9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeTudástárTechnika, kommunikációMagyar navigáció hódíthatja meg a kínai utakat

Magyar navigáció hódíthatja meg a kínai utakat

Hogyan lehet navigációt készíteni abban városban, ahol a magas épületek eltakarják az égbolt nagy részét, ahol az üveg- és fémfelületek torzítják a kevés megmaradt jelet? Magyar szoftverfejlesztők ezt is megoldják Kínában.

A kínai piacra fókuszál az idén a navigációs és kiberbiztonsági megoldásokat kínáló, magyar központú autóipari szoftverfejlesztő NNG Kft. A cég a piaci terjeszkedés részeként 50 fejlesztőmérnökkel új központot nyit Sanghajban.

Kép: Life

Pécsi Valentin, a vállalat csendes-óceáni térségéért felelős magyarországi vezetője elmondta: a kínai piacra szánt navigáció sok kihívást jelent. Például nyelv tekintetében az ő esetükben már egy év intenzív tanulás is elegendő lehet, hogy valaki a napi munkafolyamatokban részt vehessen. Véleménye szerint 3-4 év tanulás elegendő ahhoz, hogy napi érintkezésben a kínai ügyfelekkel közösen lehessen dolgozni.

A szakértő szerint Kínában egy kicsit „tovább kell lépni”, amikor a navigációs rendszert fejlesztik. Ott például, ha azt mondjuk, hogy város, akkor egészen más nagyságrendről van szó, mint idehaza. A távol-keleti országban az épületek új építésűek, a területi korlátozások miatt pedig az építkezésekkor felfelé törekszenek. A húsz emelet feletti lakóépületek teljesen általánosak, sokszor még a nagyvárosokon kívül is.

Ez pedig azt eredményezi, hogy például egy olyan városban, mint Sanghaj, kinézve az autóból jobbra is, balra is és felfele is épületeket lát az ember. Ezek pedig egyszerűen eltakarják a kilátást az égre, viszont ha valaki műholdas jelet szeretne fogni a GPS-hez, akkor szükség van a szabad kilátásra. Ezért van az, hogy a kínai nagyvárosokban a sűrű épületek között nincs elég erős jel, hogy pontosan meghatározzuk a pozíciónkat – tette hozzá.

Pécsi Valentin. Kép: autopro

Ez a probléma természetesen más országokban is jelen van, de Kína abból a szempontból egyedülálló, hogy száznál több azon városok száma, ahol több millióan laknak.

Pécsi Valentin szerint lehetséges azonban más pozicionáló műholdak jelét is használni, van erre orosz, kínai és uniós technológia is. Ami még ennél fontosabb, hogy az autó által kínált egyre bővülő adatgyűjtő rendszereknek, szenzoroknak az adatait felhasználják a pozíció javítására. Nagyon sok adat nyerhető így ki, és ezeket kell úgy összegyúrni, hogy abból stabil, megbízható pozíció jöjjön ki. Pusztán ezekkel az adatokkal is lehet GPS nélkül navigálni – világított rá.

Kép: Sikeres cég

Óriási méreteket öltött mára a személyautók birtoklása és használata Kínában, ez azt is jelenti, hogy rengeteg az új belépő, az új autótulajdonos, ami miatt egyre nagyobb az igény a navigációk használatára. Pécsi Valentin arról számolt be, hogy a konkurenciával a verseny óriási. A helyi vetélytársak a Google és a Facebook fajsúlyában vannak, ilyen például az Alibaba és a Tencent is. Ugyanakkor az NNG szoftvere abban különleges, hogy globális lefedettséget ad, a cég az összes régióhoz ért a világban, valamint személyre szabott megoldásokat kínál, miután a szoftver teljesen integrálódik az autóba.

Forrás: Kossuth Rádió G7

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem