A Gergely-féle naptárreform előtt (egészen 1582-ig) a Szent Luca (olaszul Santa Lucia) ünnepét megelőző december 12-e volt az év legsötétebb napja, a téli napforduló ideje, így Lucával kezdődött az újra hosszabbodó nappalok, a növekvő fény időszaka.
Az ekkortájt jellemző hosszú éjszakákra utalva született a „Szent Lucának híres napja, a napot rövidre szabja” népi mondóka, ezért élnek helyenként még ma is a Luca-napjához kapcsolódó pogány napfordulós hagyományok, és – mivel a neve a fényt jelentő latin „lux” szóból ered – hozzák Szent Lucát, a szűz mártírt, a világossággal, a napfénnyel kapcsolatba.
A legenda szerint Lucia (283 – 303 v. 304) a nemesi családból származó fiatal lány vérfolyásban szenvedő édesanyjával elzarándokolt Cataniába, Szent Ágota sírjához, hogy a szenttől kérjen gyógyulást anyjának. A csodálatos felépülés után Lucia szüzességi fogadalmat tett, anyja hozzájárulásával lemondta közelgő esküvőjét, és hozományát szétosztotta a szegények között.
Kérője ezt képtelen volt elviselni, bosszúból a bíróság elé állíttatta, bűnösségének kimondása után pedig a legkülönfélébb kínzásoknak vetették alá. Végül bordélyházba akarták meggyalázni, ám Lucia testét még az ökörfogat sem tudta kimozdítani a helyéről. Mivel képtelenek voltak a leányt megbecsteleníteni, máglyára vetették, ám nem fogott rajta sem a tűz, sem a forró olaj, ezért karddal döfték át a torkát. Azonban még ekkor sem halt meg azonnal, csak miután megkapta az utolsó kenetet, lehelte ki a lelkét.
Alakját Itáliában és a skandináv népek körében mai napig igen nagy tisztelet övezi, a vakok és gyengén látók mellett az utcalányok, a szüzek, a menyasszonyok és a torokfájósok is ot tekintik a védőszentjüknek. Bár Siracusában évről évre megrendezik a hagyományos Lucia-napi körmenetet, a legnagyobb kultusza mégsem szülőhazájában, hanem az északi Svédországban van. Állítólag viking hajósok – akik maguk is keresztények voltak – vitték el Skandináviába a fiatal, hitéért mártírhalált választó lány történetét. A vikingek Luciát fénnyel körülvett, ragyogó lénynek képzelték el, s mivel a téli napfordulót övező sötét napokon a fény számukra igencsak nagy értékkel bírt, ez a valószínű magyarázata annak, hogy a svédeknél a Luca-napi fényfesztivállal kezdődnek a karácsonyi ünnepségek.
A hagyomány szerint ezen a napon – igaz, ma már nem az első kakasszóra, hanem az ébresztőóra hangjára – a család legidősebb lány gyermeke elsőként kel fel, és „Sankta Lucia” jelmezébe öltözik: fehér ruhát ölt magára, derekára piros szalagot köt, a fejére pedig egy égő gyertyákkal díszített zöld koszorút erősít. Miközben tradicionális Luca napi dalokat énekel, a ház lakóit kávéval és süteményekkel ébresztgeti. Ezzel a rituáléval Szent Lucia legendájának tisztelegnek, aki az éhínség idején élelmet adott a rászorulóknak.
A Luca-napi ünnepségek részeként minden nagyobb város megválasztja a maga Luca-menyasszonyát, s a legszebbiküket Stockholmban jelképesen megkoronázzák. Az iskolák már a déli órákban bezárnak, este pedig – főleg a gyermekek részvételével – országszerte jelmezes, gyertyás felvonulást tartanak. A nagyobb áruházakat, bevásárlóközpontokat, idősotthonokat jelmezbe öltözött Lucák keresik fel, akik, miközben tradicionális dalokat énekelnek, kifejezetten erre a napra készített süteményeket – ún. Luca-cicákat („Lussekatter”-nek nevezett cica-alakú sáfrányos, mazsolával díszített sáfrányos kalácsokat) és ropogós, gyömbéres kekszet – osztogatnak az embereknek.
Ám amíg az olaszoknál és a skandináv népek körében a gyógyító, ajándékozó Lúcia terjedt el, Közép-Európában – különösen nálunk és a szomszédos országokban – a negatív hasonmása, a sötét Luca, a boszorka alakja jelent meg a folklórban.
Ezért van az, hogy Magyarországon e napot nem az ünnepségek jellemezték, hanem a pogány szokásokból táplálkozó babonás hiedelmek, tilalmak, jóslások és praktikák. Mivel a néphit szerint a december 13-i hosszú éjszaka kedvez a gonosz erők varázslatainak, praktikák egész sorát végezték el az emberek a távol tartásukra: fokhagymát tettek az ablakokba, a homlokukra fokhagymával keresztet rajzoltak, patkót helyeztek a küszöbökre, seprűt raktak keresztbe az ajtók elé. Tették mindezt azért, hogy a söprűnyélen lovagló boszorkák, az ártó szellemek ne hatolhassanak be a házaikba.
A boszorkánnyá vált Luca felismerésére, ezen a napon fogtak hozzá a Luca-székének elkészítéséhez, melyet a boszorkányszögnek megfelelően hagyományosan kilenc-, vagy tizenháromféle fából állítottak össze, és a boszorkány megfigyelése előtt varázskörrel kerítettek körül. A Luca nap estéjén elkezdett Luca-széknek – melyen minden nap folyamatosan dolgoztak – karácsonyra kellett elkészülnie. Ezért mondják ma is azt, ha valami sokáig tart, hogy „Olyan lassan készül, mint a Luca széke”. Karácsony estéjén a széket elvitték a templomba az esti misére, s ha a készítője ráállt, meglátta a falu valamennyi boszorkányát.
A régi Luca-ünnep a női dologtiltó napok közé tartozott, tilos volt sütni, varrni, mosni. Nógrádban, ezen a napon még kenyérsütés sem volt megengedett, nem fonhattak, sőt egynéhány helyen, még a tollfosztás is tiltott volt. (Ez utóbbi azonban csak a Lucákra vonatkozott.) Luca-napján az asszonyok tüzet sem rakhattak, ekkor ez a férfiak dolga volt. A tyúkoknak abroncsba szórták a magokat, nehogy a szomszédba járjanak majd tojni. A kisfiúk Lucázni jártak, a házaknál az alkalomnak megfelelő rövid versikékkel azt kívánták, hogy sokat tojjanak a ludak és a tyúkok.
Luca-napján kedvelt foglalatosság volt a jóslás, ami termésre, halálra, szerelemre és időjárásra egyaránt vonatkozhatott. Ezen a napon cserépbe búzát vetettek, amely ha karácsonyra szépen kicsírázott, azt jelentette, hogy a következő évben bőséges termés várható. A tollas pogácsa sütésének hagyománya ugyancsak sokfelé ismert volt. A vidéki házaknál annyi pogácsát sütöttek, ahány tagból állt a család. Minden pogácsába egy-egy tollat szúrtak, s akinek megégett a tolla arra halál várt, akinek megpörkölődött, az a következő évben súlyos betegségre számíthatott.
Számos szerelmi jóslás is kötődött e naphoz. Szatmárban a lányok Luca-estéjén bal kézzel font fonalat kötöttek a derekukra, azt remélvén, hogy megálmodják, ki lesz a jövendőbelijük. A hajadonok Luca napjától karácsony napjáig minden reggel megettek egy almát, majd miután az utolsó alma utolsó falatját is lenyelték, kimentek az utcára, és – hogy megtudják leendő párjuk nevét – megvárták, hogy milyen keresztnevű férfival találkoznak először.
Egy másik praktika szerint Luca napján a lányok 13 papírra 13 férfi nevét írták fel, majd miután a papírdarabokat gondosan összehajtogatták, mindennap eldobtak egyet belőlük. Karácsony napjának (december 25-ének) estéjére – a megmaradt papírdarabról – megtudhatták, hogy ki lesz a vőlegényük. Egy másik praktikával a házasság idejét is megállapíthatták. Az a lány, aki kíváncsi volt erre, Luca napján megrúgta a disznóól oldalát, s a disznó röfögését megszámlálva megtudta, hány esztendő múlva megy férjhez.
Időjóslásra a Luca-kalendáriumot használták, melybe a Luca napját követő 12 nap időjárását lejegyezve, az eljövendő év 12 hónapjának időjárására következtettek. Ha az egyes napok időjárását – este 6-tól másnap este 6-ig – hatórás bontásban figyelték meg, azt is megtudhatták, hogy a következő év adott hónapjának a megfelelő negyedeiben milyen idő várható. A hagymakalendárium, amelyet Luca napján (néhol Szilveszter napján) készítettek el, ugyancsak jól ismert időjóslás volt. Egy nagy fej vöröshagymát négyfelé vágtak és ízekre szedve, kiválasztottak 12 szép gerezdet, melyek mindegyikére kis sót szórtak. A következő esztendő hónapjait jelképező hagymagerezdeket egy tálcán vagy tepsin az óév utolsó napjáig meleg helyre tették, majd naponta megnézték, melyiken olvadt el a só. A nedves gerezd azt jelentette, hogy a megfelelő hónapban sok eső várható, míg azokban a hónapokban, melyeknek a hagymagerezdje száraz maradt, csapadékszegény időre számítottak.
Forrás: http://www.erzsebetrosta.hu/
