6 C
Budapest
2024. április. 17. szerda
HomeFőhírekKülföldLuxusjachttal érkezett Görögországba egy menekültcsoport

Luxusjachttal érkezett Görögországba egy menekültcsoport

forrás: MTI

Egy feltehetően lopott luxusjacht fedélzeten érkezett meg Leszbosz szigetére 345 menedékkérő, akik állításuk szerint Törökországban egyenként 3 ezer eurót (mintegy 940 ezer forintot) fizettek az Égei-tengeren való átkelésért – közölte kedden a görög parti őrség.

 Luxusjachttal érkezett Görögországba egy menekültcsoport

A tájékoztatás szerint a hajó a Görögországhoz tartozó sziget északi részén található Szükámia település közelében feneklett meg hétfőn. Az utasokat épségben kivitték a partra.

A parti őrség egyik illetékese elmondta: nyoma veszett a csempészeknek, akikről azt gyanítják, hogy ellopták a luxushajót, amelyet görög médiajelentés szerint a leszboszi kikötőbe vittek.

Leszboszra és az Égei-tenger keleti medencéjében található többi görög szigetre naponta menekültek ezrei érkeznek Törökországból. Az ENSZ adatai szerint idén a Földközi-tengeren keresztül már több mint 750 ezer bevándorló utazott be Európába, többségük Görögországban ért partot. A kockázatos út során mintegy 3500-an haltak meg, közülük csaknem 500-an az Égei-tengeren átkelve vesztek hullámsírba.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem