7.4 C
Budapest
2024. április. 19. péntek

Lövöldözés volt Ráckevén

Lövöldözés volt csütörtök este Ráckevén, két mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.

Az M1 helyszíni tudósítója elmondta: két család esett egymásnak, puskákkal, késekkel és egyéb szúrószerszámokkal. A vita során több lövés is eldördült. Egy embert vasvillával támadtak meg.

Szabóné Berki Bianka, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette az M1-nek ezeket az információkat. Mint mondta, este hat óra után érkezett bejelentés, hogy két család között veszekedés tört ki, amely tettlegességig fajult. A bejelentők azt is elmondták, hogy több lövést hallottak.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy 6 mentőautóval és 2 mentőhelikopterrel érkeztek a helyszínre, ahonnan kilenc embert szállítottak kórházba.

Az elsődleges adatok szerint egy ember súlyos, nyolc pedig könnyebb sérüléseket szenvedett – tette hozzá.

Az összetűzés a szomszédok beszámolója szerint a két család között régóta fennálló viszály miatt lehetett – mondta az M1 riportere.

De a történtek hátterében drogügyletek is állhatnak – erről pedig Ráckeve alpolgármestere beszélt  az M1-nek csütörtök este.  Vereckei Zoltán elmondta: a helyiek több esetben is tájékoztatták az önkormányzatot és a hatóságokat a problémákról, ezután létrehoztak a városban egy drogprevenciós bizottságot is. Az alpolgármester úgy tudja: egy sérült életveszélyes állapotban van.

(Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

A TEK egységei lezárták az utcát, ahol az összetűzés történt. A rendőrség később közölte, hogy a helyszínelés befejeződött és a településen jelenleg nyugalom van. Az esetet a Ráckevei Rendőrkapitányság vizsgálja.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem