7.3 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóLuxuséletet éltek az elcsalt több mint félmilliárdból

Luxuséletet éltek az elcsalt több mint félmilliárdból

Egy munkaerő-közvetítő céghálózat nem fizette be a közterheket több száz dolgozó után és ezzel 670 millió forintos kárt okoztak az állami költségvetésnek. A bűnszervezetben működő társaságok többsége tatabányai székhelyű – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága csütörtökön az MTI-t.

Hideg-Göblyös Rita sajtóreferens közölte: a hat férfiból és négy nőből álló bűnszervezet belföldi és németországi munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégeket működtetett. A dolgozóktól a közterheket levonták, de nem fizették be, így 670 millió forintos kárt okoztak az állami költségvetésnek.

A munkaerő-kölcsönző cégek bevételeiket az általuk irányított, de strómanok nevére bejegyzett céghálózathoz utalták. A strómanokkal felvetették a beérkező pénzt, amely azután a bűnszervezet irányítóihoz került. Ők az összegeket szlovák bankszámlákon rejtették el, majd az onnan felvett pénzből a családtagjaiknak ingatlanokat, gépjárművet vettek, luxusnyaralást finanszíroztak. A bűnszervezetet könyvelők is segítették.

A nyomozók a gyanú szerint költségvetési csalással és pénzmosással szerzett vagyonból 280 millió forint értékben foglaltak le ingatlanokat, gépkocsikat és ékszereket, illetve zároltak bankszámlákat. A gyanúsítottak közül hárman előzetes letartóztatásba kerültek.

hands bounded with andcuffs symbol for crime

A pénzügyi nyomozók az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészségnek.

Forrás: hirado.hu, MTI

Képek: NAV, Tattooed

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem