Az út és a víz nagy kincs Malawiban.

Elképesztő állapotok, mélyszegénység uralkodik azokban a falvakban, ahol a magyar orvosok jártak Malawiban. „Teljesen más volt a környezet, mint a városban és nagyok sok volt a beteg” – mondta Horváth Dorottya az AHU koordinátora.
Magyar orvosok döbbenetes betegségeket látnak

A részletekről Dr. Jakkel Anna számolt be a globoport.hu portálon, aki elmondta, hogy „teljesen más világ van itt, mint otthon”. A vidéken élő emberek rendkívül elhanyagolt állapotban voltak. Többségük súlyos betegségben szenvedett, ami elsősorban a helyi életkörülmények köszönhető. Többségük mozgásszervi problémákkal, felső légúti és egyéb súlyos megbetegedésekkel keresték fel őket. Voltak köztük azonban férgesek és rühösek is.  A doktornő felhívta a figyelmet arra, hogy a betegek többsége analfabéta és többségük évek óta nem volt orvosnál, ezért az ingyen beszerezhető oltásokat sem kaptak meg, mert nem tudnak róla.

A gyerekek esetében is hasonló a helyzet, többségük nem jár iskolába, hanem a helyi földeken dolgoznak vagy éppen csellengenek. A szüleik pedig nem tartják fontosnak, hogy alapvető oktatásban részesüljenek, ami azért is elszomorító, mert az általános iskolai oktatás mindenki számára ingyenes elérhető az országban.

„Kevés az idő, hogy mindenkin segíteni tudjunk” –  mondta Dr. Jakkel Anna utalva arra, hogy missziójuk végezte után nagy valószínűséggel hosszú idő telik majd el úgy, hogy a most megvizsgált betegeket ismét orvos lássa.

A magyar orvosok által felkeresett falvak gyakorlatilag el vannak zárva a külvilágtól. Terepjáró nélkül pedig nehézkes megközelíteni ezeket a közösségeket. Az emberek vályogházakban élnek, rendkívül szegényes körülmények között. Rendes utak nincsenek, ivóvizet is távolról kell hozniuk a helyieknek. A higiénia hiánya pedig magával vonzza a különböző fertőző betegségeket.

 

Forrás: világszám