A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke úgy látja, az üzemanyagárstop újabb meghosszabbítása kevésbé követte a gazdasági megfontolásokat, az lett volna a racionális döntés, ha az árplafon megszűnik. Egri Gábor szerint a fenyegető globális recesszió az energiaárak letörését eredményezheti, és ha a forint nem gyengül kritikusan, akkor a piaci viszonyok hatására magától csökken majd 480 forint alá a benzin és a gázolaj literenkénti ára Magyarországon.

Egri Gábor megfogalmazása szerint a nemzetközi helyzet fokozódik: az olajár áttörte a 90 dollárt, vagyis ezalatt van a Brent-jegyzés, az előrejelzések szerint pedig mind Kína, mind Európa komoly recesszió irányába halad, de nincs ezzel másképp az Egyesült Államok sem.

A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke emlékeztetett: a koronavírus-járvány idején már megmutatkozott, amennyiben a recesszió élesen felüti a fejét, az energiaárak beszakadnak, ezért ezzel most is számolni kell. Erre utaló jel, hogy

Kínában például az augusztusi üzemanyagexport mértéke jelentős, közel 1 millió tonna körüli volt, ami abszolút szokatlan és egy komoly fogyasztásbeli csökkenést jelent

– hívta fel a figyelmet a szakember, aki szerint a világ legnagyobb felhasználójánál is megtorpanni látszik a gazdaság.

Hogy mikortól várható üzemanyagár-csökkenés Magyarországon, az a forint árfolyamától és az olaj nemzetközi jegyzésétől függhet nagyban – válaszolta Egri Gábor hozzátéve: a Brent napi indexe 90 dollár környékén járt hétfőn is, 2 százalék körüli szintet is csökkenve, ami még folyatódhat.

Azzal kapcsolatban, hogy ez azt jeleni-e, hogy a kutak alá mehetnek majd a 480-as árnak, kiemelte: erről csak akkor tudnak nyilatkozni, ha megjelent a Magyar Közlönyben és már látták a részletszabályozást a negyedik negyedévre érvényes árstopra vonatkozóan. Többek között addig a támogatási rendszerben sem lehetnek biztosak – jegyezte meg. Ami viszont már most is látható – folytatta –, hogy a Mol radikálisan visszafogta az ellátását annak a 258 cégnek, amik üzemanyagot importáltak tőle, ami a szövetség sérelmez is, mondván,

nem versenysemleges magatartás.

Bár jelenleg nem mehetnek a 480-as szint alá, Egri Gábor úgy véli, amennyiben a nemzetközi árszintek ezt lehetővé teszik, a jogszabályok is változni fognak, hiszen nem valószínű, hogy a kormány célja az lenne, hogy ha a végfelhasználó megveheti 450 forintért is az üzemanyagot, akkor is 480-on stabilizálja az árakat.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

A Független Benzinkutak Szövetségénél azzal számolnak, hogy a finomítók ősz közepére visszaállnak a normál operációba, és full kapacitással fognak üzemelni, miközben a megnövekedett rezsiszámlák és a megélhetési költségek miatt az üzemanyag-fogyasztás csökkenni fog, így a piaci egyensúly teljes mértékben ki fog alakulni. Sőt, Egri Gábor úgy gondolja, hogy egy

komoly árverseny is kialakulhat a régiós finomítók között, hiszen minél messzebbre szállítanak, annál kisebb a finomítói marzs.

Az olaj- és gázpiaci kilátásokról beszélt Pletser Tamás az InfoRádió Aréna című műsorában:

Nyitókép: Koonsiri Boonnak/Getty Images
infostart