Home Főhírek Külföld Macron: Benalla soha nem volt a szeretőm

Macron: Benalla soha nem volt a szeretőm

2017. június 17-én Le Touquet-ben készített kép Emmanuel Macron francia elnökről és kabinetjének biztonságért akkor felelős helyettes vezetőjéről, Alexandre Benalláról. Egyes hírek szerint, kettejük közt szerelmi kapcsolat volt. FORRÁS: MTI/EPA/ETIENNE LAURENT

Emmanuel Macron francia elnök továbbra sem adott magyarázatot arra, hogyan fordulhatott elő, hogy testőrparancsnoka, Alexandre Benalla egy május 1-jei diáktüntetésen földre tepert egy nőt, és bántalmazott egy férfit.

Alexandre Benalla a saját testével, vicsorogva védi Emmanuel Macront valakitől, akivel az akkor még csak elnökjelölt politikus boldogan fogna kezet-Fotó: Karine Pierre/Hans Lucas

Macron rá jellemző módon nem sajtótájékoztatót tartott az ügyben, hanem egy videót kezdett el terjeszteni. A vágott felvételen az elnök az igazság elmondása helyett a sajtót támadta. A hatalmas botrány miatt Macron elutasítottsága rekordokat döntöget, a franciák több mint kétharmada nem kér a politikusból. A francia sajtó már az elnök Watergate-ügyének nevezi a botrányt: vagyis arra számítanak, hogy Macron akár meg is bukhat.

Franciaországban változatlanul napirenden van a Benalla-ügy, amellyel az Origo korábban már részletesen foglalkozott. Ez idáig Macron bujkált a kamerák és az újságírók elől, hivatalos sajtótájékoztatót nem tartott. Most meglehetősen furcsa, de rá igencsak jellemző módon az Élysée kommunikációs stábja kiadott, és az interneten terjeszteni kezdett egy videót, amelyet a BFM TV és az AFP hírügynökségek is leadtak, a Daily Mail pedig részletes írást közöl a botrányról.

Földre tepert egy nőt is Benalla  

A Macron elnök körüli botrány lényege, hogy testőrparancsnoka, Benalla a földre tepert egy nőt, és bántalmazott egy férfit egy májusi diáktüntetésen. Benallát csak múlt pénteken bocsátották el tisztségéből, miután a Le Monde című napilap azonosította őt a májusi diáktüntetésről készített felvételeken. Az Élysée-palota állítása szerint Benalla megfigyelőként vett részt a tüntetésen. Ezzel szemben Alain Gibelin, a párizsi rendőrség közrendvédelmi osztályának vezetője azt mondta: Benalla nem kapott engedélyt erre.

A párizsi ügyészség vasárnapi tájékoztatása szerintBenallát tettlegességgel és a hatósági eljárásba való beavatkozással, rendőrségi megkülönböztető jelvények és videófelvételek jogosulatlan használatával,illetve szolgálati titkok kiszolgáltatásával vádolják. Benallán kívül vádat emeltek Macron pártjának egyik biztonsági embere, Vincent Crase nyugalmazott csendőr, továbbá három, állásából azóta felfüggesztett rendőr ellen is.

Ilyen képek lepték el a francia felhasználók Facebook-oldalait. FORRÁS: ORIGO

Macron arroganciája a csúcson

A hatalmas botrány kellős közepén az AFP Twitterén publikált, vágott felvételenválaszok helyett Macron a francia sajtót támadta.Ahogy szokta, arrogáns módon oktatja ki a különféle médiumok munkatársait, (holott ők csak megpróbálják a munkájukat végezni, és kideríteni, hogy valójában mi is történt ebben az ügyben) és kijelenti, hogy „olyan sajtónk van, amely nem az igazságot keresi többé”. Kifejti azt is, hogy a „sajtó átvette az ítélkező hatóság feladatkörét”.

Valérie Boyer, az ellenzéki Republikánsok főtitkárhelyettese joggal teszi fel a kérdéseket, hogy ez az ügy egyre homályosabb lesz, és ellentmond mindennek, amit Macron megígért a választóknak az átláthatóságról, mert a mai napig nem tudjuk, hogy Benalla milyen diplomával rendelkezik, nem tudjuk, milyen kapcsolatban állt Makaóval, Macron személyi testőrével, egyáltalán magával Macronnal. Ráadásul a videót „védett körben”, saját „szektája” és párttársai előtt forgatták, így garantált volt a taps.

2017. június 17-én Le Touquet-ben készített kép Emmanuel Macron francia elnökről és kabinetjének biztonságért felelős helyettes vezetőjéről, Alexandre Benalláról. FORRÁS: MTI/EPA/ETIENNE LAURENT

Ez több mint gyanús

Érdekes módon a videóban Macron fontosnak érezte cáfolni azokat az interneten már napok óta terjedő információkat (de csak ezt a négyet), miszerint volt testőrparancsnoka tudta az atomfegyverek indításához szükséges kódot, egy 300 négyzetméteres lakásban lakott (amit tőle kapott), 10 000 eurót keresett, és végül, hogy a szeretője volt. Semmi másra nem reagált. Az pedig, hogy nem tartott sajtótájékoztatót az ügyben, önmagáért beszél, több mint gyanús.

Képzeljük el, amint De Gaulle mond el egy ilyen nyilatkozatot. De az is lehet, hogy Macron Kennedynek képzeli magát, de úgy végzi, mint Nixon?A francia társadalmat az elmúlt években még nem foglalkoztatta ilyen intenzíven politikusi botrány,amelyet mostantól nyugodtan nevezhetünk Macron-gate-nek, amit mi sem igazol jobban, mint hogy a köztársági elnök népszerűsége soha nem látott mélységekbe zuhant, 32 százalékon áll, ami a 2017 szeptembere óta mért legalacsonyabb érték. Tehát a franciák több mint kétharmada nem kér az elnökből.

Friss értesülések szerint egyébként július 25-én házkutatást tartottak az Élysée-ben, és Benalla naplóját keresik. A házkutatás alatt Macron nem volt az Élysée-ben.

Forrás: origo.hu

ElőzőAgresszív utas bénította meg a miskolci vasútvonalat
KövetkezőMagyarország elmúlt 1000 éve: így változott hazánk és Európa! Kötelező megnézni minden magyarnak! (A cikk videót tartalmaz) Oszd meg!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás