.

„A kapcsolatunknak nem úgy és nem azért lett vége, ahogy az interjúban elhangzott, hanem a fenyegetései miatt, illetve azért, mert rájöttünk arra, hogy Evelin hang- és képfelvételeket készített a velem és a párt vezetőivel folytatott beszélgetéseiről és vitáiról” – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy a Fidesszel kötött „piszkos megállapodásának” részét képezi a hang- és képfelvételek átadása is.

Úgy folytatta, hogy amikor pár hete Radnai Márkkal, a Tisza Párt alelnökével szembesítették Vogel Evelint azzal, hogy több forrásból tudomásuk van az állampárttal kötött „undorító, az orosz titkosszolgálatokat meghazudtoló megállapodásáról” és arról, hogy 11 órányi felvételt adott át Kubatovéknak, meglepődött, de semmit nem tagadott.

Hangsúlyozta, hogy Vogel Evelint a történtek és a fenyegetései ellenére az utolsó pillanatig meg akarták óvni a büntetőjogi és politikai következményektől, megkérték, hogy próbáljon kifarolni a Fidesz vezetésével megkötött megállapodásból, de ő láthatóan másképp döntött.

„Ebben a helyzetben nem tehetek mást, mint hogy feljelentést teszek zsarolás bűntette miatt az illetékes hatóságnál. Milyen érdekes, hogy valakinek eszébe jut annak a propagandának interjút adni, amely tavasszal egy hónapon keresztül gyalázta a saját édesanyját” – emelte ki Magyar Péter.

A bejegyzésben a politikus óriási csalódásnak nevezte, amit Vogel Evelin tett, megjegyezve, hogy nagyon szerette őt, „de ami nem öl meg, az megerősít”.

„Innen is üzenjük Rogán Antalnak, Kubatov Gábornak és a gazdájuknak, Orbán Viktornak, hogy nem ijedünk meg a stasi-módszerektől sem és bármit is tesznek, bármilyen maffiamódszerhez nyúlnak is, mi akkor is lépésről lépésre, tégláról téglára visszavesszük a hazánkat és magyar emberek millióival közösen építünk egy békés, igazságos és élhető Magyarországot” – fogalmazott.

A kapcsolatukról azt közölte, hogy Vogel Evelin a barátnője volt, szívből szerette, 2023 áprilisa óta támogatta őt anyagilag, akkor is, amikor nem voltak együtt és senki nem segített neki.

„Sokat tanultunk egymástól, elhitette velem, hogy viszont szeret, olyannyira, hogy azt gondoltam, hogy vele szeretném leélni az életemet. Amikor azonban megkértem a kezét, hirtelen kilépett az életemből” – tette hozzá az elnök.

Mint írta, Vogel Evelin hónapokkal később bukkant csak fel, közvetlenül a Partizános interjú után, ő maga kereste fel a politikust, azzal hogy mégis szeretne vele újra összejönni.

Magyar Péter szerint a tavaszi „turbulens időszakban” komoly nyomás nehezedett rá, szerette volna, ha van valaki mellette, akiben bízhat, aki támogatja. „Tudta, hogy milyen terhelés alatt vagyok, de amikor valóban szükségem lett volna rá, nem volt mellettem. Ebben az időszakban is én tartottam el, én fizettem a lakását. Ekkor kezdett világossá válni számomra, hogy Evelin nem velem akar lenni, hanem csak lehetőséget látott bennem. Ahogy mondta, soha nem volt ilyen közel a first lady pozícióhoz. Mikor szakítottunk, akkor vált teljesen nyilvánvalóvá számunkra, hogy mi motiválta igazából a velem való kapcsolatában” – áll a bejegyzésben.

Forrás

Hirmagazin.eu