13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldMagánrepülőgépekkel csempésztek migránsokat

Magánrepülőgépekkel csempésztek migránsokat

Öt embert állítottak elő, a feltételezések szerint öt különböző európai városba csempésztek migránsokat

– közölte az Eurojust.

Migránsok illegális szállítására magánrepülőgépeket használt az az embercsempészettel foglalkozó bűnözői csoport, melynek öt tagját a hét közepén fogták el Belgiumban és Olaszországban – közölte az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség (Eurojust).

Az Eurojust tájékoztatása szerint az embercsempészet mellett okirathamisítással és pénzmosással is foglalkozó szervezett bűnözői csoport előállított tagjai fejenként akár 20 ezer eurót (mintegy 8 millió forint) is elkértek azért, hogy Törökországból valamely európai uniós tagországba szállítsák a migránsokat.

A főként iraki és kurd származású, iráni állampolgárságú migránsok hamis diplomata-útlevéllel szálltak fel a magánrepülőgépekre, az utazások hivatalosan bejelentett,

Karib-térségbeli célpontjait azonban soha nem érték el. Helyettük különböző európai repülőtereken, köztük Ausztriában, Franciaországban és Németországban szálltak le.

A migránsok, miután elhagyták a repülőgépet, eldobták hamis útleveleiket, és menedékjog iránti kérelmet nyújtottak be az adott országban.

Feltételezések szerint a bűnözői csoport tagjai 2020 októbere és decembere között legalább ötször csempésztek migránsokat öt különböző európai városba.

A szeptember 13-i akciónapon a bűnözői csoport tagjai közül kettőt Belgiumban és hármat Olaszországban állítottak elő. Két repülőgépet lefoglaltak, 80 ezer euró (mintegy 32 millió forint) készpénzt, egy csúcskategóriás autót, elektronikus berendezéseket és a személyi okmányok hamisítására szolgáló berendezéseket, köztük üres műanyag kártyákat, kártyanyomtatókat, bélyegzőket és hologramokat foglaltak le. Emellett egy olaszországi bankszámlát befagyasztottak, amelyen a bűnözők 173 ezer eurót (mintegy 69 millió forint) tároltak.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős ügynökség, az Eurojust által támogatott műveletben Ausztria, Belgium, Franciaország, Németország, Olaszország és az Egyesült Államok illetékes hatóságai vettek részt.

Nyitókép: Glasshouse Images/Getty Images

infostart

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work