21.7 C
Budapest
2023. június. 4. vasárnap

Macauly Culkin

Dátum:

Megosztás:

Ki ne ismerné mindegy idők egyik legbájosabb karácsony családi vígjátékát, ahol Kevin egyedül kell megküzdjön a betörőkkel, a karácsony megélésével és talán kicsit a felnőttek körülményes világával.

Macauly Culkin

A Reszkessetek betörők 25 évvel ezelőtt 1990 november 16-án kerül bemutatásra a mozikban, ahol talán az akkor mindössze tíz éves színész a legnagyobb sikerét érte el.Minden kétséget kizárólag a Reszkessetek betörőkben, Kevin McCallisterel megszemélyesítése és Richie Rich eljátszása volt két legnagyobb sikere.

Macauly Culkin 1980 augusztus 26-án született, amerikai színész. Érdekesség, hogy pályafutása során őt tartották a legsikeresebb gyerekszínésznek a méltán híres vetélytárs Shirley Temple után. Ehhez a címhez az is hozzájárult, hogy a VH1 csatorna beválasztotta a minden idők 100 legjobb gyerekszínésze közé, sőt mi több a második helyen landolt.

Macauly Culkin2Macualy Manhattanben született, apja nagy színész volt a Broadwayen fiatalként. Igen népes családban nevelkedett fel, ahol ő volt a harmadik gyerek, rajta kívül még született négy fiú és két lány testvére. Apja lánytestvére, BonnieBedelia szintén színész volt.

Korai gyermekkorában a család csak egy kis házat engedhetett meg magának: az anyja telefonközpontos, az apja sekrestyés volt a helyi katolikus templomban. Ír katolikusként nevelkedett, vallásos iskolában kezdte meg tanulmányait. Tanult még balettet is az Amerikai Balettiskolában.

Karrierje nagyon korán beindult már négyévesen kezdett játszani, a Bach gyermeke című New Yorki Filharmonikusokkal készült. A ’80-as években folytatta a szereplést színpadon, TV-ben és filmekben. Ebben az időszakában fontos szerepet játszott egy népszerű sorozat, az Equalizer, melynek egyik részében egy gyermekrablás áldozatát játszotta. Szerepelt még a Belevaló papapótló című filmben, amiben az általa megformált karakter John Candy címszerepkaraktere után nyomozott, azzal az alappal, hogy „Gyerek vagyok, ez a dolgom!”.

A hírnév persze a Reszkessetek betörőkkel jött egyszerre azonban, mint nagyon sok színész és gyerekszínész is nem bírta feldolgozni a hatalmas sikert és népszerűséget. Ebben az időben kötött barátságot Michael Jacksonnal, Black or White című klipjének forgatása közben. Jacksonnal több nyarat együtt töltött például Bermudán, vagy Disney Worldben, és rendszeresen tartózkodott az énekes Neverland nevű birtokán is.

A Reszkessetek, betörők! és a Mygirl – Az első szerelem sikerei ellenére a többi film, melyben Culkin szerepelt, nem váltak híressé. A Palira vettem a papát, a Richie Rich – Rosszcsont beforr, a Reszkessetek, nem hagyom magam mind csak kis hasznot hoztak a jegypénztáraknak.

Főszerepet játszott még a Diótörő megfilmesített változatában is, mely az 1954-es New York-i balett rendezés alapján készült.Ezek után néhány év kihagyásával szerepelt több színdarabban és mozifilmben is, ilyen volt a Party szörnyek, ahol egy parti reklámozót játszik, aki drogos, alkohol problémákkal küzd és elítélik gyilkosságért.

Ezt követte még néhány kisebb nagyobb főszerep, de átütő sikert semmi nem hozott számára. 15 éves volt, amikor szülei kezdtek harcolni a felügyeleti jogért, ami érdekes fordulatot vett, hiszen így legálisan függetlenedhetett a családjától. Az apja lett a menedzsere. 1998-ban feleségül vette Rachel Minert, akitől 2000-ben el is vált.

A 2004-es Rosszak jobbak című filmje sok mindent megmutatott az amerikai keresztény társadalombeli ellentétekből. 2002-től kezdve randevúzgatott Mila Kunisszal, és már 2006-ban a rajongók azt találgatták, hogy tervezik-e a házasságot, de 2010-ben véget ért a kapcsolat. 2004 szeptemberében letartóztatták kábítószer-birtoklás miatt, de kiengedték, négyezer dolláros óvadék ellenében. Hamarosan azonban ismét vádat emeltek ellene különböző kábítószer-visszaélések miatt. Az ügyvédeinek sikerült lefaragnia a büntetését három évről egyre, valamint részt kellett vennie egy intenzív elvonókúrán.

 

Forrás: delina

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Utazás a függöny mögé!

Mindig látni akarta, mi játszódik le a színpad azon részén, ami a nézőtérről nem látható? Kíváncsi rá, mi...

Ez a cikk mekkora baromság?! .. De ha nincs igazunk, írjátok meg! .. (Változtatás nélkül közöljük!)

AJAJ! TÓTH ANDI ÚJRA SZAKÍTOTT? „ELEGEM LETT. EGYIKŐNK SEM ENGEDETT” Heves vitáról számolt be Tóth Andi, különalvás lett a...

NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA: A béke tüzei is lesznek a magyar a tüzek az egész világon..

Ma este, budapesti idő szerint 20:23-kor gyúlnak meg világszerte az Összetartozásunk Tüzei, amelyek idén a béke tüzei is...

Hazánkba is megérkeztek a Pokol Angyalai (Hell’s Angels) motorosklub tagjai

Az Egyesült Államok a társaságot bűnözők bandájaként tartja számon. A világ minden tájáról jönnek a tagok, akik hazánktól...