Home Szabadidő Programinfó Ma ismét Ludovika Fesztivál az Orczy-parkban

Ma ismét Ludovika Fesztivál az Orczy-parkban

2015 05 16 113938

2015. 05. 16. – 08:09 forrás: MTI

Idén is megrendezik Budapesten a honvédtisztavatást megelőző, úgynevezett száznapos ünnepség egyik központi programját, a Ludovika Fesztivált. A VIII. kerületi Orczy-parkba kilátogatókat látványos katonai, rendészeti és katasztrófavédelmi bemutatókkal, vetélkedőkkel várják, és megismerkedhetnek a katonai hagyományőrző tábor programjaival, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) képzéseivel is.
Az idén először az NKE által szervezett fesztiválon délelőtt beszédet mond: Hende Csaba honvédelmi miniszter, Schmittné Makray Katalin, a Ludovika Zászlóalj „zászlóanyája”, Sára Botond Attila VIII. kerületi alpolgármester és Sári Szabolcs alezredes, a Ludovika Zászlóalj megbízott parancsnoka. A hagyományoknak megfelelően ezen a napon nyújtják át a Bolyai-vándorkardot, a Bolyai-dísztőrt, a Ludovika-emlékkardot, a Kossuth-dísztőrt, a Repülős dísztőrt és a Hadik András Tanulmányi Vándordíjat. Ebben az évben első alkalommal veheti át honvédtiszt-jelölt a Szent László díjat, melyet Schmittné Makray Katalin „Zászlóanya” alapított.

Az NKE által a józsefvárosi önkormányzat támogatásával megvalósuló nyitott, egész napos, ingyenes rendezvényen számos családi és gyermekprogram is várja az érdeklődőket. Az egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a idén újdonságként – az első világháború eseményeire emlékező centenáriumi rendezvénysorozathoz csatlakozva – történelmi-városismereti versenyt is szerveznek Ludovika Kalandjáték címmel. Az elsősorban a felsőoktatásban tanuló fiatalok számára meghirdetett versenyben a résztvevőknek a „nagy háború” budapesti emlékhelyeit kell feltérképezniük, és ott különböző feladatokat teljesíteniük.

Hagyományőrzők egy T-72-es harckocsin a Ludovika Fesztiválon Budapesten, az Orczy-parkban 2014. május 17-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor

A Ludovika Fesztivál múltja 1924-ig nyúlik vissza, amikor a 18. században megkezdett és 1919-ben megszakadt száznapos ünnepséget – amely az avatásig hátralévő időt jelöli – ismét megtartották a végzős akadémisták tiszteletére. A mai rendezvényen az Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj kiváló tanulmányi eredményű negyedéves honvédtisztjelöltjeinek adnak át elismeréseket.

A Ludovika Fesztiválon a szervezők látványos programokkal várják az érdeklődőket. Láthatnak például robbanóanyag-kereső kutyákat „munka közben”, tűzszerészrobotokat és különböző szimulátorokat, kipróbálhatják ügyességüket és erőnlétüket a Terrorelhárító Központ akadálypályáján, de megismerkedhetnek a fafaragással, a fazekassággal és a kovácsmesterséggel is.

A Várőrség Alapítvány szervezésében katonai hagyományőrző csapatok vonulnak fel a fesztiválon. Mindemellett a rendezvényen bemutatkoznak az NKE karai és intézetei is, valamint az érdeklődőket óránként körbevezetik a Ludovika főépületében. A fesztivál ideje alatt – regisztrációval – ingyenesen látogatható lesz az Orczy Kalandpark is.

Exit mobile version
Megszakítás