Home Főhírek Vállalkozói szféra Magyar furmintok nemzetközi karrier előtt – George E. Pataki befektet Tokajban

Magyar furmintok nemzetközi karrier előtt – George E. Pataki befektet Tokajban

A Breitenbach Tokaj neve nem teljesen ismeretlen a borkedvelő közönség számára. Kiss János borász 2007-ben indította útjára a pincészetet, 2013-ban pedig egy olyan, magyar gyökrekkel rendelkező amerikai befektetői kör fedezte fel ezt a kis borászatot, akik mindent meg akarnak tenni Tokaj, a furmint és a hárslevelű sikeréért.

George E. Pataki, magyar származású amerikai politikus, New York állam volt kormányzója, aki jelenleg az amerikai elnöki posztért is elindult, befektet Tokajban, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy tulajdonstársaival – Dán Károly, Sylvia Hemingway és Dr. Ernő Holló – karöltve világhírűvé tegye a hárslevelűt és a tokaji furmintot.

Idén, 2015-ben kerültek forgalomba az első 2013-as tételek – furmint, hárslevelű és narancsbor – melyeket a Budavári Borfesztiválon nagy sikerrel mutattak be a nyilvánosságnak. A birtokközpont Bodrogkisfaludon van, a tervek szerint 2016-ra elkészül az egykori XIX. századi Schell kúria felújítása, itt kap majd végleges helyet a Breitenbach Tokaj pincészet, később pedig éttermet és apartmanokat alakítanak majd ki a tulajdonosok.

Jelenleg összesen mintegy tíz hektárnyi területen folyik a szőlőművelés, Tokaj legkiválóbb területein, a teljesség igénye nélkül a Halas, a Lapis, a Nyerges, a Szerelmi vagy épp a Szent Tamás dűlőkben.
Kiss János, borász, birtokigazgató, a pincészet szíve és motorja

1974. december 24.-én született Szerencsen. Igazi lokálpatrióta, több évszázados családi kötődéssel Hegyaljához és a borkészítéshez, melyből négy generáció tudását megtapasztalva ő maga is tanulta a szőlészetet és borkészítést.

A Károly Róbert Főiskola elvégzése mellett WSET felsőfokú és sommelier képzésen is részt vett, hogy mélyítse az ismereteit a nemzetközi borok terén is. Évekig a borkereskedelemben dolgozott, ennek köszönhetően ismer több száz borászatot, azok borait és termelési módjait világszerte. Kevés magyar borász mondhatja el magáról, hogy vertikálisan ismeri a Világ nagy bortermelő kultúráinak borait Burgundiától Chilén keresztül Új-Zélandig.

Saját birtokát 1997-től kezdte el felépíteni Breitenbach néven, az első területét ekkor vette a Lapis teraszon.2005-ben súlyos balesetet szenvedett, amely visszavetette a birtoképítést, de meggátolni nem tudta azt. 2006-ban készültek el az első Breitenbach borok, a Lapis késői és a Borbála Cuvée késői szüret. 2007-et kísérleti évjáratnak tekintette, amelyből hatéves hordós és egyéves palackérlelés után kerül forgalomba az első aszúja a Lapis dűlőből.

2008-ban a száraz borok felé fordult a portfoliója. Ebben az évben készült a Lapis Hárslevelű, a Halas Furmint, az Ordinárium Furmint és a Nagy Palánt Furmint. Ezeknek a borknak, és a 2006-os Borbála Cuvéenek köszönheti, hogy mai társai és befektetői felfigyeltek a munkájára. 2009-ben elkészült az első száraz szamorodni évjárat is a Lapis dűlőből. 2010-ben a nagyon rossz és esős évjárat miatt nem készített bort. 2011-ben elkészült az első birtokbora. 2012-ben az extrém meleget is felülírta a tömeges lopáskár a Lapis dűlőben.

2013-ban teljesen megváltozott a borászat élete, amikor barátokból lett befektetők érkeztek, akik megvásárolták János területeit, és őt magát is bevonva új céget alapítottak. Ennek köszönhetően már János is főállású szőlészként és borászként dolgozik tovább a Breitenbach Tokajnál.

Új területeket is vásároltak, amelyek egy része a legnagyobb nevű, már bizonyított dűlők közül, míg másik részük a borvidék feltörekvő területeiről került ki. Bodrogkisfaludon megvásárolták a Schell-család legutóbb közösségi házként szolgáló, elhanyagolt, 19. századi kúriáját, amelyben elkezdték felépíteni az új birtokközpontot.

hirmagazin_2015-09-27_182442A borral kapcsolatos tanulmányai során a legtöbbet Dr. Bacsó Andrástól tanulta, őt tartja „mesterének”. Annak idején nagy hatással volt rá az első száraz fehéreket elkészítő Szepsy István és Demeter Zoltán munkája is. A borvidéken kívülről Kalló Imre a nagy példaképe, nem csak szakmailag, hanem emberileg is. Ugyanakkor hiszi, hogy Tokaj-Hegyaljának egyetlen valós párhuzama létezik, a szintén terroirok által meghatározott Burgundia. Ezért legalább annyira figyelni kell arra is, hogy mi történik a Côte d’Or-on és Chablis-ban, mint itthon.

A borok készítésénél a természetességre törekszik a szőlőben és a pincében is. Véleménye szerint minden a szőlőben dől el, a borász csak elvehet a minőségből, ami megterem a szőlőben. A borásznak arra kell törekednie, hogy a borok visszaadják a különleges termőhelyek különböző és egyedi stílusát.

A Breitenbach tokaj 12.5 hektárnyi területtel rendelkezik, a következő dűlőkben:

Bodrogkeresztúr: Halas, Lapis, Nagy-Palánt
Mád: Betsek, Nyulászó, Szent Tamás
Rátka: Közép-hegy
Tállya: Báthory, Nyerges, Tökös-Mál
Tokaj: Dessewffy, Donáth, Szerelmi

Forrás: metropol; Kép: Google,
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás