13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekIdőjárásMa is viharokra kell készülni

Ma is viharokra kell készülni

Heves zivatarokra figyelmeztetnek a meteorológusok a Dunántúlon. Kilenc megyében másodfokú a veszélyjelzés van érvényben a viharok miatt. Emellett felhőszakadásokra is kiadták az első és másodfokú figyelmeztetéseket.

Nyugaton és az ország középső részén most is érvényben vannak a riasztások az eső miatt. Napközben a Dunántúlon továbbra is viharok várhatók, és felhőszakadás, de néhol jégeső is lehet.

A keleti tájakon napos időre számíthatunk, és csak helyenként alakul ki egy-egy zápor, vagy zivatar. Délután a Nyugat-Dunántúlon 21 és 26, másutt 27 és 34 fok közé melegszik a levegő.

Szombaton országszerte károkat okozott a vihar. A főváros több kerületében kidőlt fák miatt riasztották a tűzoltókat, illetve a Dunántúlon is több helyen volt szükség a katasztrófavédelem segítségére: a Győr-Moson-Sopron megyei Ágfalván egy villanyoszlopra dőlt fa miatt kértek segítséget, a Fejér megyei Baracskán pedig egy iskola tetőszerkezete rongálódott meg. Veszprémben autóra dőlt egy fa, Ajkán pedig egy családi ház tetőszerkezetét bontotta meg a viharos erejű szél.

A nyaralókra is lecsapott a vihar a Balatonnál. Siófok körzetében 100 kilométer per órás szél tombolt.

Forrás: OMSZ

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem