2015. október 10-én az ország legnépszerűbb könyvesboltjai várnak érdekes programjaikkal az Olvasás Éjszakáján.
A könyv-, e-könyv-, és folyóirat-kultúrához kapcsolódó programok, köztük beszélgetések, gyerekfoglalkozások és könyvbemutatók is várják az érdeklődőket szombaton a harmadik Olvasás éjszakáján országszerte.
A sztoriautomatából Cserna-Szabó Andrástól, Nyáry Krisztiántól, Karafiáth Orsolyától, Spiró Györgytől, Gerlóczy Mártontól, Jolsvai Andrástól, Száraz Miklós Györgytől, Ungvári Tamástól és Orbán János Dénestől lehet szavakat vásárolni, a befolyt összeg a Mosoly Alapítványt, gyerekek mese- és művészetterápiás foglalkozásait támogatja. (Fotó: MTI)

A Nyugati téri Alexandra Könyvesházban Mikola Péter és Bíró Eszter mesél és zenél a gyerekeknek, majd Réz Anna a szülővé válásról és a kríziseken átsegítő praktikákról kérdezi Jónás Annát és Nagy Annát. Jónás Anna könyve, a Kicsivel – könnyebben júniusban jelent meg, Nagy Anna egyedülálló szülőknek szóló kézikönyve pedig novemberre várható.

hirmagazin_2015-10-10_135258

Gerhes Gábor, az Európa Könyvkiadó művészeti vezetője gyűjteményeiről, Bereczki Zoltán színművész A Lepkegyűjtő című előadásról mesél. A Lecsó című irodalmi vetélkedőben Kiss Judit Ágnes, Nádasdy Ádám és Barna Imre feladványait fejthetik meg az érdeklődők. Tiboru, a Konteó-könyvek szerzője hírszerzőként is tevékenykedő írókról tart előadást, Vámos Miklós Karácsony Jánossal beszélget zenéről és irodalomról.

A K&H Gyógyvarázs program keretében bárki olvashat mesét a beteg gyerekeknek, a videófelvételeket országszerte 30 kórház gyermekosztályára juttatják el a szervezők a rendezvényen összegyűjtött mesekönyvek mellett.

A Könyvkihívás és a Kossuth Kiadó kerekasztal-beszélgetésén Vekerdy Tamás pszichológus, Sára Júlia író-filmrendező, Horváth Péter író-rendező-dramaturg, Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója és Kruzslicz Dávid, a szeretlekmagyarorszag.hu főszerkesztője ajánl könyveket az Örkény István Könyvesboltban.

A Libri Könyvpalotában Térey Jánossal beszélget Bazsányi Sándor A Legkisebb Jégkorszak című regényéről, Lukáts János a Vadliba voltam én is című verseskötetből ajánl.

A Libri Allee Könyvesboltban Rados Virág a Bipoláris című könyvből olvas fel, Závada Péter a MÉSZ című legújabb kötetéről, Gárdos Péter a Hajnali láz című műről beszél.

A Duna Plaza Könyvesboltban óvodásai mondanak Benedek Elek-meséket, valamint bemutatják a Ringató-mesék első kötetét is.

A Libri Szeged Plaza Könyvesboltban Magos Judit ismerteti a Deményista filozófia alapjait, majd Győri Ildikó és Sárvári Töttős Györgyi mesél a Varázspálca szakszervizről és a gyerek-szülő konfliktusokról. A Libri Szeged Könyvesboltban Ferdinandy György, Berta Zsolt és Csender Levente az életükről és a műveikről beszélgetnek. A debreceni Libri Fórum Könyvesboltban Papp-Für János, Náray Tamás és Forgách András műveit ismerheti meg a közönség.

A Dohány utcai Hátsó Kapuban Fűzfa Balázs irodalomtörténész és Nádasdy Ádám tart előadást, Tóth Vera zenés stand-up műsora után Spiró György, Cserna-Szabó András, Bartis Attila, Nyáry Krisztián, Péterfy Gergely és Péterfy-Novák Éva is színpadra lép. A programkínálatbant OlvÉjsz Band-minikoncert, Karafiáth Orsolya, Hevesi Judit és Kalapos Éva zenés borzongása, valamint Laboda Róbert és Tóth Kinga zenés performansza is szerepel. Éjféltől karaoke buli lesz.

A Fókusz Könyváruház földszintjén Mad Nemere Bajnokság, színezés, Szabó Imola Julianna Kinőtt szív című könyvének bemutatója és kannibálos játék is szórakoztatja a résztvevőket.

A sztoriautomatából Cserna-Szabó Andrástól, Nyáry Krisztiántól, Karafiáth Orsolyától, Spiró Györgytől, Gerlóczy Mártontól, Jolsvai Andrástól, Száraz Miklós Györgytől, Ungvári Tamástól és Orbán János Dénestől lehet szavakat vásárolni, a befolyt összeg a Mosoly Alapítványt, gyerekek mese- és művészetterápiás foglalkozásait támogatja. Az emeleten Leitner Olgát Sándor András faggatja legújabb könyvéről, M. Kiss Csaba Czeizel Endrére emlékezik, emellett könyvesküvőt is rendezhetnek az érdeklődők.

A debreceni Líra Könyváruházban többek között a Főnix Irodalmi Kör alkotói mutatják be saját verseiket és prózáikat, az Abakusz Gyermekszínjátszó Egyesület Romhányi József Szamárfül című kötetéből ad elő négy rövid darabot.

A Versbarát Kör Teremtés című antológiájából a szerzők olvasnak fel, majd Lakner Lajos, a Déri Múzeum igazgató-helyettese, Dallos Nagy Kriszta sajtóreferens és R. Somor Katalin olvasnak fel megjelent könyveikből és legkedvesebb olvasmányaikból.

A szegedi Fókusz Könyváruházban színezés és slam-est lesz, majd Szilasi László író, irodalomtörténész és Bíró-Balogh Tamás író, irodalomtörténész tart előadást Bevezetés a szépirodalomba címmel.

Forrás: metropol;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu