Hirmagazin
Image default
FőhírekKülföld

Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója, Fejérdy Gergely: Franciaországban az emberek kiábrándultak, Emmanuel Macronnak pedig szinte elfogytak a lehetőségei…

Fejérdy Gergely: vagy lemond Emmanuel Macron, vagy előre hozott választást kell kiírnia..

A 2026-os költségvetés kifogott a francia miniszterelnökön, François Bayrou kedden nyújthatja be lemondását Emmanuel Macron elnöknek. A Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója szerint viszont sziszifuszi a helyzet Franciaország belpolitikájában, az emberek kiábrándultak, Emmanuel Macronnak pedig szinte elfogytak a lehetőségei.

Megbukott François Bayrou francia miniszterelnök kormánya a hétfői bizalmi szavazáson. A nemzetgyűlésben 194 képviselő szavazott bizalmat a kormányfőnek 364 ellenző voks ellenében. A kormányfő várhatóan kedden nyújtja be lemondását Emmanuel Macron elnöknek.

„Ez a forgatókönyv volt a leginkább valószínű, meglepetésről tehát nem igazán beszélhetünk” – mondta az események kapcsán Fejérdy Gergely az InfoRádióban. A Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója szerint a költségvetési törvény körül kialakult vita okozta részben a mostani helyzetet, hiszen az ősz folyamán kell a francia parlamentnek megszavaznia a következő évi büdzsét. Hozzátette, már a 2025-ös tervezet elfogadása is óriási problémákat okozott, emiatt volt kénytelen lemondani a kormány éléről Michel Barnier. Ezt akarhatta most François Bayrou megelőzni egy utolsó pillanatos lemondással, hiszen

az elkészült büdzsé 44 milliárd eurós megszorítással számol, amit a parlament többsége nem volt hajlandó elfogadni.

A kutató szerint ezen túl is egy sor dologra vezethető vissza a kormányfő lemondása. Mint mondta, Franciaországban jelenleg igen instabil a politikai helyzet, három nagyobb erő küzd egymással, így nincs megfelelő többség a hatékony kormányzáshoz, ami miatt François Bayrou feje felett is „ott lógott Damoklész kardja” az elmúlt kilenc hónapban, hiszen minden abszolút többséget igénylő torvénynél támaszkodnia kellett az ellenzéki képviselőkre is. Ebből a szempontból a költségvetés a leginkább sarkalatos, ennél mindig előtérbe helyeződik a parlament megosztottsága – magyarázta Fejérdy Gergely.

A szakértő szerint a francia társadalom rendkívüli módon ki van ábrándulva a jelenlegi politikai irányításból, Emmanuel Macron elnök is támogatottsága mélypontján van. A franciák többsége inkább előre hozott választást kívánna, nem pedig egy újabb kinevezett miniszterelnököt, aki valószínűleg nem változtatna a jelenlegi helyzeten. Ráadásul most nem is nagyon van olyan személy, aki össze tudna állítani maga mögé egyszerű többséget a parlamenti keretek között – tette hozzá. Fejérdy Gergely úgy véli, két verzió lehetséges:

vagy tiszta lapot kellene nyitni egy előre hozott választással, vagy pedig, ahogy azt a tavalyi évhez hasonlóan ismét követelik, Emmanuel Macron elnöknek kellene lemondania.

Az új választást viszont csak az elnöknek van jogköre kiírni, ezt bármikor meg is teheti. Jelenleg az a forgatókönyv látszik megvalósulni, hogy először megpróbál találni valakit, aki megkísérel kormányt alakítani, ha pedig ez is zsákutcába fut, akkor valószínűleg kénytelen lesz elgondolkodni az előre hozott választáson – szögezte le a szakértő.

Jelenleg viszont alig-alig merülnek fel lehetséges nevek a miniszterelnöki posztra. Egy-két miniszter szóba került, például Sébastien Lecornu hadügyminiszter neve rendszeresen felbukkan, ám ő kevéssé támogatott. Fejérdy Gergely szerint jelenleg egy olyan jelölt sincs, aki megfelelő támogatást tudna szerezni, ráadásul

a politikai vezetők sorra jelentik be, hogy nem hajlandók különböző koalíciókat támogatni.

A vezető kutató jelenleg arra se nagyon lát esélyt, hogy Emmanuel Macron növelni tudja a népszerűségét, lévén ez már a második mandátuma, és minden lehetséges eszközt felhasznált már a támogatottsága helyrehozása érdekében. A szakértő egy lehetőséget lát: ha sikerülne megoldani a kormányválságot, ez viszont leginkább az előre hozott választás útján lenne elérhető. Ekkor hivatkozhatna arra, hogy mindent megtett az ügy érdekében, megadta a választás lehetőségét a franciáknak, így most „azon a térfélen pattog a labda”.

Az elnöki posztra lennének jelöltek a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója szerint, hiszen minden párt szeretne abba a helyzetbe kerülni, hogy az ő jelöltje kerüljön az elnöki székbe. Hivatalosan viszont 2027-ben lenne legközelebb elnökválasztás,

a legesélyesebb aspiránsok pedig inkább a politikai jobboldalról kerülnek ki.

Ilyen Jordan Bardella a Nemzeti Tömörülés Pártból, illetve Marine Le Pen is, bár az ő esetében kérdéses, hogy indulhatna-e, hiszen egy bírósági döntés szerint nem megválasztható. Bruno Retailleau belügyminiszter is szívesen indulna és viszonylag nagy népszerűségnek is örvend, de számos más politikus is van még – jegyezte meg Fejérdy Gergely.

A szakértő leszögezte: a probléma az, hogy egyik lehetséges elnökjelölt sem éri el a francia társadalomban az 50 százalékos népszerűséget, ami már eleve előrevetít kérdéseket arról, hogy az új elnök mekkora társadalmi támogatottságot élvezhet majd.

Forrás nyomán

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek