5.1 C
Budapest
2022. november. 27. vasárnap

Ma esti slágermérkőzés: Ferencváros – Suduva

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

A Ferencváros – a Dinamo Zagreb elleni mérkőzést leszámítva – a legutóbbi tizenöt hazai bajnoki vagy nemzetközi kupamérkőzésén mindig olyan eredményt ért el, amely ma este elég lenne a litván bajnok Suduva ellen a továbbjutáshoz. De melyik arcát mutatja a zöld-fehér gárda?

A mai estétől függetlenül leszögezhető, hogy a Ferencváros sokkal jobb kupanyarat zár, mint az elmúlt években – ez nem volt nehéz –, ugyanakkor mindenkiben hiányérzet lesz, ha nem jut fel az Európa-liga főtáblájára. Az idei szezon is bizonyította, hogy a magyar klubok számára ez a járható út: a Bajnokok Ligája selejtezőjében induló csapatnak van esélye eljutni az őszi szereplésig, mert ott van pótvizsga-lehetőség, egy erősebb ellenféllel szembeni kiesés után a második számú kupában még végig lehet menni az úton.

Az Európa-liga, illetve elődje, az UEFA-kupa csoportkörös rendszerének bevezetése óta először lehet két egymást követő évben magyar a főtáblán – ehhez

ma a Ferencvárosnak meg kell tennie az utolsó lépést a litvánok ellen.

A Suduva nem lebecsülendő ellenfél (sorozatban harmadszor van a playoff körben, az előző fordulóban kétszer is megverte a Maccabi Tel-Avivot), de vitathatatlanul a leggyengébb azok a csapatok közül, amelyeket a Ferencváros kaphatott volna ebben a szakaszban. Az idegenbeli 0-0 után a zöld-fehérek bármilyen különbségű győzelemmel továbbjutnak, ellenben döntetlen esetén csak akkor, ha nem kapnak gólt és megnyerik utána a tizenegyespárbajt.

Szergej Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője agresszív támadójátékot ígér, futballistái egytől egyig fogadkoznak, tisztában vannak azzal, hogy nagy lehetőség előtt állnak. Ugyanakkor a csapat teljesítménye a zágrábi mérkőzés óta nem megnyugtató,

igazán jó támadójátékot pedig legutóbb még a selejtező első fordulójában, a Ludogorec ellen mutatott,

függetlenül attól, hogy az azóta már elküldött-elengedett Davide Lanzafame vezérletével aztán a Vallettát is megverte itthon.

A ma este 20.00 órakor kezdődő mérkőzést az M4 is közvetíti.

Hajrá Fradi, jajrá Magyarország!

infostrat nyomán, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ma este csak 1 film! A pókerjátékosoknak, és mindenkinek ajánlom, .. egy igazán jó film: Elit játszma – videó

Winston Churchill: "A siker az a képesség, hogy az ember a kudarcok sorozata ellenére sem veszít a lelkesedéséből" Teljes...

Valósággá válhat, amit csak sci-fikben láthattunk: alagutat találtak egyik világból a másikba

A bulgáriai Szófiai Egyetem fizikusainak egy csoportja szerint a féreglyukak, azaz az univerzum egyik részét a másikkal összekötő...

Újra vele! Őszintén öleli őt Berki Mazsi

Itt a fotó Sokan gondolták, hogy a Kulcsár Edina helyére beugró Berki Mazsinak ilyen rövid felkészülési idővel semmi esélye...

Festővászon lett Herceg Erika tökéletes testéből: „Meztelenül kiállok, úgy fogtok rám festeni” – videó (18+)

Herceg Erika egy divattervezővel és egy képzőművésszel kooperálva változott igazi műalkotássá szinte egyetlen szempillantás alatt, amikor hófehér ruháját...