Hirmagazin.eu
Főoldal » Ma tüntetnek a tanárok
Belföldi hírek

Ma tüntetnek a tanárok

Forrás: MTI

A Pedagógusok Szakszervezete mellett a PDSZ is a 39 tiltakozó érdekképviselet között lesz a Kossuth téren szombaton 11 órától.

Ma tüntetnek a tanárok

Miután a 32 ezer támogatóval rendelkező Tanítanék Mozgalom nyílt levélben utasította el a kormányzati köznevelési kerekasztalt, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke is felállt mellőle. „A kerekasztal összetétele nem alkalmas valódi változások elérésére” – közölte Mendrey László.

Péntek délután a pedagógusok sztrájkbizottsága tárgyalt a minisztérium képviselőivel. Bővebben erről itt.

Így a Pedagógusok Szakszervezete mellett – amely már a kerekasztal alakuló ülésekor a tüntetés előkészítése miatt maradt távol – a PDSZ is a 39 tiltakozó érdekképviselet között lesz a Kossuth téren szombaton 11 órától. A felsőoktatási érdekvédelmi egyesület, az Oktatói Hálózat szintén köztük lesz, mert – ahogy tegnapi közleményük fogalmaz – „az oktatás a magyar társadalom közös ügye, óvodától egyetemig”.

– Nem én egy személyben, hanem a Herman Ottó Gimnázium teljes tantestülete jelezte levelünkben az oktatás súlyos problémáit – mondta Pilz Olivér. A pedagógustiltakozást kirobbantó miskolci gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke arra reagált, hogy a Népszabadság meg nem nevezett forrásai szerint Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt a Fidesz lillafüredi zárt frakcióülésén: külső erők gerjesztik az elégedetlenséget.

A lap cikkét olcsó provokációnak minősítette Havasi Bertalan. A Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kijelentette: a miniszterelnöktől semmi ilyen nem hangzott el.

 

Forrás: Metropol

Hasonló hírek

350 ezren jöttek

Edit

Jégkacsa: Ilyet még nem látott a Balaton!

Edit

Nézd meg Orbán Viktor Miniszterelnökünk, Matteo Salvini és Matheusz Morawieczki sajtótájékoztatóját az európai jobboldal jövőjéről – videó

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
Betöltés....