„Látjuk, és meg vagyunk hatódva attól az összefogástól, amit a magyar nép tanúsít az ukránok megsegítésében.”
Ukrajna és Magyarország nem ellenségek, Oroszország agressziója gyökeresen átalakítja a világot, a fronton harcoló kárpátaljaiak pedig hazánkat is védik..
– többek között erről is beszélt a mandinernek Ljubov Nepop budapesti ukrán nagykövet, akit nagy port kavart kijelentéseiről is kérdeztünk.
Hogyan alszik mostanában?
Hogyan alhat az az ember, akinek a hazáját orosz rakéták és tankok támadják? Amikor a hírfolyamban arról olvasol, hogy orosz katonák egy gyerekes családot lelőttek a szülővárosodban, az utcán, ahol magad is sokszor jártál? Amikor látod egy gyermek holttestét Kijivben a rákos betegek szétlőtt kórházának romjai között, vagy a hírt arról, hogy Mariupolban bombázták a szülőotthont, amelynek következtében hárman meghaltak, tizenheten pedig megsebesültek? Amikor éjszaka arról kapsz hírt, hogy az orosz támadás következtében tűz ütött ki Európa legnagyobb atomerőművében, a zaporizzsjaiban, és bevillan az agyadba, hogy mi történt 1986-ban, amikor felrobbant a csernobili atomerőmű, és egy személyes ismerősöd is részt vett a mentésben, aki belehalt az elszenvedett sugárzásba? Őszintén szólva február 24. óta,
s mindjárt fel fogok ébredni, de sajnos ez nem álom. Ami a hazámmal történik, sokkal rosszabb bármely rémálomnál.
Egy olyan feszült helyzetben, mint a mostani, nehéz kihívás lehet egy megtámadott ország nagykövetének lenni. Hogyan értékeli a saját teljesítményét?
Teljesen igaza van abban, hogy ez rendkívüli kihívás, de büszke vagyok arra, hogy Ukrajna állampolgára lehetek, és képviselhetem országomat. Amikor védőink fáradhatatlanul harcolnak országunkért, békés polgáraink pedig fegyvertelenül is odaállnak az orosz tankok elé, és megállítják őket, akkor mi, diplomaták, szintén kötelesek vagyunk mindent megtenni azért, hogy mozgósítsunk Ukrajna nemzetközi támogatása érdekében.
A nagyköveti teljesítménynek mostanában egyetlen mutatója van: hogy milyen szinten támogatja és segíti az az ország Ukrajnát, ahol a nagykövet állomáshelye van.
Több mint két hete tart a háború: a jelen állás szerint lát arra esélyt, hogy Ukrajna megnyeri a háborút?
Biztos vagyok abban, hogy győzni fogunk. És nemcsak én, hanem az ukránok több mint kilencven százaléka így gondolja. Az 1991-es függetlenedés óta nem volt példa ilyen nemzeti egységre, mint ahogy nem volt példa nyugati partnereink által tanúsított egységre és határozottságra sem. Ám további segítségre van szükségünk, hogy a győzelem minél hamarabb bekövetkezzen, és minél kevesebb életet kelljen ezért áldozni. Ma azt látjuk, hogy nem sikerült Oroszország villámháborúja Ukrajna elfoglalására, és ezért a nyílt terrorhoz és a békés lakosság elpusztításához folyamodik.
Mariupol blokád alatt van, mint ahogy egykor, a második világháború idején a nácik tartották blokád alatt Leningrádot. Az oroszok bombázzák és rakétákkal lövik Harkivot, Mikolajivot és sok más kisebb települést. Súlyos támadás alatt áll Csernyihiv. Szétbombázták közvetlenül Kijiv mellett Irpinyt és Bucsát. Magát Kijivet is rendszeresen tűz alatt tartja az orosz hadsereg. Az oroszok semmitől sem riadnak vissza. Megtámadták a kijivi tévétornyot, ami a babij jari emlékhely mellett áll – a második világháborúban a nácik itt több mint 33 ezer zsidót gyilkoltak meg. Történelmi templomokra lőnek, amely a világ kulturális és keresztény örökségének a részei. Elfoglalták a csernobili és a zaporizzsjai atomerőművet, a nem kellő körültekintés atomkatasztrófával fenyeget. Lőnek a humanitárius folyosókra, megakadályozva ezzel, hogy a békés lakosság elhagyja az ostromlott városokat. Szombaton egy ilyen humanitárius folyosón legyilkoltak egy hat nőből és egy gyermekből álló csoportot. Melitopol város polgármesterét elrabolták. Az utóbbi napokban aktívan hamis vadakat terjesztenek Ukrajnáról, hogy mi vegyi fegyvereket dolgozunk ki, ami a tapasztalatokat figyelembe véve arra utalhat, hogy Oroszország vegyi támadást is indíthat Ukrajna ellen. Ezzel az egésszel – miközben Oroszország azt hangoztatja, hogy ukrán nacionalistákkal és radikálisokkal harcol – valójában ő viselkedik náci államként, még Kijiv bombázását is hajnali 4-kor kezdte meg, mint a náci német hadsereg 1941-ben.
De mindennek ellenére mi nem adjuk fel.
De emellett letérdelünk hőseink előtt is, akik készek életüket áldozni hazájuk védelmében. Oroszország nem tartozik ebbe a sorba.
Mi számítana győzelemnek a kijevi kormány számára?
Mind az ukrán vezetés, mind pedig az ukrán nép számára
valamint Oroszország lemondása arról, hogy megszabja nekünk, hogyan éljünk. Ahogy az elnökünk mondta, a győzelem számunkra a nemzetünk megmaradásában, a szabadságának és az értékeinek megőrzésében fog állni, amelyekért most harcolunk.
Ha a harcok beszüntetését, avagy a háború végét az jelentené, hogy Ukrajna elismeri a Krím vagy a kelet-ukrajnai „népköztársaságok” elszakadását, abba belemenne Kijev, vagy ez elfogadhatatlan feltétel Ukrajna számára?
Nem mondunk le a területeinkről. Mi nem akartunk és nem akarunk háborút. Készek vagyunk tárgyalni, mi több, ezt folyamatosan kezdeményezzük.
Ám nem fogunk kapitulálni.
Ukrajna vezetése továbbra is gyors EU- és NATO-tagságot sürget az ország számára – hogyan látja ennek az esélyeit jelenleg?
Az EU- és az euroatlanti integráció benne van az alkotmányunkban. Európában senki sem védte még az európai értékeket az élete árán – mi ezt megtettük és megtesszük most is.
Mint ahogyan önök is tudják, a napokban történelmi eseményre kerül sor – beadtunk a tagságra vonatkozó kérvényünket az EU-hoz, a március 11-i EU-csúcson pedig az Európai Unió vezetői igent mondtak erre a kérelemre. A határozat nem tükrözte teljes mértékben az elképzelésünket, mert már ezen a csúcson szerettük volna elérni a tagjelölti státusunk politikai elismerését. Külügyminiszterünk, Dmitro Kuleba szavaival az esemény így is forradalmi volt országunk és az EU közeledésének történetében.
Szeretném megköszönni Magyarországnak, hogy csatlakozott nyolc EU-tagállam kezdeményezéséhez, ami arra irányult, hogy Ukrajna gyorsított eljárásban nyerjen felvételt. Most szükségünk van Magyarország aktív támogatására ahhoz, hogy ezt el is érjük.
A NATO-val kapcsolatosan a szövetség 2008-as csúcstalálkozója zöld jelzést adott Ukrajnának. Sajnos azóta sem valósult ez meg, s mindaddig biztonsági vákuumban maradunk, amíg ez a helyzet nem változik meg. A budapesti memorandum, amely a biztonságunkat volt hivatott garantálni, sajnos, amint az önök is látják, üres papír maradt. Ezért ma számunkra kérdés, hogy jelen szakaszban hogyan szavatolható a biztonságunk, amíg nem realizálódik a NATO-tagság. Ezen is dolgozunk.
Ön a közelmúltban több olyan kijelentést is tett, amik nagy médiafigyelmet kaptak Magyarországon. Sokan fel is háborodtak rajtuk. Tartja még ezeket?
Először is, minden egyes kijelentést abban a kontextusban kell értékelni, amiben elhangzott, nem pedig kiragadva. Másodszor, ha nem lettek volna ezek a kijelentések, ön kérne most tőlem interjút? Lett volna lehetőségem elmondani az önök olvasóinak is, hogy milyen az a háború, amit Oroszország folytat Ukrajna ellen? Nem kertelek. Mindig is nem egyszerűen tiszteltem a magyarokat, hanem lelkesedtem értük, mert történelmük során számtalanszor tettek tanúbizonyságot erős lélekről. Ez a hozzáállásom mit sem változott. Úgy vélem, egy erős lelkű nép képes megérteni mások fájdalmát, és történelmi pillanatokban képes történelmi döntéseket hozni.
Önök megélték 1956-ot, és tudják, milyen az, amikor látod az orosz tankokat, és azt várod, hogy valakik a segítségedre siessenek. Lehetséges lenne az, hogy önök most nem támogatnak bennünket, amikor a segítségüket kérjük? A kemény szankciók, a fegyverszállítmányok, az ukrán légtér lezárása, repülőgépek és légvédelmi eszközök rendelkezésünkre bocsájtása, szállítójárművek biztosítása, amelyekkel többek között kimenekíthetjük a békés lakosságot a humanitárius folyosókon keresztül az ostromlott városokból, védőfelszerelések – ezekre van szükségünk, hogy megállítsuk az orosz tankokat és megvédjük magunkat az orosz bombázásoktól. Ebben szükségünk van minden partnerünk segítségére. Attól függően, ki mit tud adni.
A magyarok voltak azok, akik megmutatták, hogy akkor is lehetséges győzni, ha az ellenség többszörös túlerőben van. Az egri vár védői Dobó István kapitány vezetésével – ez nemcsak történelem, hanem a hősök vére, amelyik ott folyik az önök ereiben.
Oroszország nagyobb nálunk, azonban ez nem jelenti azt, hogy legyőzhetetlen. Önök, az egri hősök leszármazottai, ezt pontosan tudják. Az 1848-49-es forradalom a szabadság, a függetlenség és az államiság szellemét képviselte. Mindazt, ami az én felfogásomban minden magyart jellemez. Ezek ugyanazok az értékek, amiket most az ukránok védelmeznek. Lehetséges lenne, hogy önök nem támogatnak bennünket ebben a harcban?
Én ilyen népnek tartom a magyarokat. Ha élesen szólalok fel arról, hogy háború van és nem lehet belőle kimaradni, az féltés, hogy ez a háború ne érje el a magyar földet. De ehhez közös erőfeszítéssel meg kell állítanunk ukrán területen. Az egész világot igyekszünk fellármázni: mindannyiótokért harcolunk! Ha nem akarnak belekeveredni a háborúba, ami „nem az önök háborúja”, akkor segítsenek nekünk megállítani, hogy valóban ne legyen az önök háborúja. Csak gondoljanak bele Lavrov orosz külügyminiszter szavaiba, amit március 10-én Törökországban mondott újságírói kérdésre válaszolva: „Oroszország egyetlen országot sem akar megtámadni, minthogy Ukrajnát sem támadta meg.” Van-e még valaki, aki úgy gondolja, hogy Oroszország „nem támadta meg” Ukrajnát? Van-e még valaki, aki azt szeretné, hogy Oroszország ugyanígy „ne támadja meg”?
Tényleg „csak a sírban lesz stratégiai nyugalma” a magyaroknak?
Ezt a kérdést külön köszönöm. Az elején bemutatott, hogy annak országnak vagyok a nagykövete, amelyet megtámadtak. Azért vagyok a posztomon, hogy védelmezzem Ukrajna érdekeit, s ezzel egyidejűleg elősegítsem az ukrán-magyar kapcsolatok fejlődését. Meggyőződésem, hogy közös érdekünk megállítani a háborút, de nem úgy, hogy Ukrajna megadja magát és a magyar-ukrán államhatárból magyar-orosz államhatár lesz. Az, hogy felkapták a fejüket arra a kijelentésemre, hogy a sírban lesz stratégiai nyugalom,
Zelenszkij elnök szintén arra int, hogy meg kell őriznünk a nyugalmunkat a jelen körülmények között is. Nyugalomra van szükség ahhoz, hogy megfontoltan cselekedjünk. Ám a kulcsfogalom ebben a mondatban a „cselekedni”.
Nem tudom elfogadni, amikor a politikusok vagy a szakértők „nyugodtan” azt javasolják az országomnak, hogy adja meg magát; amikor teljes lelki „nyugalommal” beszélnek arról, hogy veszíteni fogunk, ezért harcolni sem érdemes, a partnereinknek pedig nem kell bennünket segíteniük, vagy amikor „nyugodtan” beszélnek arról, meddig állhat még fenn az az ország, amelyik a hazám. Gondolom, minden olvasójuk olvasta és hallotta az efféle nyilatkozatokat, mint ahogy én is olvastam és hallottam. A stratégiai nyugalomnak az ilyesfajta értelmezése valóban a sírhoz vezet: előbb bennünket, aztán pedig azokat, akiket Oroszország utánunk megkíván. Éppen ezért élesen és kategorikusan elutasítom ezeket a nyilatkozatokat, és meggyőződésem, hogy a magyar miniszterelnök sem erre gondolt, amikor a stratégiai nyugalomról beszélt, hanem ugyanarra, amire a mi elnökünk, amikor nyugalomra int – kiegyensúlyozott, megfontolt cselekvés kell, nem pedig tétlenség.
Küzdeni fogunk és mindent megteszünk a talponmaradás és a győzelem érdekében. De ezt ne csak tétlenül szemléljék: nyugodt és kiegyensúlyozott tettekkel segítsenek bennünket. Ne próbáljanak meg temetni minket.
Ön azt a kérdést is feltette, hogy „Van joguk március 15-én ünnepelni azoknak, akiknek a szabadságnál a rezsicsökkentés fontosabb?”. Ezt hogy érti? Aki nem szimpatizál Ukrajnával, az ne ünnepelje a magyar forradalom évfordulóját?
Bizonyára tudja, hogy minden március 15-én a nagykövetek jelen vannak a magyar zászló ünnepélyes felvonásánál. Oroszország 2014 óta folytat háborút Ukrajna ellen. Ezért az elmúlt években a szertartást figyelve és az ebből az alkalomból elhangzott beszédeket hallgatva mindig azt éreztem, hogy azokról az értékekről van szó – a magyarságról és a magyar szellemről, valamint arról, hogy mi a magyarokkal közel állunk egymáshoz a világlátásunkban, a szabadságra és a függetlenségre való törekvésünkben –, melyeket a legfontosabb értékeknek tartunk, és amikért készek vagyunk harcolni.
Itt nem arról van szó, hogy valakinek mennyire szimpatikus ez az ország. A világnézetről van szó, és arról, hogy a szabadság a legmagasabb emberi érték, amelyet semmiféle gazdasági osztalék nem pótolhat. Meggyőződésem, hogy a március 15-i felvonuláson a magyarok azért fognak részt venni, mert osztják ezeket az értékeket.
Ha már március 15.: Kárpátalján a múltban is több atrocitás érte ukrán szélsőségesek részéről a nemzeti ünnepen megemlékező magyarokat. Ezekről mi a véleménye?
Tisztázzuk ezt a kérdést is. Gyakorlatilag minden magyar tud a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) irodája elleni támadásokról, a magyar szervezeteket és diplomáciai képviseleteket ért fenyegetésekről. Ám vajon hány magyar tud arról, hogy a KMKSZ elleni barbár támadás tetteseit kézre kerítettük – lengyel állampolgárok voltak egy olyan oroszpárti szélsőjobboldali szervezetből, melynek tagjai részt vettek a donbászi háborúban a Kreml csatlósaiként? S mennyit tudnak arról, hogy az ukrán nyelvű fenyegetőleveleket, amelyeket az „ukrán nacionalisták” számlájára írtak, olyan emberek fogalmazták, akik még az Ukrajna szóban is nyelvtani hibát ejtettek?
Csak egyetlen ország van, amelyiknek előnye származik abból, ha etnikai feszültséget szít országaink között. Magyarországon sokan vannak, akik hitelt adtak az „ukrán nacionalistákról és radikálisokról” szóló mítosznak. Az orosz propaganda valóban nem kispályás és nem lazsál, a legtapasztaltabbakat és a legokosabbakat is képes megtéveszteni. Ám most le kell hulljon a lepel azok szeméről (sic!), akik beleestek ebbe csapdába. Oroszország éppen az „ukrán nacionalisták” uralma alól akar „felszabadítani” bennünket, amikor kórházakat, iskolákat, lakóházakat, kenyérgyárat és cipőgyárat bombáz. Az „ukrán nácikra” és Ukrajna orosz nyelvű lakossága elnyomására hivatkozva bombázza Oroszország azokat a településeket, amelyeknek többnyire éppen orosz nyelvű lakossága van (amelyik egyébként ugyanúgy ukrán zászlóval a kezében megy ki az állig felfegyverzett „felszabadítók” elé és énekli el Ukrajna himnuszát). Valóban nem akarják most sem meglátni, hol is van az igazság?
Zelenszkij elnök a „multinacionális ukrán nemzet független államaként” definiálta Ukrajnát a Die Zeitnak adott interjújában. Ukrajnában eközben még érvényben van az a súlyosan diszkriminatív nyelvtörvény, ami a magyar kisebbséget is rendkívül hátrányosan érinti. Hol az igazság?
Azt hiszem, most helyénvalóbb kérdés lenne, hogy hogyan fognak egyáltalán tanulni a különböző nemzetiségű gyerekek országunkban, amikor Oroszország a háború tizenhat napja alatt már hetvenkilenc gyermeket ölt meg és közel százukat megsebesítette. Szétlőttek kétszáznyolcvan iskolát – ezekből kilenc a földdel vált egyenlővé. A háború minden napjával átlagban tizenhét iskola pusztul el. A háború miatt hétmillió gyermek nem tud iskolába járni Ukrajnában. Ehhez még számítsa hozzá, hány ukrán nő és gyermek hagyta el az országot menekültként. Ezek a számok napról napra egyre nőnek.
Már közel voltunk ehhez a megállapodáshoz a múlt évben felállított oktatási munkacsoport keretében, ám a háború közbeszólt. Ma pedig az elsődleges közös feladatunk az orosz agresszió megállítása.
Visszatérve a háborúhoz: hogyan értékeli a Magyarország nyújtotta segítséget?
Hálásak vagyunk Magyarországnak minden segítségért: az EU által már bevezetett szankciók támogatásáért, a humanitárius segítségnyújtásért, a sebesültek gyógyítására és a beteg gyerekek fogadására kifejezett készségéért.
akik kénytelenek voltak Magyarországra menekülni a háború elől. Látjuk azokat is, akik tüntetnek az orosz nagykövetség előtt, követelve, hogy Oroszország fejezze be a háborút Ukrajna ellen. Őszinte hálánkat fejezzük ki mindezekért. Legyenek megértéssel, amikor még több segítséget, még több szankciót, fegyvert, védőfelszerelést, és az Ukrajna feletti légtér lezárását kérem – ezt nem azért teszem, mert azt gondolom, hogy Magyarország nem tesz semmi. És nem azért, mert hálátlan lennék. Hanem azért, mert itt nem lehet megállni. Megállnia Oroszországnak kell, s nem Ukrajnának és a bennünket segítő világnak!
Ismételten kérem tehát, és újra és újra kérni fogom: segítsenek nekünk! Ez a kérésünk nem csak Magyarországhoz szól, de én magyarországi nagykövet vagyok, ezért Magyarországhoz fordulok. Nemcsak fegyverekre van szükségünk, hanem védőfelszerelésekre is, mindenre, ami életet menthet. Többek között Magyarországtól a napokban kaptunk több mint tízezer, vérvételhez szükséges zsákot – ez az, ami életet ment. Szállítójárművekre, mentőautókra van szükségünk, hogy ki tudjuk vinni a sérülteket a tűzvonalból és ki tudjuk menekíteni az embereket a humanitárius folyosókon keresztül. Egyébként, ha ezelőtt csak arról volt szó, hogy Magyarország támogatja az Ukrajnában élő magyarokat, ma ez fordítva is igaz, mert az ukrajnai magyarok, akik Ukrajnát védik és harcolnak az orosz agresszor ellen, ezzel Magyarországot is védik attól, hogy háború ne jöjjön önökhöz. Ezért amikor Ukrajnát segítik, azzal segítenek az ő életüket is megmenteni.
Ön szerint hogyan javíthatná a kapcsolatait Magyarország és Ukrajna?
Nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy
Meggyőződésem, hogy a háború után egy egészen más koordinátarendszerben élünk majd. Oroszország indokolatlan és alaptalan háborúja Ukrajna ellen mindannyiunkat arra ösztönöz, hogy sok mindent átértékeljünk. Az ukrán–magyar kapcsolatok máris átalakulóban vannak. Az igaz barát bajban ismerszik meg. És azokkal, akikkel közösen legyőzted a bajokat, mindig meg tudod oldani az összes többi kérdést.
Szövegközi fotók: Hölvényi Kristóf képei a háborús Kijevből és környékéről
mandiner
