Százhuszonöt éve, 1890. július 29-én halt meg Vincent van Gogh holland festőművész, akiről halála után a pályatárs Camille Pissarro azt mondta: „Ez az ember vagy őrült volt, vagy megelőzött mindenkit, de nem tartom kizártnak, hogy mindkettő igaz„.
Van Gogh halálának 125. évfordulóján
Műértő öccse s ismert képzőművész sógora biztatására kezd komolyabb festészeti tanulmányokba az ifjú holland, aki belgiumi lelkipásztori tevékenysége során kóstol bele a képzőművészetbe, ám miután kezdi a saját útját járni, eredeti festői világát a kor nem méltányolja: Vincent van Gogh holland festő művészetét a francia impresszionisták kinevetik, s nem kel el életében alkotásainak egyike sem – ám 100 évvel a halála után három festménye is árverésen a világ legdrágább képei között kerül kalapács alá; egyikük több mint 80 millió dollárért. Az örök kétségek közepette alkotó zseni, akit utóbb számos 20. századi festő és képzőművészeti irányzat is előfutárának tekint, 125 éve vetett véget önkezével életének.
A holland Van Gogh és a francia Toulouse-Lautrec ugyanabba a francia festőiskolába iratkoznak; majd, hogy a saját útjukat járják, egyszerre távoznak; később a holland festő a pályatárs Gauguinnel barátkozik, akit alkotói élete egyik feszült pillanatában borotvával megfenyeget, de végül saját magát csonkítja meg a fülén, s elmegyógyintézetbe kerül, nem is egyszer. Gyógyultan azonban sohasem távozik… Öccse, a párizsi galériavezető Theo van Gogh – aki nemcsak bátorítja, hogy fessen, hanem anyagilag is támogatja – nem sokkal az után hal meg elmegyógyintézetben, hogy Vincent szíven lövi magát.
A négy évvel fiatalabb Theóval – a családból az egyetlen, akivel Vincent kapcsolatot tart – több száz levelet váltottak: levelezésük betekintést nyújt a holland festő lelkivilágába. Amikor kétségek lesznek úrrá rajta, Vincent így ír öccsének: „Annyira haragszom magamra, mivel nem tudom azt tenni, amit szeretnék, és ilyen pillanatokban az ember úgy érzi, mintha gúzsba kötve feküdne tehetetlenül egy sötét kút fenekén.” Élete nem úgy ért véget, hogy alkotói válságát, önbizalomhiányát, lelki problémáit lett volna, ki orvosolja…
Nos, az eltelt 125 év – mióta Vincent van Gogh végzett magával – vajon milyen előrelépést hozott az elmeorvoslás terén? Kosztolányi unokatestvére, a pszichiáter Csáth Géza író morfinistaként végezte úgy egy évszázada, „tudománya” nem segített saját elmebaján. A költő zseni József Attilán, aki úgy háromnegyed évszázada vonat elé vetette magát, nem segített pszichiátere. Úgy fél évszázada a színész Soós Imre orvosával: pszichiáter feleségével együtt lett öngyilkos. Vadászfegyverével ez idő tájt lőtte főbe magát a Nobel-díjas Hemingway, miután elektrosokk-kezelést kapott pszichiátrián. Kevesebb, mint 25 éve Kurt Cobain amerikai punkrock zenész, akivel már gyerekkorában pszichiátriai szereket szedettek, úgyszintén főbe lőtte magát. A pszichiátriai szerekkel élő Robin Williams amerikai színész tavaly lett öngyilkos.
A BBC egyik nagy sikerű filmsorozatának, a Doctor Who?-nak a főhősét számos neves brit filmszínész megszemélyesítette már a rengeteg évad során: az univerzum titkát pedzegető tudós, aki tér–idő utazásra képes, az egyik epizódban Vincent van Gogh-hoz tér vissza a múltba… Mit szólt volna a festő zseni, ha a jövőt valóban elmondják neki: negyedszáz év múlva rendszeresen repülőgépeket gyárt az ember; alig több, mint félszáz év múltán pusztító atombomba birtokába jut; s úgy háromnegyed évszázad telik el s az ember a Holdra lép? S ha elmondják azt is, hogy a rövid idő alatt végbemenő óriási technológiai fejlődéshez képest egyes humán tudományok rettenetesen lemaradnak, hiszen, például, az elmebaj orvoslásában száz év múlva sincs semmiféle előrelépés; sőt, visszafejlődés mutatkozik, hiszen a 21. században már föl sem merül, hogy egy pszichiátertől megkérdezzék: „Ön gyógyított már meg embert életében?”
Ma, a „technológiai fejlődés” jegyében, Vincent van Gogh „gyógyító” szer gyanánt káliumbromid helyett valami bonyolultabb, elegáns nevű, szintetikus vegyületet kapna, amelynek dobozán apró betűvel a 100 felsorolt mellékhatás között föl lenne tüntetve a szer által kiváltott öngyilkossági hajlam is, amely miatt csak nagyobb volna a valószínűsége annak, hogy ma is önkezével vetne véget életének – ez volna az „előrelépés” a „gyógyítás” terén… S ő csak egy volna a sok közül, akik tízezer számra halnak meg évente a pszichiátriai szerektől a Földön, a pszichiátere pedig – aki ezt neki fölírná – a saját haszna mellett a Föld bolygó nemzetközi gyógyszergyártóinak dollármilliárdos profitját gyarapítaná.
Protestáns lelkész fiaként Vincent van Gogh, aki maga is lelkipásztorként ténykedett ifjú korában, jócskán megrökönyödne annak láttán-hallatán, hogy mára a (magát a saját elnevezése folytán „lélekgyógyászatnak” tekintő) pszichiátria a LÉLEK fogalmát úgy orozta el a vallásoktól világszerte, hogy materialista, BIOKÉMIAI MEGOLDÁSOKAT AKAR ERŐLTETNI LELKI PROBLÉMÁKRA.
Van Gogh is azon művészek egyike, akit nem mentettek meg, csak „kezeltek”, s az utolsó 125 évben nőttön-nőtt a meg nem mentett zsenik és nem zsenik száma.
S ami legalább ennyire megrázó: a magát ügyesen álcázó-reklámozó pszichiátria elérte, hogy a közvélemény a pszichiátriai betegek GYÓGYULÁSÁT már el sem várja…
forrás: CCHR Hungary
