12.7 C
Budapest
2023. október. 3. kedd

Lukasenka: Már rég döntöttem arról, hogy részt veszünk a hadműveletben

Dátum:

Megosztás:

„Mindig is orosz testvéreink mellett álltunk, és ez így is fog maradni”

– fogalmazott a belarusz elnök.

Régóta eldöntött kérdés, hogy Belarusz részt vesz az Ukrajna ellen irányuló „különleges hadműveletben” – ezt mondta vasárnap Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök.

A július 3-ai belarusz Függetlenség Napja alkalmából felszólaló elnök azt mondta: az oroszok és a belaruszok már régóta együttműködnek katonailag.

„Mi vagyunk az egyetlen ország, amely Oroszországot támogatja ebben a küzdelemben.

Azoktól, akik szemrehányást tesznek, azt kérdezem: nem tudták, hogy az Orosz Föderáció legközelebbi szövetségesei vagyunk?

– fogalmazott, majd hozzátette:

Oroszországgal közösen ők „egyetlen, hatalmas és független” államot hoznak létre.

Lukasenka azzal folytatta, hogy az orosz és a belarusz erők gyakorlatilag már ugyanannak a hadseregnek a részei, ebből adódóan pedig nem kérdés az sem, hogy a belaruszok is részt vesznek az orosz „különleges hadműveletben”.

Mindig is orosz testvéreink mellett álltunk, és ez így is fog maradni.

A különleges hadműveletben való részvételünkről én már rég döntést hoztam”

– fogalmazott .

Az, hogy a belaruszok is csatlakoznak a háborúhoz, már február végén is felmerült. Mindeddig ez nem történt, most viszont bizonyos jelek arra mutatnak, hogy tényleg megteszik ezt, ugyanis jelenleg is hadgyakorlatoznak az ukrán határ közelében.

Az ukránok ezzel összeüfggésben szombaton közölték, hogy a belaruszok offenzívát indíthatnak ellenük a következő napokban, miközben Lukasenka azt állította, hogy az ukránok támadták meg őket.

Nyitókép: EyePress News / AFP

mandiner

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

NAPÚT – 8: AZ Utolsó vacsora szereplői – Tamás

A nyár Tamással fejeződik be: ő a Szűz. Furcsa nem, a Szűz jegye az nem egy tipikus női jegy?...

Együtt a csúcstechnika és a történelem

Három képet is szeretnék megosztani veletek. Az első: Egyszer II Erzsébet meglátogatta az aktuális Maktoum sejket, aki kicsit megvárakoztatta...

Az átmeneti időszakban nagyon fontos, hogy figyeljünk egészségünkre: 5 őszi és téli gyógytea

Jólesik a lakásban olyan tevékenységeket végezni, amelyek feltöltenek, megnyugtatnak, miközben odakint esik a hó vagy süvölt a szél. Mivel...

Még egyet kacsint a nyár, aztán jön egy hidegfront – előrejelzés

Bár már közeledik egy hidegfront, de kedden még tovább melegszik az idő. Változás csak szerdán jöhet. Időjárási helyzet Európában: Közép-Európa...