Miközben Európa futballszerető népei a tévéképernyő elé helyezik magukat a következő egy hónapra, az uniós jogászok épp felgyűrik az ingujjukat: ötödik sebességbe kapcsol a sokat vitatott jogállamisági döntéshozatal.
Az Európai Bíróság gyorsított eljárásban tárgyalja majd a magyar és a lengyel kereseteket; a bejelentés egy nappal azután született, hogy az Európai Parlament (EP) perrel fenyegette meg az Európai Bizottságot, ha nem húzza mielőbb a vizes lepedőt a két közép-európai országra.
Az európai bírósági közlés megágyaz ez utóbbi lehetőségnek. Sürgős lett a dolog valakiknek nagyon. Az életben három dolog biztos: az adózás, a halál, és hogy a jogászok jól keresnek, mert mindig van jó munka – kajánkodhatnánk most is egy sort a hirtelenjében ideges mozdulatokkal történő aktakurkászáson. De nagyon úgy tűnik, ez a játék a bőrünkre megy – anyagilag és politikailag is. Nem, nem csak az Orbán-kormánynak. Magyarországnak.
Mindenki ezt olvassa most!
Katarina Barley, az EP alelnöke nem kertelt, amikor tavaly ősszel azt mondta: Orbán Viktort „pénzügyileg ki kell éheztetni. Szüksége van a pénzre.” Ami most történik, az ugyanennek a folytatása. Az egyébként is politikai furkósbotnak használt jogállamisági számonkérést már nem a magasztos eszmék szintjén tartják, hanem egyre jobban ki kell lógatniuk a lólábat, ahogy közeledik 2022 tavasza. Mert mi is lesz akkor? Választások Magyarországon. Azt akarják, hogy az Orbán-kormány egyre kevesebb uniós pénzhez jusson, és ezért a választók egy kritikus tömege a miniszterelnököt tartsa felelősnek. Kívülről akarják befolyásolni a magyar választásokat.
Az uniós parlament felbuzdult többségének egyik szószólója, Daniel Freund nyílt kártyákkal játszik. A német zöldpárti politikus – aki nevével ellentétben ugyanúgy kevéssé barátunk, mint André Goodfriend amerikai ügyvivő volt – a Twitteren tegnap az Orbán-kormány családbarát politikája miatt követelt Magyarország ellen uniós szankciókat („Nem maradhat tovább büntetlenül!”), csütörtökön pedig így sürgette az uniós kormányt: „Lejárt a semmittevés ideje. Nem várhat a jogállamiság. Szabad és tisztességes választásokat akarunk Magyarországon. Tedd a dolgodat, Európai Bizottság!”.
Szerdán Freund ki sem látszott a munkából: egyszerre örvendezett és kesergett. A bicepszes ikont beillesztve üdvözölte, hogy Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indít hazánk ellen, de tart tőle, hogy pár hónap múlva már nem működik „független” média Magyarországon. Míg Barley a politikailag kiéheztetett német szociáldemokraták politikusa – húsz éve nem tudtak országos választást nyerni, akkor is csak pár ezer szavazattal –, a Zöldek most először indultak harcba a kancellári székért. Komoly motivációs erő lehet az esetükben az SI, azaz sárga irigység faktor, ha Budapestre, a koalíciós kompromisszumokat mellőző, pártszövetségben működő és évtizeden is túlmutató jobboldali kormányzásra tekintenek. Olyan kormányra, amely nyíltan felvállalja a migráció- és genderideológia-ellenes politikát.
Mindenki ezt olvassa most!
Ám Freundék azoknak sem feltétlenül jó barátai, akik baloldali szimpatizánsok. Miért lenne az jó jövőre, ha az egyik fél óriási külső hátszelet kap, mint Reagan elnöktől anno a nicaraguai kontrák? Miért nem nézik felnőttnek a magyarokat, akik attól függetlenül is dönteni tudnának, hogy mennyi EU-pénz érkezik be pár hónapig? Milyen Európa az, ahol jogállamiságot írnak a papírra, de pénzcsapnak ejtik? Milyen EP-választás az, amelyen a kormánypártok abszolút többséget szereznek, de akik a jövőnkről dönthetnek, azok olyanok, mint Karácsony Gergely? Na jó, alacsonyabbak és tudnak angolul.
magyarnemzet
