Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Lövöldözés volt egy kecskeméti áruházban

Lövöldözés volt egy kecskeméti áruházban

Tegnap délután 4 óra 7 perckor lövés dördült egy kecskeméti áruházban, írja a police.hu.

A rendőrök azonnal a Deák Ferenc téri Alföld Áruházhoz vonultak, ahol elfogták a feltételezett elkövetőt. Vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság emberölési kísérlet miatt indított eljárást. A férfi elszámoltatása folyamatban van. A történtek során nem sérült meg senki.

A baon.hu információi szerint a férfi ki akarta végezni a nőt. Mint egy szemtanú a baon.hu-nak elmondta, a férfi 22 éven át az élettársa volt a boltban dolgozó nőnek, azonban a nő három héttel ezelőtt szakított vele. Úgy tudják, hogy a férfi már a kapcsolatuk során is többször agresszív volt, akadt olyan is, hogy testileg bántalmazta. Állítólag a férfi az elmúlt három hétben többször is életveszélyesen megfenyegette a nőt, vélhetően nem tudta feldolgozni, hogy a nő szakított vele. Helyszíni információik szerint a nő testőrt is fogadott emiatt maga mellé.

Mint a lap megtudta, a férfi egyébként vadász, a sörétes puskájával ment be az üzletbe, azzal a szándékkal, hogy végez a nővel. A nő gázsprével a férfi felé fújt, erre a férfi lövést adott le, de az mellément. Ezután a nő testőre leteperte a férfit, majd az áruház biztonsági őreivel visszatartották a rendőrök kiérkezéséig.

(Borítókép: google streetview)

index

ElőzőFrissítve: „Nem csoda, ha elájul a személyzet” – klíma nélkül a kórházakban
KövetkezőSzívesen felraknánk a tahóság királyának járó koronát ezeknek az autósoknak a fejére
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás