Madách Imre szobra

A megyeháza előtti tér parkjában találjuk Madách Imre bronzszobrát, Sidló Ferenc szobrászművész 1937-ben készített alkotását.

Madách Imre (Alsósztregova, 1823. január 21. – Alsósztregova, 1864. október 4.)költő, író

Régi nemesi családból származott. A gimnázium hat osztályát magántanulóként végezte, majd a váci piaristáknál fejezte be középiskolai tanulmányait. 1837-től a pesti egyetemen bölcsészetet, majd jogot hallgatott. Pesten ismerte meg első szerelmét, barátjának, Lónyay Menyhértnek a húgát, Etelkát, hozzá írta a reménytelen szerelmet megéneklő verseit, melyeket 1840-ben Lantvirágok címmel adott ki.

Visszatérve Nógrád megyébe jogi pályán dolgozott. Volt ügyvéd, aljegyző, táblabíró, majd 1846-tól 1849-ig megyei főbiztos. 1848-ban egészségi állapotára hivatkozva lemondott állásáról. A költeményeken kívül több drámát (Commodus, Nápolyi Endre, Csák végnapjai, Férfi és nő, Csak tréfa, Mária királynő) és elbeszélést (Krónika két pénzdarab sorsáról, Ecce homo, Hétköznapi történet) is írt.

Az elsősorban pesszimista hangulatú, nőgyűlölettől fűtött írások után akkor vett újabb lendületet a művészete, amikor – édesanyja és barátai heves tiltakozása ellenére is – feleségül vette Fráter Erzsébetet. A csesztvei családi kastélyban (ma emlékmúzeum) töltött boldog évek termése a Vadrózsák című dalciklusban jelent meg.

Szívbetegsége miatt nem vett részt az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban, de a Tábori képek című versciklusa is bizonyítja, hogy szívvel-lélekkel támogatta a harcok résztvevőit. A szabadságharc bukása után menedéket adott Kossuth Lajos személyi titkárának, Rákóczy Jánosnak, ezért egyévi börtönbüntetésre ítélték.

Miután szabadult, kiderült, hogy a felesége hűtlen lett hozzá, ezért elváltak, és újabb pesszimista időszak következett Madách életében. Az ekkori keserűség érződik A civilizátor című, a Bach-rendszert gúnyoló szatíráján. Ebben az időszakban született életének fő műve, Az ember tragédiája. A drámai költemény országos sikere után, 1862-ben Madách a Kisfaludy Társaság tagja lett. A művet csak a szerző halála után, 1883-ban mutatták be Paulay Ede rendezésében a Nemzeti Színházban.

Madách másik jelentős műve az 1860-61-ben született Mózes című dráma, melyben bibliai példájával biztatta a nemzetet a szabadsága kivívására. Újabb dráma költeményét, a Tündérálom című művet korai halála miatt már nem tudta befejezni.

Madách Imre – Katona József mellett – a XIX. század legnagyobb magyar drámaírója volt.

GPS koordináták: 48.0765 / 19.29

Cím: Balassagyarmat Köztársaság tér
Tel: +36 (35) 500-640
E-mail: balassagyarmat@tourinform.hu
Web: www.balassagyarmat.hu

Exit mobile version
Megszakítás