15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőPrograminfóMa kezdődik a második Bőköz Fesztivál az Ormánságban

Ma kezdődik a második Bőköz Fesztivál az Ormánságban

Száztíz programmal várja látogatóit mától vásárnapig a második Bőköz Fesztivál a dél-baranyai Ormánságban.

A kezdeményezés az ormánsági tájegység kulturális értékeire, építészeti kincseire, népművészetére és gasztronómiájára hívja fel a figyelmet. A fesztiválnak alapvetően Kémes, Szaporca és Tésenfa települések adnak otthont, de három kistelepülésen – Kóróson, Drávacsepelyen és Drávacsehiben – is lesz egy-egy komolyzenei koncert.

A szervezők különleges helyszíneken – köztük a szaporcai Ős-Dráva Látogatóközpontban is – várják a fesztiválra kilátogatókat. Az idei díszvendég az Ormánság szülötte, a decemberben 70. életévébe lépő Szatyor Győző szobrászművész, akinek három kiállítása is nyílik a fesztiválon.

A rendezvényeken fellép többek között Varnus Xavér, a Boban Markovic Orkestar, a Besh o’droM, Szirtes Edina Mókus, a Kaláka, a Hagyományok Háza és Pápai Joci zenekarával.

Fiatal dzsesszzenészek szekérrel várják a közönséget, a fővárosi Nemzeti Színház ifjú művészei – Vidnyánszky Attila rendezésében – a szaporcai Hétöles tónál adják elő a János vitézt, Érdi Tamás zongoraművész pedig koncertet ad.

Kiállítással és folyamatos vetítéssel jelentkezik Szaporcán a Cseh Tamás Archívum, a gyerekek szórakoztatásáról bábszínház, játszóudvar gondoskodik.

Forrás: MTI

Kép: eloben.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work